IV. felvonás 34. fejezet

Sziasztok! A térténetből már csak egy rész van hátra, illetve három kiegészítő fejezet. Jó olvasást kívánok hozzá! :)

A függöny lehullott, és Harry eltűnt. Von Rothbart varázslóhoz hasonlóan ő is füstté vált. 

Tudtam, hogy valami nincs rendben abban a pillanatban, amikor az íj eltalálta. Térdre ereszkedett, a szívére szorította a kezét, és nem volt hajlandó felnézni a közönségre, nem volt hajlandó elismerni, hogy vége. Nem találtam a kulisszák mögött. Az öltözőkben kerestem, miközben a táncosok megkapták a csokraikat, pezsgőt bontottak, és a verejtékben fürdő arcukról lefolyt a színpadi smink, miközben megpusziltuk egymást és gratuláltunk. 

Harry öltözője üres volt, de a jelmezét szépen összehajtogatva a szék támláján találtam. Minden táncterembe bedugtam a fejem, de nem jártam sikerrel. Hallottam, hogy mindenki arról beszél, mikor találkoznak a Lowlanderben. Átöltöztem a rendes ruháimba. Lehet, hogy előttünk ment a bárba?

Harry neve áriaként visszhangzott a levegőben. A londoni kritikusok egy csoportja egy körben állt, és éppen megvitatták a balettot. Nem számított, milyen jó volt egy műsor, ennek a közösségnek mindig sikerült találni egy apró részletet, amibe kapaszkodhattak és darabokra szedhették. Olyanok voltak, mint egy kupac velociraptor öltönyben és estélyiben. Ma este azonban mindenről csak áradoztak, és nem volt titok, hogy a balett ötletgazdája nem más, mint Harry. Az ajtó felé menet belefutottam Jeffreybe. Szmokingot viselt, és a szőke haja szélfútta volt. 

– Ne haragudj – mondtam. – Harryt keresem.

Jeffrey keresztezte a karjait.

– Ennek zavarnia kéne? Nem, nem zavar. Túl vagyok rajtad, Louis Tomlinson. Új barátom van.

Egy háttértáncosra mutatott, aki pont olyan szmokingot viselt, mint ő. 

– Jeffrey, tényleg mennem kell.

Drámaian hátrasimította a haját.

– Jó volt az előadás. Harry egészen tűrhető volt, bár kissé túlzsúfoltnak találtuk az egészet, ugye Winston?

– Megyek.

– Várj! – Az élénk, kék szemei huncutul csillogtak. – Van egy kis érdekesség…

Mikor nem volt valami kis érdekesség Jeffrey tarsolyában?

– Mondtam, hogy hagyd abba a pletykák terjesztését!

Nem tudta meghazudtolni magát.

– Azt akarják, hogy Kenneth lelépjen. Persze, elég nagy útravalót kap, de a testület azt akarja, hogy a következő szezonban már ne legyen itt.

– És ki mondta ezt neked? – tettem csípőre a kezem.

– Nagyjából mindenki. Az igazgatóság szerint Kenneth rosszul kezelte Maurice-t, Liamet, Beauchamp-t, és az egész helyzetet Harryvel. A következő hónapban mást fognak kinevezni.

Nem hangzott lehetetlennek a felvetése, de nem voltam hajlandó hinni neki. Azonnal kirúgnák Kenneth-et ilyen hamar, miután Beauchamp-t kiadták Franciaországnak? Rossz üzletpolitikának tűnt, ráadásul ki vezetne mindent helyette?

Harry nem volt a Lowlanderben.

Niall, Gigi, Zayn és Eleanor a sötét kocsma hátsó részében kapott asztalt. Intettek, hogy menjek oda. Izgatottan beszélgettek Harry nagy terveiről, és arról, mennyire forradalmi volt a szólója, de egyikük sem látta őt, amióta a függöny lehullott. Mindenki róla beszélt, de senki sem törődött azzal, hol van. Azt hiszem, ezzel jár egy jelentős mű létrehozása: valami magánál sokkal nagyobbat alkotott.

Szóltam nekik, hogy meg kell keresnem őt, aztán leléptem.

Egész éjjel emberek vettek körül, és most egyedül sétáltam London utcáin, a kezeimmel a zsebemben. Befordultam az épülethez, ahol laktunk. Tiszta és nyugodt éjszaka volt, a Temze csendesen folydogált a medrében. A lakásunk üres volt. Hol lehet? Nagyjából a cuccaim felét már átköltöztettem, de leginkább dobozokban voltak még. Felkaptam egy bekeretezett fotót rólunk, amikor még tizenöt évesek voltunk. Kevese volt azoknak a képeknek, amit megtartottam.

Tudtam, hol találom.

Taxival utaztam át a városon a Királyi Balettiskolába. Amint a kollégium területére léptem, elkapott a nosztalgia. A hely annyira más volt, mégis ugyanaz. Kisebbnek tűnt, de az lehetetlen. Csak én lettem nagyobb. A hirdetőtáblák és a megvilágított járdák nagyon intézményesnek hatottak, amikor eszembe jutott, hogy ez tulajdonképpen a palota, a diákok pedig a lovagok és királynők. 

Harry az udvaron volt, és egy kőfalnak támaszkodott. Nemesnek tűnt a fekete ingében.

Megkopogtatta a régi stúdiónk ablakát.

– Zárva van – mondta.

Nem viselt kabátot. Levettem az enyémet, és megpróbáltam a vállára tenni, de elhúzódott.

– Mit csinálsz? – kérdeztem. Elnézett mellettem, fájdalommal a szemeiben. – Haragszol rám?

– Letépted a szárnyaim.

Felsóhajtottam.

Harry sosem volt teljesen racionálisnak mondható. Saját érzelmi logikája volt, ami úgy működött, mint egy óra egy idegen időzónában. Egyszer, amikor iskolába jártunk, egy egész hétig nem szólt hozzám, mert álmában gonosz voltam vele.

– Sajnálom, hogy letéptem a szárnyaid.

Megpróbálta kinyitni az ablakot. Kétségbeesetten akart bejutni oda, ahol az egész elkezdődött, hátha meg tudja változtatni a sorsát. De a múlthoz hasonlóan, a stúdió sem volt elérhető számunkra. Mellé álltam, és mindketten bepillantottunk. Sötét volt. Csak olyan homályos alakzatokat tudtunk kivenni, mint a korlát a túlsó falnál.

– Ott választott ki – mutatott be Harry. – Beauchamp. Ott választott ki, hogy tartsak vele Párizsba.

Az ablaknak dőlt, lemondóan, mint akit legyőzött a sors.

– Nem, ott én választottalak ki! – karoltam át. – Nem emlékszel? Ott álltál, amikor először megláttalak. A helyemen voltál, abban a nevetséges harisnyában, és azt gondoltam magamban: Az a fiú az enyém lesz.

– Nem gondoltad – felelte szipogva.

– Dehogynem! Mit gondolsz, miért vártam rád óra után? Szerinted miért hívtalak a kollégiumi szobámba?

– Csak kedves voltál.

– Nem vagyok azért olyan kedves. – Harry elfordult, hogy elrejtse a mosolyát. – Olyan göndör volt a hajad, és annyira aranyos voltál! Ó, Istenem, már az első másodperctől kezdve imádtalak, amikor rád pillantottam!

Zavarba hoztam. Megpróbált elmenekülni, de megfogtam a kezét, és egy udvari padhoz vezettem.

– Tudod mit? Szörnyű táncos voltál! A legrosszabb. És ettől csak még jobban megszerettelek!

Nevetett, és összekulcsolta a kezeit az ölében.

– Szóval… nem vagy csalódott, hogy nem fogsz többet egy híres táncossal randizni?

– Nem egy híres táncosba szerettem bele, hanem egy göndör hajú fiúba, aki még egy grand pliét sem tudott megcsinálni.

Harry belém karolt.

– Köszönöm, Louis.

– Menjünk haza.

A taxiban az előadást vitattuk meg. Elmeséltem neki, hogy a kritikusok el voltak ájulva a táncától, de a Hattyúk Tava merész értelmezésétől még jobban.

Harry elégedett volt ezzel a hírrel, nem lepődött meg túlságosan. Nem faggatott ki a részletekről. Ehelyett a mellkasomra támasztotta a fejét, és azt mondta:

– Mondd el még egyszer azt a történetet, hogy választottál ki.

Hátrasöpörtem a fürtöket a homlokából, és az elejétől kezdve újra elmeséltem neki. Annyiszor elmondtam volna neki, ahányszor csak kéri.

A lakásunk homályba burkolózott, a falon csak az elhaladó autók fénysávjai jelentek meg. Kézen fogva egyenesen felmentünk az emeletre.

Kisegítettem őt a ruháiból. Egy olasz márkájú inget viselt, és egy hosszú nadrágot, amit az oldalán lehetett lecipzározni. Kinyitottam a kis gombokat a mellkasa felett, majd a mandzsettákat is, ezzel felfedve a sápadt csuklóját. Lecsúsztattam az inget a válláról, és megcsókoltam a nyakát. Normális esetben egy ilyen gesztus elegendő volt, hogy az ágyra dobjon, és azonnal nekem essen. Ma este azonban más volt. Türelmesen várta, hogy tovább vetkőztessem. Kibontottam a nadrágját, és lehúztam a bokáin. Még mindig várt.

Lenéztem a testére, és lassan lecsúsztattam az alsóját a keskeny csípőjéről. Harry megfordult, és lehajtotta a fejét, mint előzőleg a színpadon. Megcsókoltam a háta sápadt síkját, ahová ezelőtt a szárnyait rögzítette. Meztelenül, négykézláb mászott fel az ágyra.

Akart.

Eljött az idő.

Próbáltam úgy viselkedni, mintha nem gondoltam volna erre a pillanatra már hetek óta, de az ügy reménytelen volt. Letéptem az ingemet, a nadrágomat és a bokszeremet, az ő ruháira dobtam őket, és úgy követtem az ágyra, mint egy megszállott.

Túl izgatott voltam hozzáérni, először csak elvarázsolva csodáltam a testét. Olyan tökéletesen felkínálta magát nekem, mintha egy ajándék lenne.

– Dugj meg!

Harryvel mindig ez volt. Az egyikünk a férfi volt, a másiknak pedig a szörnynek kellett lennie.

– Nem akarok a szörnyed lenni.

– Csak vedd el! – hajtotta le engedelmesen a fejét.

– Ennek nem kell így lennie.

– Nem ismerek más módot.

Óvatosan a hátára fektettem.

– Hadd tanítsalak.

Felé térdeltem, az izmos combjaim körbeölelték az ő vékonyabb lábait. A mellkasom az övéhez nyomódott, és megcsókoltam. Az ajkai nedvesek és lazák voltak, hagyta, hogy a nyelvemmel közéjük furakodjak.

Érezte a vágyam a combjain, és kicsit szétnyitotta a lábait alattam.

– Készen állok.

– Én nem.

Harry valaki olyat érdemelt, aki lassan halad és törődik azzal, hogy neki is jó legyen. A pillantásom a törött, de erős testére siklott, a testre, ami annyi fájdalmat okozott neki, és annyi élvezetet másoknak. A testre, amit értem áldozott fel. Könnyesen megcsókoltam az arcát, aztán az ajkam végigfutott a szegycsontján, a hasa érzékeny bőréig. Felemelte a kezét, mintha nem tudná, mit kezdjen magával, aztán az ujjait a hajamba süllyesztette. Az orrom a kiálló csípőcsontjához nyomtam, és ahogy közeledtek az ajkaim a másik legérzékenyebb részéhez, a mellkasa egyre gyorsabban emelkedett és süllyedt. A karjaimat a combja alá csúsztattam, hogy magamhoz tudjam őt húzni. Várakozásteljesen megnyalta az ajkát. Arcomat a combja belső, puha részébe temettem, és élveztem a teste ruganyosságát, aztán megcsókoltam a hosszát, de rögtön utána visszatértem a combjához.

Ez egyszerre okozott neki örömet, és zavarta meg.

– Louis!

Újra megcsókoltam a férfiasságát, és ő a fejemre tette a kezét. Szerettem ezt sokáig húzni, de nem akkor. Teljesen a számba vettem, mire eksztázisban dobta hátra a karját.

– Ó, Istenem!

Éreztem, hogy a saját, mély vágyam szinte felemészt. Kiengedtem a számból, és az ajkam lecsúsztattam a bejáratáig.

– Készen állok – zihálta.

Felnéztem, és megcsókoltam a combját.

– Nem, nem állsz készen. Még mindig feszült vagy.

– Nem érdekel, ha fájni fog.

– Engem viszont igen.

Újra a bejáratára simítottam az ajkaim. Imádta, amikor ezt csináltam, de zavarban volt amiatt, hogy szerette, ami csak még aranyosabbá tette. Nem tudtam ellenállni. Mindent akartam csinálni, amit titkon a legjobban szeretett. Beleéléssel nyalogattam és csókolgattam, egészen addig, amíg kinyílt nekem, mint egy virág. A lábai között térdelve felnéztem a kipirult arcára. A haja sötéten terült szét a párnán. Hezitáltam. Nem akartam egy újabb olyan ember lenni az életében, aki örömét leli benne. Ha nem élvezné, tudtam, hogy nem fogja elmondani. Ugyanúgy magába zárva tartaná, mint a többi rossz és fájdalmas emléket. 

Harry felült, és a kezét a csípőmre téve maga felé húzott. Akkor jöttem rá, hogy nem rajtam múlik. Az ő döntése volt, és ha ezt nem tisztelem, akkor én sem vagyok jobb, mint az összes többi férfi, aki figyelmen kívül hagyta, mit akar.

Kihúztam az éjjeliszekrény fiókját, kivettem a síkosítót, és eloszlattam a nyílásán. Amikor az ujjammal akartam behatolni, hogy előkészítsem, megállított.

– Ne, nem akarom a kezed. Téged akarlak.

– Fájdalmat fogok okozni.

– Nem fogsz. Bízom benned.

Jobban hitt bennem, mint én saját magamban. Csak a gondolattól, hogy érintetlenül hatolok bele, megremegtem. Az ujjaim az övéi közé fűztem, és a kezét a matracra szorítottam. Harry a testemet nézte, behajlította a térdét, és egyszerre volt ártatlan és csábító.

Beléhatoltam, és elveszítettem mindent, ami a józan eszemből megmaradt. Túl jó érzés volt. Túl szoros. Túl lágy. Túl sok minden, amit mindig is szerettem volna.

A telt ajkai elnyíltak.

– Ó, Harry.

Olyan szűk volt, hogy nem tudtam volna megmozdulni anélkül, hogy fájdalmat okoznék. De mozogni akartam, több kellett belőle. Elengedtem a kezét, és széttoltam a lábait. A szemei elkerekedtek.

– Mehetek mélyebbre? – suttogtam kétségbeesetten.

– Mélyebben… – lehelte. – Szeretném.

Nagyon-nagyon óvatosan mozdultam meg. Annyira szerettem volna benne mozogni, hogy izzadni kezdtem attól, hogy vissza kell magam fognom. Tudtam, hogy hagyná, bármit is csinálnék vele, de leginkább azt akartam, hogy ő jól érezze magát. Amikor a testünk végre összeforrt, az izzadt homlokom a mellkasára fektettem. 

Éreztem, ahogy a körmei a hátamba marnak. Felnéztem, és attól féltem, hogy pánikot vagy rideg ürességet fogok a szemeiben látni. De helyette vágyat láttam.

– Csókolj meg! – nyöszörögte. 

Az ajkaim foglyul ejtették az övéit. Aztán megmozdultam. A fejét hátrafeszítette, és felsóhajtott, mint egy angyal.

Az én sötét angyalom.

Lassan és mélyen mozogtam benne. Őt teljesen elárasztotta a kéj, miközben a tarkómba kapaszkodott. 

Könnyek voltak a szeme sarkában. Nem tudtam megmondani, hogy ezek a szomorúság, az öröm, vagy mindkettő könnyei. Tudtam, hogy hagynom kell, hogy hadd érezzen, de tudnia kellett, én mit érzek: szerelmet. Mint egy imát, úgy mormoltam neki:

– Szeretlek, Harry. Te vagy a mindenem. Gyönyörű Lysanderem…

Csöndes szerető volt, de minden halk nyögés, minden apró kiáltás mennydörgésként visszhangzott bennem. 

Közel voltam. Mindketten közel voltunk. Megálltam, és kihúzódtam belőle.

– Miért álltál meg?

– Ölelni akarlak, amikor elélvezünk – mondtam neki, aztán az oldalára fordítottam.

– Ó – mosolygott szégyellősen.

Mögé feküdtem, ő pedig megfogta a kezem, és előrehúzta a szíve fölé. Megcsókoltam a tarkóját, ahol a sötét fürtjei izzadtan tapadtak a bőrére. Újra beléhatoltam, mire zihálni kezdett, azon csodálkozva, hogy mennyire más érzés így.

Mélyebben és szabadabban tudtam mozogni ebben a helyzetben, és ő is erre vágyott. Felemelte a fejét, az ajkai vörösek voltak, és a pillái erősen csapkodták a kipirult arcát. Ő volt minden, amit elképzeltem, és még annál is több. Sosem meséltem Harrynek a fantáziáimról, de ez volt az. Harry pillantása, miközben benne vagyok. 

Szorosan a mellkasomhoz szorítottam, és együtt ringatóztunk, miközben Harry kiáltásai egyre sürgetőbbek lettek. Lassítottam, hogy meghosszabbítsam az örömét, de túl jó érzés volt neki ebben a helyzetben. Imádta, hogy olyan mélyen vagyok, ahogy azt is, hogy öleltem. Szüksége volt az orgazmusra.

Mélyen belé döftem, mire torokhangon felkiáltott:

– Louis!

Édes kis sóhaja már túl sok volt nekem. Teljes imádattal élveztem belé. Olyan volt, mintha az iránta érzett szerelmem szupernóvaként robbant volna fel. A leglátványosabb módon törtem szét.

Néhány percre szükség volt, amíg teljesen magamhoz tértem. Remegve néztem Harryre. A szemei csukva voltak, és a párnába lihegett. Elhúzódtam tőle, mire vágyakozva nyúlt utánam. Még mindig nem nézett rám, pedig a szex után általában büszke pávaként parádézott. Most teljesen más volt. Lágyabb, és bizonytalan önmagában.

Végül megemelte a fejét, és a párna fölött kukucskált rám.

– Most már hozzád tartozom?

Bólintottam.

– Milyen érzés?

– Fárasztó – mondta egy kis gödröcskés mosollyal. – Kimerítő a hozzád tartozás.

Végignéztem a kimerült, meztelen testén, a hosszú, fehér lábain, amiket a bokáinál keresztezett.

– Ó, Harold, nem tudod te, mi az a fáradtság. Alig kezdtem el.

Nevetett, és lebirkózott maga mellé az ágyra. Aggódtam, hogy visszatér a régi, sötét múltba, miután ezt megtettük, de helyette ragyogott.

– Tetszett – suttogta, pedig csak kettesben voltunk. – Nem tudtam, hogy ilyen érzés is lehet.

– Lehet, Harry. Sőt, ilyennek kell lennie. A világ minden örömét megérdemled.

A hosszú, karcsú ujjait a csuklóm köré fonta. 

– Azt akarom, hogy te szerezz nekem örömet.  A tiéd vagyok, ne feledd.

A mellkasom büszkén megemelkedett. Újra akartam őt. Basszus…

A szorítása gyenge volt, és lassan pislogott felém. Túl fáradt volt. Megmozdultam, hogy magunkra húzzam a takarót, de nem hagyhattam, hogy ragacsosan aludjon, akármennyire is szexi volt.

Bementem a kék csempés fürdőbe, gyorsan lemostam magam, és neki is vittem egy nedves törölközőt.

Aztán beállítottam az ébresztőt. Másnap matiné volt, és már reggel az operaházban kellett lennem. Harrynek viszont nem. Ez volt az új élete első napja.

Az ujjával a térdén lévő heget simogatta.

– Nijinsky megőrült, amikor abbahagyta a táncot. Gondolod, hogy velem is ez történik majd?

– Jóisten, Harry! Hét éve táncos vagy, és még mindig nem tudsz semmit Nijinskyről! Nem azért őrült meg, mert abbahagyta a táncot, hanem azért, mert szakítottak a szerelmével, Szergej Djailevvel. Soha nem fogom hagyni, hogy elhagyj, úgyhogy nincs mitől félned.

Harry ragyogott. 

Aztán letisztította magát a törölközővel, és félredobta. Úgy húztam rá a takarót, hogy az felgyűrődött a derekán. Aztán vártam. Mindig arra vártam, hogy ő aludjon el először, mert tudtam, hogy nem szeret egyedül lenni a gondolataival. 

– Mondd el még egyszer – kérte ásítva. – Meséld el, amikor eldöntötted, hogy engem akarsz!

Megsimogattam a haját, és halkan beszélni kezdtem.

– Késtem az óráról, és amikor beléptem a stúdió ajtaján, te ott voltál a sötét fürtjeiddel, zöld szemeddel abban a buta harisnyában. Akkor azt mondtam magamnak: ez a fiú az enyém lesz...