IV. felvonás 30. fejezet

Sziasztok! Meghoztam nektek a várva várt folytatást :) Jó olvasást hozzá! (Akadt olyan, aki észrevette, hogy a felvonás számozása változott, amikor kiderült az igazság? Ez nem véletlen, hiszen a Hattyúk Tavában is a 4. felvonásban tudja meg Siegfried herceg, hogy a Varázsló és a Fekete Hattyú átverte)

Beauchamp ideiglenesen Liam régi irodájában kapott helyet. A lábát felrakva az asztalra újságot olvasott, és a fekete esernyője az üres könyvespolcnak támasztva állt, mint egy alvó denevér. 

Az operaház felé tartva ezerszer végigjátszottam a gondolataimban ennek a beszélgetésnek minden lehetséges kimenetelét, de mire odaértem, nem voltam benne biztos, hogy képes leszek uralkodni magamon. Látva, ahogy kényelmesen hátradőlt a székében mindazok után, amit Harryvel tett, teljesen elvette az eszem. Hogy érezhette ilyen jól magát, miközben Harry egy kórházi ágyon, Hans pedig a föld alatt feküdt?

Rám pillantott az újság lapjai fölött, és keresztbe tette a bokáját.

– Azért jöttél, hogy bocsánatot kérj?

Becsaptam magam mögött az iroda ajtaját.

– Nem.

Beauchamp felemelte a fejét, aztán felállt a székből. Elegánsan megkerülte az asztalt, és leült a szélére.

– Hová rohantál el tegnap este?

– Harryhez.

Elvigyorodott.

– Tehát Siegfried és Von Rothbart kibékültek.

A szék támlájára támaszkodtam.

– El kell hagynod a társulatot.

– Tessék?

– Harry és én nem fogunk többet veled dolgozni.

Elutasítóan keresztezte a karjait, mint amikor még a tanárom volt.

– Ez Harry ötlete? Ellenem fordít téged a hazugságaival, mint az összes többi barátod? Tényleg, Louis? Azt hittem, ennél okosabb vagy.

A szék majdnem széthasadt, annyira erősen markoltam.

– Hiszek Harrynek.

– Azt hiszed, őszinte volt veled? – csóválta a fejét Beauchamp rosszallóan. – Nem tud róla, de néhány hónappal ezelőtt jártam Moszkvában, és beszéltem a régi kollégáival. Amit mondtak nekem, érdekes volt. Nagyon érdekes. Tudod, mi az igazi oka, amiért Harry otthagyta a Bolsojt?

Nem hagyhattam, hogy manipuláljon.

– Nem érdekel semmi, amit mondani akarsz. Menj el most, vagy elmondom Kennethnek, és az összes táncosnak, ki is vagy valójában.

A szemöldökét összehúzta, és az aggodalmaskodó álarca lehullott, helyét a gúny vette át. Ez volt a valódi Beauchamp. A férfi, akit a próbákról ismertem, csak egy illúzió volt, ami nem különbözött a Palemonjától, vagy a színpadon eltáncolt bármely szerepétől.

– Nem tetszik ez a hangnem, kis kedvencem. Nagyon tiszteletlen vagy.

– Mit gondolsz, kivel beszélsz?! Nem vagyok kisfiú!

– De eljátszhattad volna – kacsintott rám.

Összeszorítottam a fogaimat.

– A múlt éjszaka egy hatalmas hiba volt.

– Az volt a hiba, hogy miatta otthagytál. Te és én jók voltunk együtt. Harry egy kész káosz. Még magáról sem tud gondoskodni.

Lecsaptam a széket a földre.

– És ez kinek a hibája?!

Tudatlanságot színlelve tette a kezét a mellkasára.

– Nem tudom, ezzel mire célzol.

Végeztem azzal a tervemmel, hogy emberségesen fogok vele beszélni. 

– Tizenöt éves volt. Tizenöt!

Beauchamp szánakozva nézett végig rajtam.

– Erről van szó? Féltékeny vagy, mert én megdugtam, te meg nem?

Hátratántorodtam a döbbenettől és az undortól. Azt hittem, mérges lesz. Tagadni fogja. Teljesen alábecsültem őt. Nem szégyellte, amit tett, és nem félt attól, hogy kiderül. Az egészet nem a hirtelen feltámadt szenvedély okozta, hisz hidegvérű volt. Számító. A társadalomban és a munkájában elfoglalt helyzete, a pénze és az ismeretsége érinthetetlenné tette, és ezzel tisztában volt. Kiélvezte.

– Adhatok neked néhány tanácsot, ha szeretnéd – kuncogott. – Valójában tényleg meglepődtem, hogy nem engedett neked ebben. Régen egy kis ribanc volt.

– Elég.

– Ha tudnád, miket tett, és mennyi férfi volt vele…

– Gyerek volt! – csaptam az öklömmel az asztalra.

Beauchamp felsóhajtott, mintha csak egy borlapról vitatkoznánk.

– Ne légy már ennyire prűd. Tudod, hogy az ízlésem egyedi. – A sötét szemei úgy vizsgálgatták az arcom, mint egy hüllő üres tekintete. – Harry barack színű bőre, és a sikolya a legédesebb dallam.

Megragadtam őt a torkánál fogva, és a könyvespolcnak csaptam a fejét. A szemében rémület villant.

– Mi van? – kérdeztem nyugodt hangon. – Azt hittem, durván szereted.

Az orrlyukai kitágultak. Megpróbálta elhúzni a karomat, de minél jobban küzdött, annál jobban szorítottam a torkát.

– Igaza van, uram, tökéletesek vagyunk együtt.

– Túl idős vagy nekem – görbült gúnyos mosolyra a szája.

Elképzeltem, ahogy a keze Harry fiatal testét érinti. Ettől csak még jobban akartam szorítani a torkát, amíg az élet lassan kiszivárog belőle, mint egy csörgőkígyóból a mérge.

– Nem hagyom el a társaságot – krákogta.

– Már nem is akarom.

– Akkor mit fogsz tenni? – nevetett. – Megversz? Megölsz?

– Nem. Tönkre foglak tenni.

**

Gigit az öltözőjében találtam meg, amikor hullámcsatokat tűzött a szőke kontyába. A hely ugyanolyan rendezett és pedáns volt, mint ő. A sminktükre előtt katonás sorba voltak rendezve a rúzsok.

– Minek köszönhetem ezt a megtiszteltetést? – kérdezte felvont szemöldökkel.

– Szívességre van szükségem.

– Hát persze.

Leültem a szoba túloldalára a kis kanapéra. Babonás volt, és nem volt hajlandó eldobni a csokrokat, amiket kapott, ezért mindenütt szárított virágok voltak. A helynek ravatalozó és parfüm illata volt.

– Szükségem van a párizsi barátaid számára.

– Az én „kokszfejű barátaim” számára, ahogy ékesszólóan körbeírtad őket…

– Azokéra, akik kapcsolatban álltak Beauchamp-mal.

Keresztbe tette a hosszú lábait, és összevonta a szemöldökét.

– Mit csinálsz Tomlinson? Hol van Harry, és miért nem vagy a stúdióban Alexszel?

– Már nem dolgozunk vele.

– Egy kérdés: miért nem égetitek porrá az egész operaházat, ha olyan pokolian megszállottak vagytok Harryvel, hogy tönkretegyétek az egész produkciót?

– Nem akarom tönkretenni a produkciót, csakis Beauchamp-t.

Gigi azonnal felkapta a gyöngyökkel kirakott telefonját.

– Szerencséd, hogy utálom őt.

**

Segítettem Harrynek elhagyni a kórházat. Csupán egy bokszeralsóban vitték be, ezért összeszedtem neki egy farmert, egy pólót és egy Nike cipőt, hogy legyen miben hazamennie. Megkért, hogy az én lakásomba menjünk, mert az közelebb volt, de valójában azt hiszem, félt egyedül lenni. Nem mintha magára hagytam volna. Minden nap minden áldott percét azzal akartam tölteni, hogy vigyázzak rá. 

Beauchamp megpróbálta bemocskolni Harryt azzal, hogy beszélt a férfiakról, akikkel együtt volt, de a terve nem sikerült. A szenvedés, amit átélt, csak még szebbé tette számomra, és a fájdalmát szentté. 

Harry leült a kanapéra, és nem nagyon tudta, mit kezdjen magával. Neki nem volt kanapéja otthon, mert csak táncolt és aludt. Nem tudta, hogyan pihenjen és szánjon időt saját magára. 

Az arca elkeseredettségről árulkodott. Nem volt hajlandó enni a kórházban, ezért teát főztem neki és előkotortam a legédesebb kekszemet. Próbáltam elérni, hogy otthon érezze magát és megnyugodjon, mielőtt kitérek a találkozómra Beauchamp-mal, de ő azonnal kíváncsi volt a részletekre.

– Elmegy? – kérdezte reménykedve.

Leraktam elé a teáscsészét, és a hozzá nem illő csészealjat, aztán a tányért a vaníliás kekszekkel.

– Változott a terv, cica. Helyette tönkretesszük az életét.

– Hogyan?

– Vádat kell emelned ellene.

– Azt nem tudom megtenni – rázta meg Harry erőteljesen a fejét.

Leültem mellé a kanapéra.

– Muszáj, különben folytatni fogja ezt.

Harry összeszorította a szemét. 

– Gondolod, hogy nem akartam? Évek óta rágódom ezen. Nincs bizonyítékom, sem tárgyi, sem tanú. Miután megtörtént, teszteltettem betegségekre, de soha nem volt teljes vizsgálat. Az egyetlen ember, aki megerősíthetné a történetem, az a sofőrje, aki látta, hogy Beauchamp megcsókolt a hátsó ülésen. Vagy a felesége, Irina, aki a sofőrrel együtt évtizedekig fedezte őt, akármit tett. Nem tanúskodhattak volna anélkül, hogy bajba kerüljenek, hiszen az egész a szemük előtt történt. Csak a saját bizonyosságom van.

– A rendőrség ki fogja vizsgálni!

– Melyik rendőrség? Hét éve történt, és három különböző országban bántalmazott! – mondta Harry elcsukló hangon. – Még ha vissza is tudnék emlékezni arra, hogy mi hol történt, ezekre az országokra mind más törvények vonatkoznak. Okos. Úgy mozgatja az áldozatait, mint a sakkfigurákat.

– Itt jelentjük fel, az Egyesült Királyságban – jelentettem ki határozottan.

– Az én szavam az övé ellen. Semmi esélyem.

– Mi lenne, ha keresnénk más áldozatokat, akik segíthetnek?

– Hans meghalt.

Elővettem a telefonom.

– Gigi párizsi barátai hallottak pletykákat. Beszéltem velük, és sikerült szereznem néhány nevet.

Ivott egy korty teát, mielőtt reagált volna.

– Beauchamp fiúi engedelmesek. Inkább magukat bántják, mint őt. Nézd csak, mi lett Hansszal! Nézd meg… – megállt, még mielőtt önmagát említette volna.

Miután megtaláltam ezeket a neveket, és elkezdtem őket felhívogatni, megértettem, mire gondolt Harry. A férfiak közül szinte senki nem volt hajlandó szóba állni velem, és akik mégis, ők dühösen tiltakoztak, hogy soha, semmi nem történt köztük és Beauchamp között. Az egyik táncos annyira dühös lett a felvetésem hallatán, hogy azt mondta, ha az ügy bíróság elé kerül, Beauchamp mellett fog tanúskodni.

Beesteledett. A szobámban ültem a kis íróasztalomnál, Harry pedig az ágyban ült és olvasott. A szememet alig bírtam nyitva tartani, és úgy éreztem, a kilátástalanság teljesen bekebelez. Biztos volt valami, amit megtehettem annak érdekében, hogy igazságot szolgáltassak! Megfogadtam magamban, hogy tovább próbálkozom, akármennyi hónap vagy év kell hozzá, hogy előrébb jussak. Harry feláldozta magát értem. Én pedig a végsőkig fogok harcolni.

– Louis, fáradt vagy. Gyere aludni.

Békésen feküdt az ágyon, egyik lábát felhúzta, a haja pedig beterítette a párnát. 

– Gondolkodom.

Odajött, és átkarolt engem.

– Kérlek, engedd el ezt az egészet.

– Nem – mondtam, és megcsókoltam a kezét.

– Hagyod, hogy teljesen a fejedbe férkőzzön.

Lehúztam a forró testét az ölembe, és az arcom a mellkasára hajtottam, pont a szíve fölé, aminek a ritmusa már ismerős volt.

– Mit mondott rólam? – kérdezte Harry halkan.

Próbáltam gondosan megválogatni a szavaimat. Nem hiszem, hogy el tudtam volna neki mondani az összes dolgot, amit Beauchamp állított anélkül, hogy újra traumatizálta volna.

– Megpróbált ellened fordítani. Azt mondta, hazudtál arról, hogy miért jöttél el a Bolsojból. El tudod ezt hinni?

Azt hittem, Harry ugyanúgy hitetlenkedni fog, mint én, de helyette kiszabadult a karjaimból, és visszafeküdt az ágyra.

– Harry?

– Nem voltam veled teljesen őszinte, Louis.

Azonnal felkeltem az asztaltól, és leültem mellé az ágyra, a tenyeremmel igazgatva az összegyűrődött ágyneműt. Nem gondoltam volna, hogy még mindig van titok köztünk. Mi mást rejtegethet előlem?

A kezét a vállamra támasztotta, miközben én visszatartottam a lélegzetem, és felkészültem a legrosszabbra.

– Ez a Hattyúk Tava lesz az utolsó fellépésem.

– Hogy érted ezt?

– A térdem.

– Csak egy sérülés. Jobban leszel.

– Nem, nem leszek. Három műtétem volt Moszkvában. Az utolsó nem sikerült.

Kétségbeesve fogtam meg a lábát.

– Túl fiatal vagy! Még csak a karriered elején tartasz! Nem kérhetnél véleményt az itteni vagy amerikai orvosoktól? Vannak szakemberek…

– Vége.

Már annyit szenvedett. Nem lehet, hogy a karrierjét is elveszítse. Az ajkaimat a térdén lévő hegre szorítottam, mintha a szerelmem puszta ereje meg tudta volna gyógyítani.

– Akkor Beauchamp igazat mondott? Az oroszok megkértek, hogy lépj ki?

– Nem. Még van bennem erő egy utolsó előadásra – szorította meg a kezem. – Ezért jöttem vissza. Szerettem volna még egy utolsót táncolni, melletted.

– Ó, Harry.

Megöleltem őt, és együtt gyászoltuk a veszteségét. Csak egy másik táncos tudta megérteni, mit vettek el tőle. Eszembe jutottak a szárított virágok Gigi öltözőjében: még mindig Harry volt, még mindig gyönyörű, de a lényeges része meghalt.

– Tudja még valaki?

– Csak Liam. Kenneth soha nem szerződött volna le velem, ha tudja. Liam megérti, milyen az, ha egy sérülés miatt elveszíted a karriered. Meg akarta nekem adni az esélyt, ami neki sosem volt.

Nem csoda, hogy Harry azt akarta, minden tökéletes legyen. Megszállottja volt a produkció minden egyes részletének, hiszen ezek után soha többé nem fogja táncolni a számára oly sokat jelentő balettet.

Nem csak miatta, hanem magam miatt, és az egész világ miatt is szomorú voltam. Olyan nagy tehetséget vesztünk el! Még húsz évet táncolhatott volna, de neki egy tragikusan rövid karrier jutott csupán. Rövid ragyogás volt, de jobban ragyogott, mint bármely más csillag.

Még jobban szorítottam, és próbáltam visszafogni a könnyeimet.

– Életem legnagyobb megtiszteltetése lesz melletted táncolni.

– Írjunk történelmet – mondta eltökélten.

A homlokom az övéhez szorítottam, és az ujjaimat a hajába fúrtam.

Nem sok idő telt el, amíg az ismerős düh újra felélénkült bennem. Minden szenvedése ugyanabból a problémából fakadt. Ez egy tünet volt, de Beauchamp volt a betegség. Ellopta Harry ártatlanságát, és ezzel a karrierjét és a művészetét is kirabolta. Harry vesztesége csak megerősítette az elhatározásom.

Kibontottam a kezem a hajából, és visszamentem az íróasztalhoz.

Harry felém nyújtotta a kezét.

– Vége, Louis. Azok a férfiak sosem fognak beszélni. Soha nem találunk olyan embert, aki hajlandó lenne megerősíteni az állításom.

Egy régi programfüzet hátuljára lapoztam, ami az asztalomon hevert. Tágra nyílt a szemem a felismeréstől.

– Van más mód is.