IV. felvonás 35. fejezet

Sziasztok! Igaz, hogy ezzel a történet végére értünk, de hátra van még 3 kiegészítő fejezet. Már most nagyon kíváncsi vagyok, hogy tetszett ez a sztori nektek. Én még a felénél sem jártam az olvasással, amikor eldöntöttem, hogy ezt el kell hoznom nektek. :) Kihívás volt, de imádtam fordítani, és azt hiszem a lelkünket is alaposan próbára tette a kedves írónő. Jó olvasást a részhez! :)

Meghajlás

Egyedül voltam a lakásunkban. Harry elment, hogy elintézzen valamit. Vele akartam menni, de titokzatosan azt felelte, hogy inkább egyedül lenne.

Tudtam, hogy beugrik a kiadójához, hogy felvegye a könyve kefelenyomatát, és ezért még inkább összezavarodtam, hogy miért nem mehettem vele. Nem sok szabadnapunk volt, főleg Harry új, a társulatnál betöltött pozíciója miatt. Reméltem, hogy az egész délutánt együtt töltjük, de ehelyett a napot takarítással, a késő délutánt pedig vacsorafőzéssel ütöttem el.

Fél hatkor hallottam, hogy a kulcsa csörög a zárban, és amikor belépett, azonnal tudtam, miért hagyott otthon.

– A hajad…

– Tetszik? – kérdezte mosolyogva.

A haja rövidre volt nyírva a füle fölött, felül pedig hullámos volt. A hosszú fürtjei eltűntek.

– A fürtjeid…

Harry ledobta a kulcscsomót a konyhaszigetre, és megállt velem szemben.

– Te sírsz?

– Nem! – mondtam, pedig de. – Miért nem mondtad el?

– Mert tudtam, hogy dührohamot fogsz kapni.

– Nem kaptam dührohamot! – ordítottam. – Csak nem voltam felkészülve erre!

– Úgy gondoltam, ez megfelelőbb lenne a munkámhoz. Komolyan akarom venni – mondta, aztán leült a kanapéra. – Gyere, érintsd meg.

Óvatosan közeledtem felé, mintha egy ismeretlen entitás lenne. A térdei közé álltam, és a fejére tettem a kezem.

– Na? – kérdezte, felpillantva rám.

– Jól nézel ki.

Harry beletúrt az aktatáskájába, és kirakta a kéziratát a dohányzóasztalra. A Hattyúk Taváról szóló könyvét a Cambridge University Press akadémia kiadója adta ki. A kereskedelmi kiadók is nagy érdeklődést mutattak felé, de mindannyian azt akarták, hogy írjon egy memoárt, amit nem volt hajlandó megtenni. Én úgy gondoltam, hogy nagyszerű ötlet lenne.

– Érdemes lenne megfontolnod egy emlékirat elkészítését a következő könyvedként.

Felhajtotta a borítót, és elkezdte lapozgatni a kéziratát.

– Miről is írhatnék? Az egész világ ismeri a legsötétebb titkomat is.

– Írhatnál rólam! Arról, hogy én vagyok életed szerelme.

– Talán neked kellene könyvet írnod.

Ezen elgondolkodtam. Nem is volt rossz ötlet…

Hasonlóan Harry Csajkovszkijról szóló ódáihoz, a könyve ötszáz oldalas lett. Kötelességtudó párjaként el kellett olvasnom, annak ellenére, hogy jó, ha a tizedét értettem. Ez persze nem akadályozott meg abban, hogy dicsekedjek bárkinek, aki hajlandó volt meghallgatni a mondandómat a barátomról, a zseniális szerzőről. 

Harry ugyanolyan aprólékosan foglalkozott a könyve kiadásával, mint a balettjeivel. A folyamat összes aspektusában részt vett a borító tervezésétől és elrendezésétől, a tipográfián és a papírválasztáson át, egészen a kötésig. Ezek voltak a kézirata utolsó oldalai, amelyek majd a nyomdába kerülnek. Harry egy utolsó pillantást akart rá vetni, hogy biztosan minden vessző a helyére került-e.

Óvatosan az ajánláshoz lapoztam:

Hans Faustnak

Marcus Aurelius egyszer azt mondta:

„ Az élet művészete sokkal inkább birkózás, mint tánc...”

Mindkettőnkért küzdeni fogok.

Harry könyvének tézise annak a középpontjában állt, hogy Csajkovszkij személyes levelei nyújtanak legnagyobb betekintést a történetbe. A levelek, amiket Harry oroszról fordított, Csajkovszkij elszigeteltségéről és magányáról szóltak. Maga a könyv sok tekintetben levél volt Hansnak, akinek a neve felett Harry ujja sokáig elidőzött.

– Szerinted hiányozhat valaki, akivel még sosem találkoztál?

– Azt hiszem, hiányozhat az a tudat, hogy ott volt.

– Úgy érzem, ő megértett volna engem.

Ez egy nagyon fájó rész volt számunkra. Bármilyen közel is álltam Harryhez, soha nem tudtam igazán megérteni, min ment keresztül.

– Ott van Léo. Beszéltél vele, mióta elkezdte az RBS-t?

Beauchamp franciaországi letartóztatása után Léot kiközösítették a párizsi akadémián. Harry nem bírta elviselni a gondolatot, hogy a fiú szenved, ezért felajánlotta, hogy kifizeti a tandíját, és egy szobát a kollégiumban, hogy Londonban tanuljon táncot. Az édesanyja beleegyezett.

Harry elővette a telefonját.

– Igen, már csak egy napot kellene megbeszélnünk, hogy találkozzunk, de túlságosan jól szórakozik a társaival. Az angolja már nagyon jó, és van barátnője.

– Szemtelen kis ördög.

A nap már kezdett lenyugodni, és úgy süllyedt le a Parlament mögé, mint egy festékcsepp. Előttünk volt az egész este, de reggel újra munkába kellett indulnunk.

– Tényleg tetszik a hajam? – kérdezte Harry, karját kinyújtva mögöttem a kanapén.

Az ölébe másztam, hogy közelebbről is szemügyre vehessem. Az új frizurája kiemelte az állkapcsát, és az arca szélesebbnek, férfiasabbnak tűnt.

– Nagyon… – kerestem a megfelelő szót – konzervatív.

– Madame Lesavauge nagyon büszke lenne! – nevetett.

– Mindig üldözött azokkal az átkozott ollókkal.

Éppen lemásztam volna róla, de Harry megragadta a derekam.

– Maradj.

A forró tenyerét a pólóm alá csúsztatta, és áthúzta az anyagot a fejemen. Aztán kikötötte a melegítőnadrágom zsinórját. Harry nem hitt az előjátékban. Nála a csábítás azt jelentette, hogy kimondta: „akarlak”, vagy egyszerűen csak lecsapott rám, amikor kiléptem a zuhany alól. A módszere egyszerű volt és hatékony. Megcsókolta a meztelen vállam, és az orrával megbökött, hogy forduljak meg. Térdeltem, és a kezeim a kanapé párnái közé süllyedtek. Lehúzta a nadrágom és az alsóm, az ujjaival végigsimított a bőrömön, amitől mindenhol libabőrös lettem. Hátrafordítottam a fejem, hogy ránézhessek. Egyre jobban tetszett a haja.

Elkezdett gyorsan megszabadulni a saját nadrágjától is, és amikor nem figyelt, megfordultam, hogy a hátára lökhessem.

– Louis! – a hangja fenyegető volt. Erősebben szorítottam a csuklóját, és a kezét a párnába nyomtam.

– Csak akkor kaphatsz meg, ha kiszabadulsz.

Vadul vergődött a súlyom alatt, de hiába próbálkozott, nem járt sikerrel. 

– Ez nem fair küzdelem. Egész nap táncolsz, én meg nézlek, és közben csokit majszolok.

– Szóval beismered, hogy erősebb vagyok?

– Azt nem mondtam!

A szorításomnak feszült, de az izmai minden egyes erőfeszítés után jobban elgyengültek, míg végül ellazult egy kis szájbiggyesztéssel. 

– Megpróbáltad, édesem – mondtam önelégülten.

Kétségbeesetten nézett fel rám, aztán a tekintete az ajkamra tévedt.

Megcsókoltam, ő pedig engedelmesen kinyitotta a száját. Az ajkai forróak és nedvesek voltak. Elmélyítettem a csókunkat, mire elvörösödött, és szétnyitotta a hosszú lábait. A combjai közé fészkeltem magam. Harry helyeslően dorombolt.

– Igen…

A szerszámomat hozzá dörzsöltem, Harry gerince pedig ívbe hajlott.

– Nagyon akarod, ugye? – suttogtam.

Az ajkamba harapott, és bólintott. Elengedtem a kezét, hogy lehúzzam a bokszerét, amikor hirtelen a padlóra fordított. A hátam hangos csattanással ért le a viaszos keményfára. 

– Hé, ez csalás!

Lerántotta a bokámról a nadrágomat, és széttárta a lábaimat.

– Azt mondtad, ki kell szabadulnom. Azt nem, hogyan.

Javíthatatlan volt!

A combom közé temette a fejét, és határozottan megnyalt. Ó, te jó ég, a játékos harcunk még inkább felpezsdítette őt. Aztán megállt, és lehunyta a szemét.

– Finoman – emlékeztette magát. – Légy gyengéd.

– Így van, szerelmem – suttogtam neki, miközben megsimogattam az arcát.

Az ajkai újra a bőrömet érték, és addig nyalt, amíg teljesen ellazultam és nedves lettem.

– Harry – nyögtem, és megérintettem a rövid haját.

– Most már megkaphatlak? – kérdezte édesen.

– Igen – mondtam, mert bármit megadtam volna neki, amit kért.

Aztán gyengéden belémhatolt.

**

Másnap reggel úgy mentünk dolgozni, mint minden nap. Ahogy kiléptünk az épületből, a csengőre pillantottam. Harry lakásszáma mellett már nem volt üres a kis téglalap. Nem tetszett neki az ötlet, hogy a teljes nevünket használjuk, de megengedte, hogy szerezzek egy apró sárgaréz táblát a kezdőbetűinkkel: H.S.&L.T. Elég elegánsnak tűnt. Munkába menet egymás kezét fogtuk, és beugrottunk kávéért. Érdekes párost alkottunk: Harry szigorú, fekete öltönyben, én melegítőben és sporttáskával. 

Amikor az operaházhoz értünk, a folyosón találtuk Liamet. Közleményt tűzött ki a hirdetőtáblára, és a botja a falnak volt támasztva mellette. 

– Mindketten korán jöttetek! – mondta vidáman.

– Harryt hibáztasd – nyögtem. – Én még három órát aludhattam volna.

Meleg, barna szeme boldogan ragyogott kettőnkre. 

Miután Kenneth elment, a testület azonnal felajánlotta Harrynek a művészeti vezető pozíciót, de ő elutasította. Nem akart egész nap az irodában ragadni, és gyűlölte az adminisztratív munkát. Inkább a táncosokkal akart foglalkozni, és azt mondta a testületnek, hogy szívesen marad rezidens koreográfus, ha Liam lehet a művészeti vezető. Sikerült megegyezniük. Tudták, hogy Liam tökéletes munkaerő, és Harry neve – még akkor is, ha nem igazgató volt -, jól csengett a társulatnál. 

Harry Liambe karolt.

– Ebéd ma?

– Te fizetsz.

Harry és Liam legalább heti kétszer ebédeltek együtt az irodában. Harry vele szemben foglalt helyet, a lábait keresztezte, miközben új stratégiákon dolgoztak. Harry ötletei vadak voltak, Liamé sokkal hagyományosabbak. Harry minden erejével próbált kompromisszumot kötni, Liam pedig többnyire arra törekedett, hogy megússza szívinfarktus nélkül. 

– Bízom benne, hogy mindketten ott lesztek a pénteki vacsorán, ugye? – kérdezte Liam. Vagy sokkal inkább parancsolta.

– Nem hagynám ki – feleltem. – Mindketten táncolni fogtok velem.

Liam Harryre sandított.

– A te rossz térdeddel, és az én szörnyű bokámmal mi leszünk a bál sztárjai.

– Valóban.

Harry és én a A stúdió felé indultunk, amikor belebotlottunk Niallbe, aki az auditórium felé tartott, kezében egy halom kottával. Felnézett, és amikor meglátott minket, elindult az ellenkező irányba. 

– Helló, Horan. Nagyon örülök, hogy sikerült elkapnom téged – mondta Harry, és a falnak szorította. Niall feltolta az orrán a szemüvegét.

– Nem kaptál el. Ezeket a kottákat el kell vinnem a vonósoknak.

– Éppen erről akartam veled beszélni! Tudod, most, hogy befejeztem a Hattyúk Taváról szóló könyvem, elkezdtem egy kis kutatást végezni a Giselle után. Nagyon érdekes dolgokat találtam. Nagyon érdekeseket…

– Tényleg? – kérdezte Niall, lassan elhúzódva tőle.

Harry a falnak csapta a tenyerét, és Niallt, mint egy bogarat, szorította hozzá.

– Van néhány ötletem a tempóra vonatkozóan, amit szeretném, ha átgondolnál.

– Nem.

– Imádni fogod, ígérem. – Azzal megigazította Niall nyakkendőjét, és kivett egy kottát a kezéből. – Erre szükségem lesz. Köszi, haver.

– Nincs mit – dünnyögte Niall.

A stúdióban már Zayn és Gigi vártak minket. Mint Harry, Gigi is szeretett korán próbálni, és mint én, Zayn is félig aludt még. Lefeküdtem mellé a földre, elloptam az egyik fülhallgatóját, és csukott szemmel zenét hallgattunk, amíg Harry Gigi korlátgyakorlatait vezényelte.

Gigi a Giselle főszerepét táncolta, és pedig a férfi főszereplőt, Albrechtet. Zayn Hilariont, Eleanor pedig Myrthát, a gonosz szellemek királynőjét.

Eleanor mezítláb vonszolta be magát a terembe. A balettcipői össze voltak kötve, és a vállán lógtak. A szabadnapja úgy tűnt, meglehetősen fárasztóan alakult. Táskák voltak a szemei alatt, a haja laza fonatban lógott, és néhány tincs rendezetlenül az arcába tapadt. A haja pontos ellentéte volt Gigi szoros kontyának.

– Megérkezett az alvilág királynője! – jelentette ki drámai meghajlással.

– Nos, tényleg elég halottnak tűnsz – szúrtam oda, mire egy kis rúgás volt a jutalmam.

Ezután a szólisták és a többi táncos is megérkezett. Mindenki időben jött, mert túlságosan rettegtek Harrytől.

Kibújtam a pulcsimból és a melegítőnadrágból. Harry kedvencét, a szürke harisnyámat viseltem, mert úgy gondoltam, megérdemli, hogy kicsit legeltethesse a szemét.

Harry a terem végében állt, a kezét a háta mögött fonta össze. Mindannyian rohantunk, hogy elfoglaljuk a helyünket a korlát mellett. A bemelegítéseket a társulat mesterkurzusának vezetőjével kellett volna elvégezni, de Harry inkább maga vette át ezt a feladatot. Összecsapta a kezét, mert valami bejelenteni valója akadt.

– Változtatok a szereposztáson.

Harry a stúdió másik vége felé intett az egyik háttértáncosnak. Jeffrey volt az.

Jeffrey megdermedt, és az egyik társához fordult.

– Jézusom, ne, már megint!

Lehajtott fejjel, szégyenkezve csoszogott előre.

Harry a vállára tette a kezét.

– Tom megbetegedett. Megkapod a szüreti ünnep szólóját az első felvonásban.

Jeffrey felemelte a fejét.

– Én? Egy szólót? Tényleg? Ó, istenem, nem tudom elhinni. Ez akkora megtiszteltetés! Mindig is nagy csodálója voltam a munkásságának, Mr. Styles…

– Ne baszd el! – szakította félbe Harry.

– Igenis, uram – felelte Jeffrey, és visszasietett a korláthoz.

Később azon a reggelen, egy rövid szünetben Harryhez léptem, és a fülébe suttogtam.

– Azt hittem, utálod Jeffrey táncát.

– Sokat fejlődött – nézett fel Harry a jegyzeteiből.

– Fejlődött, amióta nem randizik velem.

– Véletlen egybeesés – mondta a tollát kattingatva.

Elvigyorodtam.

Harry keményen és kitartóan dolgozott velünk, különleges figyelmet fordítva Gigire és rám. Amikor elfogadta a rezidens koreográfus kinevezést, naivan azt gondoltam, hogy majd különleges bánásmódban részesülök, de ennek pont az ellenkezője történt. Brutális volt, és újra meg újra meg kellett ismételnem ugyanazt a variációt, ha nem volt elégedett. Valójában örült neki, hogy azt látta, hogy izzadok és remegek a kimerültségtől.

– Próbáld meg újra!

Gigivel hasonlóan közelítettük meg a táncot, azaz úgy tartottuk, hogy a technika mindenek felett. Harry számára a hibátlan technika volt a minimum, amire egy táncosnak törekednie kellett, és a színpadiasság a legfontosabb. Meg kellett testesítenünk a karaktert. Eleanornak ez a képesség valahogy a bőre alatt volt, ami végtelenül bosszantotta Gigit.

– Tudod, ki vagyok? – köpte Gigi. – A táncom tökéletes, Styles!

Harry makacsul keresztbe tette a karjait.

– Csak akkor tökéletes, ha elfeledteted velem, hogy te táncolsz.

Amikor a próba véget ért, Harry mindenkit elküldött rajtam kívül. A szólómon kellett volna dolgoznunk a második felvonásban, ezért meglepődtem, amikor a zongoristát is elbocsátotta.

– Hagyj magunkra minket.

Tudtam, mire készül. Egy kis dög volt.

Lassan elkezdtem lehámozni magamról a harisnyámat.

Harry felnevetett.

– Nem, Louis, tényleg a szólódon szeretnék dolgozni. De nagyon kegyetlen leszek veled, ezért azt gondoltam, jobb, ha ketten vagyunk.

Visszahúztam a harisnyámat, és összevontam a szemöldököm.

Harry egy kinyithatós széken ült, a hátát a tükörnek támasztotta, és kezében a jegyzetfüzete meg egy piros toll. Nem tudta, hogy titokban színészórákra jártam, és a háta mögött sokat dolgoztam a szólómon, hogy meglepjem vele.

– Le foglak nyűgözni, Harry. Előre szólok.

Harry előrehajolt, és az ujjait az álla alá támasztotta.

– Mutasd meg nekem.

Az érzelmi töltöttség nagyon erős volt a szólómban. A sötét erdőben, ahol Myrtha vezetésével a szellemek mindenkit eltemettek, arra kényszerítették az embereket, hogy éjféltől hajnalig táncoljanak, amíg meghalnak. Először Hilarion találkozott velük, aztán az én karakterem, Albrecht, akit szintén halálra ítéltek. 

A világ legörömtelibb cselekedetét – a táncot –, a legkínzóbb dolognak kellett beállítanom. Eleinte a fizikai gyötrődésre koncentráltam, de a színész tanárom azt mondta, hogy a jelenetben a lelki gyötrődés sokkal nagyobb. A szellemek gúnyolódtak és nevettek rajtam, örültek a fájdalmamnak. 

Táncoltam.

Éreztem a megalázást, a kínt, és ahogy a félelem végigkúszott a testemen. A mozdulataim nem a testemből származtak, hanem ebből a fájdalomból. A szenvedést személyesítettem meg egészen az ujjaim hegyétől az arcom vonaláig. 

Amikor befejeztem, felnéztem Harryre, abban bízva, hogy sikerült őt lenyűgöznöm. Az arca a kezében volt, és a válla remegett.

Sírt.

Odarohantam hozzá és térdre zuhantam előtte.

– Harry? Harry, ne sírj! Ez csak egy történet!

– Nem, nem az.

Ez sokkal több volt egy egyszerű történetnél Harry számára. Ő örökké próbált menekülni abból a sötét erdőből.

– Igazad van, ez nem csak egy történet. – A kezembe fogtam az övét, és megcsókoltam. – Albrecht él. – Harry könnyei lassan elcsitultak. – Hajnalig táncol, aztán otthagyja a szellemeket, hogy a fény felé induljon.

VÉGE