IV. felvonás 32. fejezet

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy megvárattalak benneteket, sajnos nem maradt sok szabadidőm az utóbbi pár hétben váratlan események miatt. Láttam, hogy többen kérdeztétek, mikor lesz folytatás. Sok szeretettel várlak titeket a HDawn Stories facebook csoportban, ahol azonnal értesülhettek róla, ha rakok fel új részt :)

Hetek teltek el, és egyre közelebb kerültünk a nyitó esthez, és az azt megelőző gálához. Végül már csupán napok maradtak hátra addig. Semmi hírt nem hallottunk az oknyomozó riporterek felől. 

Mindent megtettem, hogy távol tartsam egymástól Beauchamp-t és Harryt a stúdióban. Gondoskodtam róla, hogy egyedül Jonival próbáljon. Kenneth járt a fejemben, és az, hogy ő hogy nem volt ennyire stresszes az adminisztratív munkák miatt, mint én, pedig a dolgok teljesen szétestek Liam stabil irányítása nélkül.

Beauchamp-t amúgy is lefoglalta Gigi, akit könyörtelenül kritizált és gúnyolt. Miközben kinyilvánította a véleményét a második felvonásban lévő szólójáról, hozzátette, hogy a lány túl kövér ahhoz, hogy rendesen végre tudja hajtani a grande adage-t. De Gigi már nem egy iskolás kislány volt, és azonnal visszavágott. A hangos vitáik az egész operaházban visszhangoztak, és biztosan felejthetetlenné váltak.

Két nappal a gála előtt Harry kapott egy e-mailt az egyik újságírótól, amelyben azt állította, hogy van egy tanúja, aki megerősítheti a kijevi történetet. Kíváncsi volt, ki a tanú, és hogy mit állít. Kiderült, hogy Harryről van szó. A tizenöt éves Harryről, és tanúbizonyság az ő, saját neve. Az újságírók Kijevbe utaztak interjút készíteni Beauchamp régi lakásának személyzetével, és a ház tulajdonosa elmondta, hogy a lakáshoz tartozó bútorokat rongáltak meg Beauchamp ott tartózkodása alatt. Valaki egy antik íróasztalba véste a nevét. Harry. Az RBS külön lakást fizetett Harry számára Kijevben. Harry pontosan tudta, hol volt az asztal. Egy olyan helyen, ahol neki nem kellett volna lennie: Beauchamp szállásán. Ez nem biztos, hogy elég lett volna Beauchamp ellen a bíróságon, de a lapnak elégnek bizonyult, hogy megvizsgálja a történetet, és elkerülje a rágalmazási pert.

Borisz és Vlagyimir már saját magának aláírta az ítéletet: mindegyikük keveredett már szexuális botrányokba kiskorúakkal, Harry előtt és után is. A kijevi balett eddig a szőnyeg alá söpörte ezeket a vádakat, de Harry neve azóta már túl nagy volt, és a történet túl botrányos ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyhassák. Ha bebizonyosodna, hogy bármi közük volt a történtekhez, az teljesen tönkretenné őket.

Magsnek kreatívnak kellett lennie a Zhuk unokatestvérekkel, ugyanis semmi nem kötötte őket a Harryvel történtekhez. De végül kiderült, hogy Mags egyik ukrán leányvállalata nyomozott az ügyben, hogy megsértették a kartell törvényt egy orosz céggel karöltve. Ami az Egyesült Királyság és az amerikai lapok üzleti szekciójának lábjegyzetében jelent meg, most a legfontosabb hír lett. Harryvel vidáman kísértük figyelemmel, ahogy zuhannak a bányavállalat részvényei.

Harry története Mags összes újsága művészeti részének első oldalán lenne. Az újságírók elmondták neki, hogy hamarosan lehozzák a cikket, de hogy pontosan mikor, azt nem. Ha Harry ideges is volt, jól titkolta. Én helyette is idegeskedtem. Sírtam, amikor interjúkat adott az újságíróknak, de úgy tűnt, Harrynek nem maradt több könnye Beauchamp-ért. 

Nem hittem, hogy egy olyan magába zárkózott valaki, mint Harry, képes jól viselni azt, ha a nyilvánosság elé kerül egy ilyen személyes története, de úgy tűnt, hogy amikor elmondta nekem, elindult a dominó effektus. Miután megtudtam a valóságot, és hittem neki, már volt bátorsága elmenni Magshez, aztán az újságírókhoz, utána pedig az egész világhoz.

A gála napján korán ébredtünk Harry ágyában. Egy pillanatba telt, mire felfogtam, hol vagyok, aztán megéreztem magamon a szatén ágytakarót, és megláttam Harryt a párnák között. Mindkettőnk lakásában éltünk, ami legalább volt annyira kellemetlen, mint csodálatos. Soha nem találtunk semmit a holminkból, mert elfelejtettük, hol hagytuk. Meg voltam győződve, hogy valamit elfelejtettem elhozni a gálára, de nem tudtam, mit.

Az öltönyömet kitisztíttattuk, az ingem ropogós volt. Harry vett nekem egy új nyakkendőt, ami többe került, mint az első autóm. Selyemből készült és égkék volt. Azt mondta, megy a szemeimhez. 

Harry bársony fekete öltönyt választott arany berakásokkal, amitől úgy nézett ki, mint egy matador.

Amikor megláttam, felvontam a szemöldököm.

– Túl sok?– kérdezte.

– Neked nem – simítottam végig a zakója hajtókáján.

Jeffreyvel ellentétben Harry nem akarta, hogy egyformán öltözzünk. Biztos vagyok abban, hogy ha egy rendezvényen észrevette volna, hogy valaki ugyanolyan ruhát visel, mint ő, akkor dühösen hazaszaladt volna átöltözni. Imádta a couture-t, és minden öltözet fellelkesítette, ellentétben azzal, hogy fiatalabb korában állandóan ugyanazt a szakadt kapucnis pulóvert viselte. Elvarázsolt ez az új oldala. Az öltözködés egyike volt azon kevés dolognak, amivel magát kényeztette, ezért bátorítottam.

Ezenkívül nem kellett úgy öltöznöm, mint Harry, hogy úgy érezzem, együtt vagyunk. Nem voltunk ugyanaz a személy, és nem is akartunk azok lenni. Két különálló entitás voltunk, egy bolygó és a holdja, amelyeket a gravitációs erő húzott össze az akaratunktól függetlenül, tökéletes szinkronban forogva egymás körül.

Nem találtam a mandzsettagombjaimat. Biztosan otthagytam őket a lakásomban.

– Tessék – mondta Harry.– Kölcsönadom az enyémet – sétált ki a gardróbjából. Két aranyhattyú volt. Pont az alkalomhoz illő.

Megfogta a csuklómat, és az ingemhez erősítette őket.

– Louis, tudom, hogy ez talán túl korai, és csak néhány hónapja vagyunk együtt, de...– pislogott a hosszú, sötét pilláival – nagyon szeretném, ha hozzám költöznél.

Meglepődtem, de boldogabb voltam, mint valaha.

– Harry! Amikor iskolába jártunk, én már néhány óra után arra kértelek, hogy költözz hozzám!

– Ez igent jelent?– toporgott a cipőjében.

– Igen, szívesen laknék újra veled.

Megkönnyebbülten felsóhajtott, mintha egy ideje próbálná összeszedni a bátorságát, hogy megkérdezze.

– Oké. Rendben.

– De – kezdtem az alsó szint felé pillantva – bútorokat kell szereznünk.

– Nem használhatnánk a tieidet?

– A bútoraim ócskák.

Megborzolta a szépen beállított hajam.

– Szeretem az ócska bútoraid.

Meleg volt, és a nap még nem nyugodott le, ezért úgy döntöttünk, elsétálunk az operaházhoz. Izgatottan gondoltam arra, hogy minden nap így járhatnánk munkába, ha már együtt élünk. Aztán eszembe jutott, hogy a  péntek esti előadás után Harrynek már nem kell minden nap az operaházba mennie, mert már nem lesz táncos. Egy kicsit jobban szorítottam a kezét.

Amikor az Exeter utca sarkára értünk, a telefonjaink hirtelen csörögni kezdtek. Üzeneteket és hívásokat kaptunk a családtól, barátoktól és kollégáktól. A történet nyilvánosságra került.

Megálltunk egy újságárusnál a Tavistock és Bow sarkán. Kifizettem a három fontot az újságért, de nem tudtam belenézni a cikkbe. Harry nyitotta ki az újságot. Az arca szenvtelen maradt, de a kezei remegtek.

Istenem, ez volt a legrosszabb pillanat a történet megjelenésére. Egy ismerősökkel teli épületbe készültünk belépni. Fogalmam sem volt, mi lesz a reakció. Kezdtem megérteni Harry félelmét, hogy elmondja.

– Nem kell ezt csinálnunk. Menjünk haza.

– Nem – mondta, és a lapot a zsebébe dugta.– Szembe akarok nézni velük. Nem szégyellem magam.

Pár perc alatt futótűzként elterjedt a cikk híre. Minden tekintet ránk szegeződött, amikor beléptünk a Crush Room merész, vörös belsejébe. Az egyetlen hang a borospoharak és koktélvillák csattogása volt.

Megnyugtatóan megsimogattam Harry karját.

– Semmi baj. Minden rendben lesz.

Felemelte a fejét.

– Hiszel nekem, Louis. Csak ez számít.

Aztán lassan a barátaink és kollégáink közelebb léptek.

Gigi volt az első, ahogy szaladt felénk, az estélyije spagettipántja lehullott a válláról.

– Szarházi. Tudtam, hogy gonosz, de sosem gondoltam volna, hogy ennyire.

Aztán szoros ölelésbe vonta Harryt.

Eleanor sírt, és a szempillafestéke végigfolyt az arcán.

– Elvittelek a klinikára, amikor visszajöttél Párizsból. Tudtam, hogy valami nincs rendben, de mégsem mondtam semmit. Meg tudsz bocsátani?

– Nem a te hibád – veregette meg a vállát Harry.

Zayn sötét szemei gyászosan csillogtak. Megérintette Harry arcát:

– Olyan keményen bántam veled az iskolában. Azt mondtam Louis-nak, hogy nem lehet benned megbízni. Azt hittem, bántottad őt, miközben próbáltad megvédeni. Jobb barát vagy, mint én valaha voltam. 

– Te is jó barát voltál!– tiltakozott Harry.– Örülök, hogy kitartottál Louis mellett.

Niall érzelmi intelligenciája nagyjából egy golden retriever szintjével ért fel, de ő is megszólalt:

– Az az interjú szívbemarkoló volt, Harry – köszörülte meg a torkát.– Büszke vagyok rád, örülök, hogy ismerhetlek és veled dolgozhatok, még akkor is, ha akadnak nézeteltéréseink.

Harry megrázta a felé nyújtott kezet.

– Remélem, hogy mindezt most magunk mögött hagyhatjuk.

Aztán egymás utána a társaságból mindenki odajött, még Jeffrey is, és a hátát megpaskolva biztosították, hogy ők is támogatják.

Harry őszintén megdöbbent, mert a legrosszabbra készült. Még mindig úgy gondolta, mint tizenöt éves korában, hogy senki sem fogja elhinni neki, és amikor kiderült, hogy mindenki mellette áll, hálás volt a támogatás miatt. Azok a dolgok, amiket eddig rejtve tartott a világ elől, attól félve, hogy mindenki megutálja majd, valójában összekötötték a világgal, és közelebb vitték a társaság minden tagjához.

Úgy tűnt, Kenneth is mellé áll, bár ennek köze lehet a körülötte tolongó dühös támogatók tömegéhez, akik Beauchamp azonnali kirúgását követelték.

Beauchamp nem volt ott. Láttam, hogy Harry figyeli az ajtókat, és feszülten toporog. 

– Nem fog eljönni – mondtam neki, amikor magamhoz húztam az első keringőre.– Biztosan hallott már a cikkről. Nem merné idetolni a képét.

Tévedtem. Néhány pillanattal később kinyíltak a tölgyfa ajtók, és megjelent Beauchamp a védjegyévé vált cápaszürke öltönyében, miközben kitárta a karjait. Minden partiba úgy érkezett, mintha azt az ő tiszteletére rendezték volna. Eszembe jutott a régi énem, aki néhány hete még elsőként szaladt volna hozzá, hogy üdvözölje. Most küzdöttem, hogy bármi magyarázatot találjak az akkori viselkedésemre. Olyan volt, mintha kiderült volna, hogy a gyerekkori hősöd a mumus az ágy alól.

Először azt gondoltam, elég arrogáns ahhoz, hogy azt higgye, a cikk semmilyen hatással nem lesz rá. De túl nyugodt volt, túlságosan elégedett magával.

Nem tudta.

Ellentétben azzal a csönddel, ami Harry érkezését követte, most zűrzavar uralkodott, az emberek egymásnak sutyorogtak. Egyetlen tag sem üdvözölte. Még Kenneth is túl zaklatott volt ahhoz, hogy távozásra szólítsa fel.

Ott állt, várta a meleg fogadtatást, aztán az önelégült arckifejezésével közvetlenül Harryre nézett.

Az egyik kezem Harry derekára szorítottam, de ő elszakadt mellőlem.

– Ne!– mondtam neki, és megragadtam a karját. Nem akartam, hogy Beauchamp közelébe kerüljön. Annak ellenére, hogy azóta már felnőtt, nekem még mindig gyerek volt. Nem sikerült megvédenem akkor, amikor fiatalabb volt, és most nem akartam újra kudarcot vallani.

Aztán eszembe jutott, amit Mags mondott nekem az üvegházban, és elengedtem.

Lassan átment a termen, és a léptei hangtalanok voltak a puha, vörös szőnyegen. Aztán szemtől szemben állt Beauchamp-mal, aki egyre dühösebb lett.

– Mit tettél, te szerencsétlen?!

Harry elővette az újságot, és halkan szólalt meg:

– Ne emelje fel a hangját, Uram. Tudom, hogy utálja, ha veszekszünk.

Aztán megcsókolta Beauchamp arcát, és a kezébe nyomta az újságot.

Beauchamp szeme rémülten fürkészte a cikket, aminek újra és újra elolvasta a címét, mintha rémálomból próbálna felébredni. Összegyűrte a papírt és kérlelően nézett körül a teremben – a támogatókra, a táncosokra, az adminsztrációra, minden régi és új barátjára.

– Ugye nem hiszitek el ezeket a hazugságokat?

Mindenki hátat fordított neki.

Harry és én tévedtünk Beauchamp-mal kapcsolatban. A hatalma nem a családnevéből, a pénzéből, a kapcsolataiból vagy a társadalmi helyzetéből fakadt, hanem a némaságból. Az áldozatai némaságából. Miután ez a csend megtört, ugyanúgy elveszett a hatalmának illúziója is. 

Aznap este szorosan öleltem Harryt az ágyában, a karjaimat és a lábaimat is köré fontam. Az este folyamán nem nagyon beszélt, de tudtam, hogy talán élete legnehezebb éjszakáján van túl.

– Mindennek vége – mormogtam a tarkójába.– Szembenéztél a félelmeddel.

Harry megdermedt.

– Még mindig félek. Minden alkalommal őt látom, ha lehunyom a szemem. Leszorít, és nem tudok mozdulni, nem tudok nemet mondani, nem állíthatom meg…

Vártam, amíg elalszik. Aztán végigsimítottam az ujjammal a szemhéját, és azért imádkoztam, hogy szépeket álmodjon.

Csak néhány órát aludtunk, amikor megszólalt Harry mobilja. Álmosan felült, és közben a karom még mindig átölelte.

Megpróbáltam hallgatózni, de nem tudtam kivenni a szavakat a vonal túlsó végén.

Harry izmai megfeszültek. Hallottam tőle az Agnes nevet, amelyet felismertem, mert ez volt az egyik újságíró neve, aki interjút készített vele a cikk miatt.

Harry kinyomta a hívást, kiugrott az ágyból, és gyorsan öltözködni kezdett.

Megdörzsöltem a szemem.

– Mi az? Mi történt?

– Párizsban van egy fiú… Az anyja vádat emelt.

Alig volt 24 óránk a nyitóestig, de Harry ragaszkodott hozzá, hogy azonnal találkoznia kell a fiúval. Nem tudott várni.

A következő járattal Párizsba utaztunk, és hajnalra értünk oda. Harry Beauchamp-mal tett útja után soha nem ment oda vissza. Zsigeri reakcióval reagált a helyre, undorodott a látványtól és az illatoktól. Hiába nem szerette Párizst, Párizs szerette őt, és híres volt annak ellenére is, hogy soha nem táncolt a Párizsi Operabalettben. Mind az ő, mind Beauchamp franciaországi népszerűsége miatt a cikk nagy feltűnést keltett.

A fiúról nem sokat tudtunk. A család nem volt hajlandó beszélni a sajtóval, csakis Harryvel.

A La Courneuve-ben laktak egy kis padlásszobában, egy szegény párizsi barlangban, ahol a száradó ruhák a romos épületek között lógtak, és rácsok voltak az ajtókon meg ablakokon. 

Felmásztunk a sötét lépcsőházban a fiú lakásához. Az épületben a lámpák és a lift sem működött.

Az anyja nyitotta ki az ajtót. Nagyon fiatal volt, szürke szobalány ruhába öltözve, mert éppen a Neuilly-sur-Seine gazdag külvárosába indult munkába. Úgy nézett ki, mint aki napok óta nem aludt. Bevezetett minket a lepusztult, szerényen berendezett, de tiszta és barátságos lakásba, a falakon rengeteg családi fotóval.

A fiú neve Léo volt. Kicsi, sötét hajú, kreol bőrű. A kanapén ült, és a háziját csinálta, és azonnal talpra ugrott, amikor meglátott minket. Fájt a szívem érte.

Harry megkérdezte az anyját, hány éves.

– Tizenkettő – felelte.

Sem ő, sem a fiú nem beszéltek jól angolul, de a megtört franciám és az ő angoljuk között össze tudtuk állítani az egész történetet.

A fiú a párizsi École de Danse de l’Opéra-ban tanult. Néhány hónappal ezelőtt Beauchamp beugrott egy napra, mint vendégoktató – egy különleges csemegeként, amit azért ígértek nekik, mert jól viselkedtek. Óra után Beauchamp észrevette Léo Batmenes hátizsákját, és megkérdezte tőle, szeretné-e elkísérni az új Batman-filmre. Léo elmondta neki, hogy ösztöndíjjal van az iskolában, és az édesanyja nem tudja kifizetni a mozijegyet. Beauchamp azt mondta, ne aggódjon, majd ő fizeti a jegyeket. De a sofőr helyette Beauchamp lakására vitte őket. Azt mondta a fiúnak, csak fel kell kapnia néhány dolgot, de aznap este nem hagyták el a lakást, és soha nem mentek el moziba.

Amikor a fiú éjjel hazaért, kedvetlen volt, és rejtélyes fájdalomra panaszkodott, amit nem tudott megfogalmazni az anyjának, aki azonnal tudta, hogy valami baj van. A kórházba vitte, ahol a vizsgálati helyiségben elmagyarázta az orvosoknak, mi történt vele. Léo mindent elmondott, kivéve azt, hogy ki tette ezt vele. A történtek ellenére még akkor is úgy tekintett Beauchamp-ra, mint akit tisztelni kell, hiszen így mutatták őt be az iskolában. Elegáns és fontos személyiség volt, nem olyan jelentéktelen, mint Léo, aki a La Courneuve-ben élt, és még egy mozijegyet sem engedhetett meg magának.

Mindez azonban megváltozott, amikor Léo meglátta Harry történetét az újság címlapján. Harry volt Léo kedvenc táncosa – magyarázta az anyja. Sosem látta élőben fellépni, de online figyelte a Bolsoj előadásait. Harry volt az, aki miatt el akart kezdeni táncot tanulni. Amikor meglátta, hogy ugyanaz történt a hősével, mint vele, Léo is úgy döntött, hogy megszólal. Megmutatta az újságot az anyjának, és bevallotta, hogy Beauchamp bántotta.

Mivel a kórházban teljes körű vizsgálat történt, minden olyan tárgyi bizonyítékkal rendelkeztek, amelyekre a büntetőeljáráshoz szükségük volt. 

Harry a karjai közé szorította a vékony fiút. Léo szemei csészealj nagyságúakra nyíltak. Nem tudta elhinni, hogy Harry a lakásukban van, főleg nem azt, hogy megöleli. Ez volt az első alkalom, hogy Harry találkozott Beauchamp egyik áldozatával. Úgy ölelte, mintha a testvére lenne.

– Köszönöm, Léo. Köszönöm, hogy ilyen bátor vagy.

A fiú elhúzódott az ölelésből, megfogta Harry kezét, és a szobája felé húzta.

– Gyere, gyere, gyere!– mondta neki.

Az anyja intett, hogy menjünk előre, mi pedig zavartan követtük a fiút a ferde folyosón a hálószobája felé. A lakás többi részéhez hasonlóan szűk volt a helyiség, és úgy tűnt, még két másik testvérrel osztozkodik a szobán. Felugrott az ágyra, és vadul a fal felé mutatott. Batman és Superman rajzai között ott volt egy tucatnyi kép Harryről, ahogy táncolt. Pontosan olyan volt, mint a kollázs, amelyet Beauchamp-ról készítettem tiniként. 

Harry megszorította a fiú kis vállait.

– Nem vagyok olyan jó, mint te – mondta Léo erős francia akcentussal.

Harry lehajolt hozzá.

– Semmi baj. Szörnyű táncos voltam, amikor az akadémiára kerültem.

– Tényleg?– kérdezte a fiú hitetlenkedve.

– Így igaz – szóltam közbe.– Borzasztó volt. Tudom, mert ott voltam.

Harry a homlokát ráncolta, de Léo nevetésben tört ki.

El kellett indulnunk, hogy elérjük a Londonba tartó járatunkat, hogy felkészüljünk a nyitóestre, de Harry nem szívesen vált el a fiútól.

– Léo – mondta, miközben a falon lévő képeket nézegette.– Szeretnéd élőben látni, ahogy táncolok?– A fiú eltátotta az ajkait.– Kifizetem, hogy te és az anyukád eljöhessetek Londonba megnézni a Hattyúk Tavát. Szeretnéd?

Léo megölelte Harry derekát.

Egyikünknek sem volt szíve elmondani neki, hogy ez lesz Harry utolsó fellépése.