III. felvonás 25. fejezet

Sziasztok! Vééégre sikerült ideérni. Ez a hónap nagyon mozgalmasra sikerült, és úgy tűnik, a február sem lesz könnyebb, egy kis költözéssel megspékelve... :D De nem feledkeztem el rólatok, itt a következő rész :) Köszönöm az előzőhöz érkezett sok-sok kommentet, imádlak titeket! <3

Beauchamp egy cseppet sem változott. Keret nélküli szemüveget viselt, a ropogós, fehér inge könyékig feltekerve, a gallérja köré pedig egy sötétkék selyemsálat tett. Még az esernyője is ugyanolyan volt a fa nyéllel, mint régen.

Hátralépett az ölelésből, és megfogta a vállam, miközben a szemei kedvesen ragyogtak.

– Louis! Nézzenek oda! Felnőttél, és főszerepet táncolsz. Nagyon büszke vagyok rád.

Elpirultam a szavaitól, mert Beauchamp dicsérete még mindig úgy hatott, mintha ezer nap sütött volna le rám. 

– Nem tudom elhinni, hogy itt van, uram! Fogalmam sem volt, hogy maga lesz az. Már tegnap jöttem volna, hogy megfelelően üdvözöljem.

A hosszú, elegáns kezét a tarkómra szorította.

– Kérlek, most már kollégák vagyunk. Hívj Alexnek.

– Alex – mondtam, ízlelgetve a szót a nyelvemen.

Annak ellenére, hogy már kollégák voltunk, még mindig úgy éreztem, mintha csak egy kisfiú lennék, és a közönség soraiból nézném őt, ahogy táncol. Ugyanúgy a hatása alá kerültem, mint régen. Ő volt minden, amivé válni akartam. Nem csak a sikerét szerettem volna elérni, hanem a viselkedését is eltanulni, úgy, mint például az alázatát. A légiességét. Imádtam, ahogy ebben a világban mozgott, egy tudós rendíthetetlen gyakorlatiasságával, de egy költő odaadásával, amit a művészetében élt ki. Több férfi példaképem volt, de Alex volt a legmélyebb ambícióim atyja.

A táncosok tolongtak körülötte. Zayn erőteljesen megrázta a kezét, Eleanor pukedlizett, de Gigi hátul maradt, és gőgösen összefonta a karjait. Az iskolában Beauchamp sokszor elutasító volt a tehetségével szemben, és ettől még mindig neheztelt rá.

Alex elnézett mellettük Harry felé, aki a tükörnek támaszkodott.

Úgy éreztem, ennek így kellett történnie. Talán az univerzum hozott össze hármunkat, hogy túl tudjunk lépni a múltban történteken. Most mindannyian egyenlőek voltunk, és már elértük mindazt, amit el akartunk érni. Most már nem éreztem úgy, hogy versengenem kellene Harryvel Alex figyelméért – most osztozkodni akartam vele. Azt akartam, hogy együtt dolgozzunk, és inspiráljuk egymást.

A kezeivel a háta mögött Alex lassan felé indult.

– Helló, Harry.

Nem ölelte meg Harryt, de előrehajolt, és megpuszilta az arcát.

A jelenet annyira meghatott mindenkit, hogy áhítattal néztük tovább őket. Itt volt két legenda, mindkettejük a saját nemzedékének legnagyobb táncosa, akik karrierjük során először fogják egyesíteni erőiket. Alex úgy nézett Harryre, mint a fiára. Teljesen egyértelmű volt számomra a tekintetéből kiolvasható apai szeretet, amit érzett iránta. Harry küzdött, hogy megtalálja a saját útját táncosként, és Bauchamp azt tette, amihez a legjobban értett: megmutatta neki az utat, és irányította.

– Hiányoztál. – Harry a földet nézte, és a füle mögé igazított egy tincset. – Én is hiányoztam neked?

– Hiányoztál, Alex.

– Nem, nem. Te, fiacskám, továbbra is uramnak fogsz szólítani!

Természetesen csak viccelt, de néha nehéz volt megállapítani. A finom, patrícius vonásai megváltoztak, és az arcán átsuhant az összes karakter bevésődött sokasága, akiket már eljátszott a színpadon.

Liam kérésére a táncosok elindultak az auditórium felé. 

– Kezdhetjük? – léptem közelebb Harryékhez.

Alex egy gyors pillantást váltott Kenneth-tel.

– Az asszisztensem, azt hiszem, Joninak hívják, ma veled és a többi táncossal fog dolgozni az auditóriumban. Én Harryvel maradok a táncteremben.

Élesen megbökte Harry hátát az ernyőjével, és szólt neki, hogy foglalja el a helyét a korlát mellett.

Basszus – gondoltam magamban. Harry már nem az a fiú volt, akire az RBS-ből emlékezett. Bárkit széttépne ezért. Kenneth, Liam és én is visszatartottuk a lélegzetünk, miközben vártuk a közelgő vérfürdőt. Harry reakciója azonban mindannyiunkat megdöbbentett. Engedelmeskedett. 

Aggódtam, hogy Harry majd úgy fog viselkedni Alex-szel, mint ahogy Maurice-szal. Nem is tévedhettem volna nagyobbat. Harry engedelmesen a korlát mellé állt, és várta a további utasításokat.

– Vetkőzz – mondta Alex.

– Mi? – kérdezte Harry elfehéredve.

– A harisnyádig, édesem – mosolygott, és a kezét Harry combjára tette. – Látni szeretném, mivé fejlődtél.

Egy pillanatra lefagyott, de aztán engedelmeskedett. Alex körbejárta őt, és megvizsgálta minden porcikáját.

– Egy kis madárka azt csiripelte, hogy nehéz veled együtt dolgozni, Harry. Igaz ez?

– Nem – tiltakozott halkan.

– Most már biztosan nem, hogy itt vagyok. Jó leszel, ugye?

– Igen, uram.

Döbbenetes volt nézni, ahogy Harry aláveti magát egy koreográfus akaratának, mintha egy vad ló megszelídítésének lennék tanúja. Alexnek varázsereje volt. A jelenlétében Harry visszaváltozott az ártatlan iskolás fiúvá. Elbűvölt, hogy Harry le akarta nyűgözni a régi tanárát, mint ahogy az is, ahogy Alex szeretettel fegyelmezte. 

Odamentem Harryhez, és gyorsan megcsókoltam.

– Később találkozunk.

– Később – mondta szórakozottan, miközben a saját tükörképét bámulta.

– Idejövök majd, amikor végeztem. Visszasétálhatunk hozzám, felkaphatunk valami vacsorát útközben…

Alex elkerekedett szemekkel kettőnkre mutatott az esernyőjével.

– Várjunk csak… ti egy pár vagytok?

Büszkén felemeltem a fejem, és átkaroltam Harry derekát. A kapcsolatunk még mindig nagyon friss volt, ezért nagy lépésnek tűnt, hogy nyíltan elismerjük.

– Milyen aranyos – mosolygott Alex. – Siegfried és Von Rothbart szerelmes!

Az esernyőjével megbökte Harry mellkasát.

– Remélem, jól bánik veled, Louis.

– Jól bánik – mondtam nevetve, mielőtt újra megpusziltam Harry ajkát.

– Örülök nektek – Alex körbesétált Harryn, és kijavította a testtartását. – Harry, mindent el kell mesélned erről az új szerelemről. Alig várom, hogy naprakész lehessek.

Az ajtóhoz léptem, és otthagytam Harryt a korlátnál. Alex mellette állt, és az esernyőjével számolta az ütemet. Egy, két, há, négy, egy, két, há, négy…

Az életem darabjai végre a helyükre kerültek. Harry és én együtt voltunk, egyszer és mindenkorra magunk mögött hagytuk a Beauchamp-versengést, és a bálványunk most a koreográfusunk volt! Már csak azon kellett dolgoznom, hogy a barátaim ne gyűlöljenek.

Útban az auditórium felé megpillantottam Niall szőke frizuráját. A tekintetünk összetalálkozott, de azonnal elfordult a sarok felé, mintha nem látott volna. Utána futottam. Talán nem tudom a dolgokat rendbe hozni Zaynnel, de Niall túl jó fej volt ahhoz, hogy sokáig haragudjon rám.

– Ó, szia, Louis. Bocsi, de egy kicsit rohanásban vagyok…

– Csak egy másodperc. – Niall türelmetlenül összefonta a kezeit, és várta, hogy folytassam. – Sajnálom, ami a megbeszélésen történt.

– Nos, nagyon örülök, hogy beismered, tévedtél.

– Nem mondtam, hogy tévedtem. – Kinyitottam a hátizsákom és elővettem Harry jegyzeteit.

Niall hitetlenkedve csóválta a fejét:

– Hihetetlen vagy!

– Nem kérem, hogy változtass a zenén. Csak olvasd át. Adj neki egy esélyt. – A lapok összegyűrődtek és meghajlottak a táskámban, és a lábamon próbáltam kiegyenesíteni. – Kérlek.

– Nem, Harrynek nem lenne szabad aláásnia engem és a pozícióm.

– Ne Harryért tedd. Tedd meg értem.

Niall megforgatta a szemeit, de elvette a lapokat.

– Nem értem, hogy miért sikerült ilyen könnyen maga mellé állítania téged. Remélem tudod, mit csinálsz. Nem akarom látni, ahogy megégeted magad.

– Ne aggódj, a Harry és köztem lévő ellentétet megoldottuk. A dolgok még sosem álltak ilyen jól!

Niall nem tűnt meggyőzöttnek. Átlapozta Harry jegyzeteit. 

– Tudod, te tartozol nekem szívességgel, és nem fordítva.

Ránéztem az órára. Máris elkéstem a próbáról. Gyorsan megöleltem Niallt, és végigszaladtam a folyosón.

– Én állok egy sört. Kettőt – kiáltottam hátra a vállam fölött. – Millió köszönet!

Amikor beléptem az auditóriumba, a lányok keresztbe tett lábakkal ültek a színpadon, és éppen a balettcipőikre varrták fel a szalagot. Eleanor mindig szörnyű volt ebben, és folyton megszúrta magát a tűvel, aztán az ajkai közé szívta a vérző ujját. Gigi fürge ujjai viszont olyan gyorsan mozogtak, mintha egy varrógép lenne. Dühös volt, de most kivételesen nem Harry vagy miattam panaszkodott, hanem Alex érkezéséről pletykált.

– Nőgyűlölő – motyogta Eleanornak és Zaynnek, aki mellettük nyújtott. – A fiúkkal mindig kivételezik, a lányokat pedig tárgyként kezeli.

– Ennyire féltékeny vagy? – kérdeztem, miután ledobtam a táskámat. Tudtam, hogy nem vagyunk jóban, de nem tudtam megállni, hogy közbeszóljak.

– Nem hozzád beszéltem, áruló! Egyébként is, te örülhetsz, mert az egyik kedvence vagy.

Zayn hátulról átölelte a barátnőjét, és az állát a fejére támasztotta.

– Én nem tartozom a kedvencei közé, mégis szeretem.

– Én is – vágta rá Eleanor, miközben eltépte a cérnát a fogaival. – Szexi, gazdag, és úgy hallottam, elvált attól a jégkirálynő Irinától. Gondolod, hogy randizna velem?

– Pfúj! – torzult el Gigi arca. – Öreg. És azt hallottam, hogy titokban meleg. A férfi táncosoknak le kell szopniuk, hogy szólót kapjanak.

Gigi olyan kicsinyes volt. Az, hogy nem szerette Alexet, nem hatalmazta fel, hogy gonosz pletykákat terjesszen róla. 

– Ő nem ilyen! – emeltem fel a hangom. – Ne ismételgesd azokat a híreket, amiket a hülye párizsi barátaidtól hallottál! Még ha meleg is, nem kötelessége ezt tudatni mindenkivel. Az ő nemzedékében ez sokkal bonyolultabb.

– Nem érdekel, hogy coming outol-e! Nem kellene kedvenceket választania, és úgy használni a társulatot, mint egy magán bordélyházat!

– Sosem tenne ilyet! – üvöltöttem Gigi arcába, aki ledobta a cipőit:

– Dehogynem, megtette, és meg is fogja tenni!

Mondanom sem kell, hogy a próba nem sikerült valami jól. Még a jobb napokon is nehéz volt azt tettetnem, hogy halálosan szerelmes vagyok Gigibe. Amikor felemeltem, nagy volt a kísértés, hogy lehajítsam a színpadról, és biztos vagyok benne, hogy az adagio közben megpróbált fejbe rúgni.

Megkönnyebbültem, amikor eljött az idő, hogy a szólóimon dolgozzak. Ez volt az első alkalom, hogy elkezdtem gyakorolni, mióta együtt voltunk Harryvel. Most már megértettem. Olyan közel éreztem magam hozzá, hogy már a koreográfiája sem volt többé idegen. Olyan érzés volt, mint ő; a teste rajtam, bennem. Nem olyan volt, mintha szólót táncolnék, inkább mintha együtt táncolnánk. Tudtam, hogy ezen keresztül próbált kommunikálni, és igazából nem is akart kontrollálni. Ez egy szerelmes levél volt, amin keresztül megmutatta, hogy igenis, törődik velem.

És ezektől a gondolatoktól csak még jobban hiányzott.

Néhány órája váltunk el, de olyan volt, mintha évek teltek volna el. Amint véget ért a próba, rohantam a táncterembe, hogy együtt menjünk haza. Alig vártam, hogy elmeséljük egymásnak a délutánunk. Kíváncsi voltam, mit fog mondani a próbáról Alex-szel, és meg akartam vele osztani a jó hírt, hogy Niall átnézi a jegyzeteit.

A táncterem ajtaja be volt csukva. Lábujjhegyre álltam, hogy beleshessek a kis ablakon, hogy láthassam, ahogy táncol.

A szívem megállt egy pillanatra.

Harry a földön feküdt, a harisnyája és pólója izzadtságtól átázott, a bőre szürkés. Alex mellette járkált. 

Betörtem az ajtón, és szörnyülködve álltam ott.

– Harry, mi történt? Jól vagy?

Alex odaszaladt hozzám:

– Ó, Louis, örülök, hogy jöttél! Éppen indultam, hogy idehívjam Liamet.

Harry olyan sápadt volt, mintha már nem is élne. Letérdeltem mellé, de nem nézett rám.

– Mi a baj?

Alex félrehúzott.

– Problémái vannak a térdével – motyogta az orra alatt, miközben hátrasimította az ezüstszínű haját. – Egyszer sem tudta végigtáncolni a szólóját, de nem volt hajlandó szünetet tartani.

– El tudom táncolni. Tökéletesen. Én vagyok a legjobb… én vagyok a legjobb táncos a világon, a legnagyobb élő táncos… – mondta Harry akadozva, miközben a tekintete közöttünk cikázott. Átmászott a sarokban lévő táskájához, és kivette a fájdalomcsillapítót. Kettőt nyelt le víz nélkül. Jó lett volna tudni, vajon hány tablettánál járt aznap.

Megpróbált felállni. Először feltérdelt, aztán lassan lábra állt. Szinte azonnal összecsuklott, és Alex rohant, hogy elkapja őt.

– Nincs szükségem a segítségedre! Egyedül is meg tudom csinálni!

Teljesen kikelt magából, sokkal jobban, mint Maurice-szal, azzal a különbséggel, hogy most nem Alex, hanem saját maga ellen küzdött. Darabokra tépte önmagát, csak hogy bizonyíthasson. Sosem láttam még olyat, hogy egy fiatal táncos kihívást jelentene egy nyugalmazott világhírű táncosnak, most mégis úgy tűnt, hogy ez történik.

– Harry, késő van, és pihenned kell. Menjünk haza – mondtam, miközben elkezdtem összeszedni a cuccait.

– Hallgass Louis-ra – mondta Alex. – Igaza van. Túl gyenge vagy.

– Nem, erős vagyok – mondta Harry halkan. – Erős vagyok.

Mint egy rongybaba, elkezdte táncolni a szólóját, mert lehet, hogy a gyógyszer elmulasztotta a fájdalmát, de a teste összetört. Olyan volt, mintha egy vízen lebegő hullát néznék, ami az áramlattal úszik. Nem akart megállni, ezért megragadtam és megráztam őt.

– Ki fogod nyírni magad, csak hogy bizonyíthass?

– Ne oktass ki valamiről, amit nem értesz!

– Igazad van, nem értem! – kiabáltam neki a karommal hadonászva. – Kérlek magyarázd már el, hogy tesz az a világ legjobb táncosává, ha tönkreteszed magad?!

Harry felém ugrott, és én megragadtam a csuklóját. Amit igazán szerettem volna neki mondani: miért kell a legjobb táncosnak lenned az egész világon? Miért nem elég, ha számomra te vagy mindenben a legjobb? Miért nem vagyok neked elég? Miért nem voltam neked sosem elég?

Alex közénk állt, és az ajtó felé terelt.

– Menj, Louis. Semmit nem tudsz tenni. Figyelek rá, hogy ne ártson magának.

Át akartam dobni a vállamon, és elcipelni onnan, de Alexnek igaza volt. Harry makacs volt, és soha nem engedett a jó szónak. Csak meg kell várnunk, hogy kitisztuljon a feje, vagy teljesen kifárassza magát. Még egyszer felé fordultam, az arcom könyörgő volt.

– A lépcsőkön fogok rád várni – mondtam végül legyőzötten.

Harry nem válaszolt. Újra mozgott, a tekintete reménytelenül a saját tükörképére fókuszált minden esetlen ugrás és befejezetlen fordulat közben. 

Akármennyire utálta bevallani, szüksége volt rám. Beszedte a fájdalomcsillapítókat, ami azt jelentette, hogy nem vehette be az altatót, pedig óriási szüksége volt pihenésre. Tudtam, hogyan kell rá vigyáznom. És újra vigyázni akartam rá.

Az operaház lépcsőjén ülve elszívtam egy fél doboz cigit, és megszállottan pillantgattam az órámra. A délutáni eső súlyos ködtakarónak adta át a helyét. A körülöttem lévő város villogó fényekké és formálatlan alakzatokká vált. Az épületek és autók a tengeren bolyongó eltévedt hajóknak tűntek. 

Harrynek valószínűleg nagyon rossz kedve lesz, de örültem, hogy legalább Niallel kapcsolatban jó híreket mesélhetek majd neki. Muszáj lesz kimentenem őt abból a mérgező gondolatokkal teli világból, és valahogy felvidítanom. Az ajtó kinyílt mögöttem, mire kiegyenesedtem.

Csak Jeffrey volt az. Ő és néhány barátja, meg egy tucat háttértáncos sétált ki az ajtón. Mindannyian színes lábszármelegítőt viseltek, és hangosan beszélgettek arról, hogy milyen buliba menjenek, és hogy Jeffreynek mennyire elege van az unalmas meleg felhozatalból. Nem hiszem, hogy megunta volna, egyszerűen csak úgy érezte, ha utál valamit, attól kifinomultnak fog tűnni. Meglátott engem, és kivált a csoportból.

– Még mindig nálad vannak a dolgaim.

– Tudom, ne haragudj. Majd elviszem egy dobozban a lakásodhoz. 

A lányok már az utca mellett álltak, hogy leintsenek egy taxit, és integettek, hogy Jeffrey csatlakozzon hozzájuk. De még nem végzett velem. Összefonta a karjait a mellkasa előtt, és felvont szemöldökkel nézett rám.

– Miért vagy még itt?

– Harryre várok. Próbál.

– Öhm, nem, már nem. Láttam, amint lelépett a másik bejáraton. Azt hiszem, felültetett téged. Utálom azt mondani, hogy megmondtam… de megmondtam.

Nem volt türelmem végighallgatni a féltékenykedő beszédét.

– Fejezd be. Ne próbálj drámát okozni!

Jeffrey felszegte a fejét.

– Oké, akkor ne higgy nekem. Ücsörögj itt nyugodtan hajnalig, nem érdekel.

Aztán távozott a lányokkal, és a parfümjeik illata sokáig keringett a levegőben. Vártam még fél órát, és Harrynek semmi nyoma nem volt. Hívtam őt. Semmi. Üzenetet küldtem neki. Semmi.

A nehéz, plexi ajtók újra kitárultak, és ezúttal Alex lépett ki rajtuk, teljesen egyedül.

– Hol van Harry? – kérdeztem.

Alex sóhajtva ült le mellém a lépcsőre, az aktatáskáját pedig maga elé tette.

– Egy órája ment el. Ne vedd magadra, Louis. Nagyon csalódott volt a mai teljesítménye miatt.

Hogy ne vettem volna magamra? Harry és én egy csapat voltunk. Szüksége volt rám. Szükségem volt rá. Olyan közel álltunk egymáshoz, nem értettem, miért akarná külön tölteni az időt. Én állandóan vele akartam lenni. Annyira magam alatt voltam, hogy szinte belesüppedtem a beton lépcsőbe.

Alex levette a dzsekijét, és a vállamra terítette, aztán a cigis doboz felé intett a fejével.

– Kérhetek egyet?

Adtam neki egy szálat és meggyújtottam.

– Nem tudtam, hogy dohányzol.

– Nem is. Legalábbis nem hivatalosan. Egyébként napi egy dobozzal.

– Velem is ez van – feleltem egy kis mosollyal.

– Mióta vagytok együtt Harryvel, ha szabad kérdeznem?

– Nem rég. Csak úgy megtörtént. De mégis más, mert amióta ismerem, azóta kedvelem.

Meglepődtem, hogy milyen egyszerű megbízni Alexben. Rendszerint túl ideges voltam a közelében ahhoz, hogy egyetlen normális mondatot végigmondjak.

– Látom, hogy mennyire törődsz vele.

Lepöcköltem a hamut, és néztem, ahogy a vörös szikrák leugrálnak a lépcsőfokokon.

– Nem hiszem, hogy ő is így érzi.

– Pedig kellene. Remek fiatalember vagy.

– Nem vagyok olyan sikeres, mint ő. Ti ketten ugyanazon a szinten vagytok szakmailag. Megértitek egymást. Én kívülállónak érzem magam.

Alex hátradőlt, megtámaszkodott az egyik könyökén, és az esti égbolt felé fújta a füstöt.

– Ostobaság. Nagyon jó vagy, Louis. Talán több közös vonásom van veled, mint Harryvel.

– Tényleg?

– Realista vagy. Megérted, hogy a tánc a testedről szól. Izmok és csontok játéka. Atlétika és technika. Harry álmodozó típus. Túlságosan belemerül a történetbe, a szereplőkbe, az érzelmekbe. A saját testével szemben állított követelményei nevetségesek. Nem hajlandó elismerni a korlátait.

Ezt szerettem a legjobban Harry táncában. Határtalannak tűnt, nem erről a világról érkezőnek. Mintha egy pillanatra a mennybe kerültem volna. 

Alex a zsebembe nyúlt, és kivett egy újabb szálat. Ez volt az utolsó a dobozban.

– Tudod, mi az, amire még mindig tisztán emlékszem veled kapcsolatban régről?

– Micsoda? – kérdeztem tágra nyílt szemekkel.

– Ahogy sírtál, amikor Harryt vittem magammal Kijevbe.

A homlokom a térdemre támasztottam, és felnyögtem.

– Az annyira kínos volt.

– Aranyos volt. Még egyetlen diákom sem sírt úgy miattam. Meghatódtam. – Odanyújtotta nekem a cigit, és én beleszívtam.  – Megbántam – mondta nekem. – Téged kellett volna Kijevbe vinnem. Sokkal jobb társaság lettél volna. Harry sokszor morcos.

Visszaadtam neki a cigit.

– Miért őt választottad?

A sötét szemeit elhomályosította a füst.

– Ugyanazért, amiért te itt vársz ezeken a lépcsőkön. Ugyanazért, amiért Szergej megkérte, hogy csatlakozzon a Bolsojhoz. Ugyanazért, amiért Kenneth hagyja neki, hogy büntetlenül tevékenykedjen a társulatban. Ő egy gyönyörű szörnyeteg, nem igaz?

– De, tényleg az – mondtam egy keserű mosollyal.

Alex autója megállt a járda mellett. Levettem a karbátját, hogy visszaadjam neki.

– Tartsd meg – mondta. – Nagyobb szükséged van rá, mint nekem.

– Köszi – mondtam neki, amikor elindult a kocsi felé. – Örülök, hogy itt vagy, Alex.

– Én is.

Nektek is összetört egy picit a szívetek Louis-éval együtt? :(