Bejegyzések

Encore One

Kép
Sziasztok. Nagyon régen volt már rész itt, pedig még tartozom nektek a plusz fejezetekkel. Talán már el is felejtettétek ezt a történetet, talán nem, de most végre itt egy kis extra rész hozzá :) Egy kis idővel Beauchamp érkezése előtt Már azóta meg akartam csókolni Harryt, mióta először megláttam. Sajnos, nem én voltam az egyetlen. Harry azok közé a ritka hollók közé tartozott, akik őrülten gyönyörűek, de ennek nincsenek tudatában. A lányok és a fiúk nyíltan bámulták, mire ő csak visszamosolygott rájuk, mert azt gondolta, mindenkinek olyan ártatlanok a szándékai, mint a sajátja. Nem is sejthette, hogy csak egy dolog járt a fejünkben, engem is beleszámítva.  Az öltözőben voltunk egy fárasztó óra után Madame Lesauvauge–zsal. Harry levetkőzött, csak a táncos öv volt rajta, a bőre harmatos volt és üde rózsaszín. Izzadt fürtjei a szemébe omlottak, ahogy lehajolt. Néztem őt, de nem én voltam az egyetlen.  Az öltöző túlsó végében ácsorgott Rafael Casilla. Rafael és én tizenegy éves korunkban

IV. felvonás 35. fejezet

Kép
Sziasztok! Igaz, hogy ezzel a történet végére értünk, de hátra van még 3 kiegészítő fejezet. Már most nagyon kíváncsi vagyok, hogy tetszett ez a sztori nektek. Én még a felénél sem jártam az olvasással, amikor eldöntöttem, hogy ezt el kell hoznom nektek. :) Kihívás volt, de imádtam fordítani, és azt hiszem a lelkünket is alaposan próbára tette a kedves írónő. Jó olvasást a részhez! :) Meghajlás Egyedül voltam a lakásunkban. Harry elment, hogy elintézzen valamit. Vele akartam menni, de titokzatosan azt felelte, hogy inkább egyedül lenne. Tudtam, hogy beugrik a kiadójához, hogy felvegye a könyve kefelenyomatát, és ezért még inkább összezavarodtam, hogy miért nem mehettem vele. Nem sok szabadnapunk volt, főleg Harry új, a társulatnál betöltött pozíciója miatt. Reméltem, hogy az egész délutánt együtt töltjük, de ehelyett a napot takarítással, a késő délutánt pedig vacsorafőzéssel ütöttem el. Fél hatkor hallottam, hogy a kulcsa csörög a zárban, és amikor belépett, azonnal tudtam, miért hagy

IV. felvonás 34. fejezet

Kép
Sziasztok! A térténetből már csak egy rész van hátra, illetve három kiegészítő fejezet. Jó olvasást kívánok hozzá! :) A függöny lehullott, és Harry eltűnt. Von Rothbart varázslóhoz hasonlóan ő is füstté vált.  Tudtam, hogy valami nincs rendben abban a pillanatban, amikor az íj eltalálta. Térdre ereszkedett, a szívére szorította a kezét, és nem volt hajlandó felnézni a közönségre, nem volt hajlandó elismerni, hogy vége. Nem találtam a kulisszák mögött. Az öltözőkben kerestem, miközben a táncosok megkapták a csokraikat, pezsgőt bontottak, és a verejtékben fürdő arcukról lefolyt a színpadi smink, miközben megpusziltuk egymást és gratuláltunk.  Harry öltözője üres volt, de a jelmezét szépen összehajtogatva a szék támláján találtam. Minden táncterembe bedugtam a fejem, de nem jártam sikerrel. Hallottam, hogy mindenki arról beszél, mikor találkoznak a Lowlanderben. Átöltöztem a rendes ruháimba. Lehet, hogy előttünk ment a bárba? Harry neve áriaként visszhangzott a levegőben. A londoni kritik

IV. felvonás 33. fejezet

Kép
Sziasztok! Úgy érzem, mintha évek teltek volna el, amióta hoztam nektek részt... de most itt vagyok, és ígérem, a következőre nem kell majd ennyit várni ;) Nagyon szerettem ezt a részt, remélem, nektek is tetszeni fog. Nem számít, hányszor léptem már színpadra, minden egyes előadás előtt ideges voltam. Valójában mindannyian izgultunk, de különböző módokon próbáltuk legyűrni az idegességet. Mindenkinek megvolt a saját fellépés előtti rituáléja. Zayn könyvet olvasott a földön ülve, keresztezett lábakkal. Eleanor tévét nézett és cukorkát evett. Gigi pörgős dalokat énekelt és úgy ugrált az öltözőjében, mint egy bokszoló. Még sosem léptem fel együtt Harryvel, amióta kikerültünk az iskolából. Fogalmam sem volt, mi az ő előadás előtti rituáléja, de nagyon kíváncsi voltam. Én videojátékoztam, de előtte felvettem a fellépő ruháimat. Szerettem volna hozzászokni a szövethez, mielőtt színpadra állok. Az első felvonásban fehér harisnyát és lila tunikát viseltem, krepp-sifon betéttel és pufi ujjakk

IV. felvonás 32. fejezet

Kép
Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy megvárattalak benneteket, sajnos nem maradt sok szabadidőm az utóbbi pár hétben váratlan események miatt. Láttam, hogy többen kérdeztétek, mikor lesz folytatás. Sok szeretettel várlak titeket a HDawn Stories facebook csoportban, ahol azonnal értesülhettek róla, ha rakok fel új részt :) Hetek teltek el, és egyre közelebb kerültünk a nyitó esthez, és az azt megelőző gálához. Végül már csupán napok maradtak hátra addig. Semmi hírt nem hallottunk az oknyomozó riporterek felől.  Mindent megtettem, hogy távol tartsam egymástól Beauchamp-t és Harryt a stúdióban. Gondoskodtam róla, hogy egyedül Jonival próbáljon. Kenneth járt a fejemben, és az, hogy ő hogy nem volt ennyire stresszes az adminisztratív munkák miatt, mint én, pedig a dolgok teljesen szétestek Liam stabil irányítása nélkül. Beauchamp-t amúgy is lefoglalta Gigi, akit könyörtelenül kritizált és gúnyolt. Miközben kinyilvánította a véleményét a második felvonásban lévő szólójáról, hozzátette, hogy a lá

IV. felvonás 31. fejezet

Kép
Sziasztok! Most egy szép részt hoztam nektek... nem tudom máshogy leírni, nagyon szerettem fordítani :) Remélem, nektek is tetszik majd. Harry keresztezett lábakkal nézett fel rám az ágyról, miközben az álla a kezén pihent. Diadalittasan feltartottam a programfüzetet. Olyan nyilvánvaló volt… miért nem gondoltam rá hamarabb? – Ismerek valakit, aki segíthet nekünk! – A társaságban senki sem segít nekem, Louis. Mindannyian utálnak engem – a táncosok, az adminisztráció, mindenki. Megszakítottam a kapcsolatot a Bolsojjal is. Az egész iparág hátat fordított nekem. – Harry, mi a balett legfontosabb része? – Én. – Nem, kicsim. Harry morcos arcot vágott. – A közönség. – Pontosabban a támogatók. Harry mindenhol ellenségeket szerzett, ahol dolgozott, de a londoni elit imádta. Rettenetes hírnevet zsebelt be balett-körökben, de a kollégáin kívül mindenki más ünnepelte. Átlapoztam a program hátuljára, és megmutattam neki a pártfogóink listáját. – Ők a nagylelkű szponzorok. – Nincs szükségem pénzre –