III. felvonás 19. fejezet

Sziasztok! Hogy ez a hétvége még jobb legyen (a tegnapi koncert után), hoztam nektek egy részt. Jó olvasást :) Innentől maradunk Lou-val a jelenben.

Louis / Jelen

Amikor felébredtem, azt hittem, megint tizenöt vagyok. Harry nyugodtan aludt mellettem, a fürtjei az arcomban, a végtagjai pedig szorosan körbeöleltek, mintha egy koala lenne. Akkor sem tudtam volna felkelni, ha akartam volna. De nem akartam. Éppen csak egy picit megmozdultam, mire az orrát az arcomhoz fúrta. A táncteremben hűvös volt, de olyan jól bevackoltuk magunkat a takaróba, hogy a testünk szinte lázban égett alatta. Oldalra fordítottam a fejem, hogy láthassam, mire a homlokát ráncolta és még erősebben szorított csukott szemekkel, az ujjaival a pólóm szegélyébe markolva.
– Harry, ébredj fel – suttogtam a kis, kagyló alakú fülébe. – Reggel van.
Kinyitotta a szemeit, és beletelt egy kis időbe, amíg megértette, hol van, és kivel. Azonnal legördült rólam.
– Ne haragudj.
– Semmi gond.
Harry kábultan felült, és a szemeit dörzsölte.
– Ne haragudj – ismételte. – Biztos álmodtam.
– Kellemes álmaid lehetnek.
Azt szerettem volna, ha ez a közvetlenség még tovább megmarad kettőnk között. Még mindig a takaró alatt voltunk, és a lábaink egymáshoz simultak. Mit jelenthet ez? Most már barátok vagyunk? Régebben azok voltunk… Nem, talán nem barátok, de nem is ellenségek.
Harry visszafeküdt, és én gyorsan az oldalához bújtam.
– Általában a matracon alszom – mondta. – Nem hinném, hogy ez a kemény padló jót tesz a hátunknak.
A hátam hasogatott. Olyan érzés volt, mintha lovak tapostak volna meg.
– Én jól érzem magam.
Az ablakon keresztül beáramló napsugár egyre jobban felmelegítette a termet. Harry feje mellé támaszkodtam a tenyeremmel.
– Nem akarok próbára menni.
– Ma reggel nem lesz próba.
– Ki akarod hagyni? – kérdeztem vigyorogva. Elvihetném valahová reggelizni, vagy csöndesen meginni egy csésze teát, esetleg kávét. Leülhetnénk a Regent’s Parkba, és egész délelőtt beszélgethetnénk. Az olyan jó lenne.
– Nem, úgy értem, megbeszélésre kell mennünk az A stúdióba.
– Te általában kihagyod azokat.
Az oldalára fordult, hogy szemben legyünk egymással.
– Liam azt mondta, részt kell vennem rajta.
Liam. A közbelépés. Harrynek fogalma sem volt mindarról, ami rá várt.
– Hagyjuk ki – próbáltam meggyőzni.
– Nem lehet. Megígértem neki, hogy ott leszek.
Harry felállt, és felvett egy melegítőt. A haját nem kötötte fel, hanem a füle mögé tűrte a tincseket. Rosszul lettem attól, hogy mi következik. Figyelmeztetni akartam, de nem tudtam, hogyan.
Az A stúdióban mindenki ránk várt. Nem volt ott az egész társulat, csak a principal táncosok, és a szólisták, plusz Niall, Liam és Maurice.
Nem a földön ültek, hanem szétnyithatós székeken. Eleanor mellett foglaltam helyet, aki egy jegyzetfüzetbe írta le a sérelmeit kusza betűkkel. Egész idő alatt ő és Gigi adták a legnagyobb mozgásteret Harrynek. Talán még mindig olyan kis babaként tekintettek volna rá, mint aki az iskolában volt, de a dolgok megváltoztak. Gigi, aki általában közvetlen és szókimondó volt, most úgy tett, mintha az ablakon át valami nagyon érdekeset látna odakint. Zayn is inkább a telefonját bámulta, amikor Harry köszönt.
Harry utálta a társulat megbeszéléseit. Úgy általában gyűlölte a csoportos összejöveteleket, úgyhogy már az is a határait feszegette, hogy egyáltalán részt vett rajta. A többiektől érkező furcsa reakciókra azonnal felkapta a fejét, és láttam, ahogy egyre jobban összezavarodott, aztán ideges lett, ahogy a széke szélére ülve rángatta a térdét. Nem hittem, hogy ez a szituáció még ennél is rosszabb lehet, de aztán besétált Jeffrey. A mellettem lévő szék foglalt volt, ezért kihúzott egyet a körből, és a Benno von Sommerstern-t játszó táncost megkérte, húzódjon arrébb, hogy mellém ülhessen.
– Mit csinálsz itt? – suttogtam. – Csak a principalokat és a szólistákat hívták meg.
Jeffrey fészkelődött a széken, aztán kinyitotta a táskáját, majd egy Eleanoréhez hasonló listát vett elő.
– Én vagyok az egyik felperes.
– Túl sok Amerikai Bíróságot néztél a tv-ben.
Harry nyíltan bámult minket.
– Miért nem vetted fel, amikor hívtalak? – kérdezte Jeffrey.
– Dolgoztam.
– Éjjel egykor? Voltam a lakásodnál. Hol voltál múlt éjjel?
– Elaludtam a táncteremben.
Ez volt az igazság.
– Hogy történhetett ez meg? Kidőltél, miközben táncoltál?
– Nem, hanem lefeküdtem a földre és aludtam.
– Miért tennél ilyet? – Jeffrey hangja egyre magasabb lett.
– Mit számít ez? Nem látod, hogy egy fontos meetingünk van?!
– Ne kiabálj velem!
Liam megköszörülte a torkát, kezében a szokásos felírótáblával. Előre dőlt és egyik lábát a másikra tette.
– Akkor kezdjük el. – Úgy beszélt, mint egy tábori felügyelő, aki a méreg tölgyről tart előadást a táborozóknak. – Harry, fenomenális tehetség vagy, és nagyon tisztelünk itt a társulatban. Amiről szeretnénk beszélni, az mind neked, mind mindenki másnak az előnyére válhat. Néhány ember aggodalmakkal fordult hozzánk azzal, hogy milyen a munkakapcsolatotok, és úgy érezték, nincs, aki meghallgassa őket.
– Néhány ember? – kérdezte Harry, és az arca nem árult el semmilyen érzelmet.
– Mindenkin körbemegyünk, és te válaszolhatsz rá a végén – köszörülte meg a torkát Liam. – Kezdem én. – Teljesen ledöbbentem, hogy Harry még nem viharzott ki az ajtón. – Harry – kezdte Liam. – Nagyon megnehezíti a munkám az, ha indokolatlan követelésekkel jössz hozzám a műsorral és a hirdetőtáblákkal kapcsoltban.
Harry összefonta a karjait maga előtt.
– Indokolatlanul követelnék némi kreativitást? Képeket akarsz betenni rólam az összes promóciós anyagba, mintha ez egy nyomulós áruház-reklám lenne. A Hattyúk Tavának premierje a modern művészeti mozgalom születésekor került bemutatásra. Nem lenne megfelelőbb egy olyan művészeti alkotást használni, ami felidézi az akkori forradalom szellemét?
– Ez nem a te hatásköröd! – Liam máris elvesztette a nyugalmát.
– Megérdemlem, hogy lehessen beleszólásom, mire használod az imázsom!
– Nekem is lenne beleszólásom a saját próbatervembe? – ugrott be a vitába Gigi. Kezdett eluralkodni a káosz. Az emberek felszívták magukat, és nem várták meg, hogy rájuk kerüljön a sor. – Egyenlőnek kellene lennünk! Nem neked kéne diktálnod, hogy mikor, és milyen gyakran próbálok. Valamiféle beteg örömöd leled abban, ha kínozhatsz?
Harry elvörösödött.
– Nem akarok kegyetlen lenni, Gigi, csak azt akarom, hogy a végeredmény tökéletes legyen.
Zayn felemelte a fejét.
– És mi van velem? Elvetted a szólómat Louis miatt. Az nem volt kegyetlen?
Harry leengedte a kezeit, Eleanor pedig félredobta a jegyzeteit.
– Baszd meg, Harry! Ennek semmi köze a produkcióhoz, mindent azért csinálsz, mert úgy gondolod, felettünk állsz. Nem érdekel, milyen hatalmad volt a Bolsojban. Most már Londonban vagy, és itt demokrácia van. Nem kritizálhatod a táncomat! A pas de deux-t Louis-val adom elő, nem veled!
Harry mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt, aztán az ajtóra pillantott.
Maurice Eleanor könnyeinek érzelmi töltetét meglovagolva egy egész élettörténetet mesélt a zürichi gyermekkorától kezdve, amit egy keserű szidással fejezett be:
– Egész karrierem során még sosem bántak velem olyan tiszteletlenül, ahogy Ön, Mr. Styles. – Kihúzott a zsebéből egy monogrammal ellátott zsebkendőt, és megtörölte a homlokát. – Ön megkérdőjelezi és inzultálja az ítéletemet. Tisztelettel kellene velem bánnia a tapasztalatom miatt. Ez már túllép azon, amit el tudok viselni az én koromban!
Nem Jeffrey következett, de természetesen úgy döntött, hogy beleszól, és kiáll Maurice mellett:
– Nem lenne szabad úgy osztogatnod a parancsokat egy ilyen nagyra becsült koreográfusnak, mintha a komornyikod lenne! – Aztán a többieknek intézve a szavait, folytatta: – Megkérte Kenneth-et, hogy rúgjon ki a produkcióból.
– Pontosan. Akkor meg mi a frászt keresel itt? – vágott vissza Harry.
Vissza kellett fognom Jeffreyt, nehogy felugorjon a székről.
Harry Niall felé fordult, aki mozdulatlanul ült, mintha egy szobor lenne.
– Sajnálom Harry, de igazuk van. Átlépted a határt. Megengedtem, hogy beszélj a zenekarral, habár a táncosok sosem csinálnak ilyet. Aztán a hátam mögött intézkedtél, és kottákat osztottál ki a hozzájárulásom nélkül. Kihasználtad a kedvességem…
Harry hátratúrta a haját az ujjaival.
– Niall, tisztelem a munkádat. Megérted a librettót, de én megértem a mögötte rejlő történetet. Nem tudom, hogy mondhatnám még, hogy meghalld, amit szeretnék! Be kell neked bizonyítanom – mondta, aztán vadul körbenézett a teremben. – Hadd bizonyítsam be mindannyiótoknak, hogy jobban értem ezt a balettet, mint bárki!
– Nem – mondta Liam határozottan. – Ez nem a te műsorod. Abba kell hagynod ezt a viselkedést.
– Mindannyian így gondoljátok? – kérdezte Harry megtört hangon.
Mindannyiunk arca rezzenéstelen maradt, de Liam rám hagyta a végső csapást.
– Louis, tudom, hogy sok minden jár a fejedben.
Senki sem neheztelt annyira Harry viselkedése miatt, mint én, és most mindannyian várakozásteljesen néztek rám. Magam sem tudtam elhinni, amit mondani készültem:
– Egyetértek Harryvel.
Maurice úgy esett vissza a székébe, mintha lelőtték volna. Niall megdöbbent. Eleanor, Gigi és Zayn fagyos pillantásokkal méregettek. Jeffrey arcából kifutott a vér.
De senki sem volt döbbentebb, mint Harry.
Nem voltam abban biztos, hogy mindenben egyetértek vele, de azt tudtam, hogy nem bírnék még egy percet elviselni, miközben tovább támadják őt. Igen, Harry egy gonosz diktátor volt, de az én gonosz diktátorom!
Felálltam.
– Figyeljetek, Harry a Bolsojban táncolt – a Hattyúk Tava bölcsőjében – hat évig. Ő Moszkva ékköve! Tudja, miről beszél. Nem csak egy egyszerű táncos, hanem egy zseni. Hiszek benne, és nektek is így kéne tennetek.
Tudtam, hogy Gigi nekem fog ugrani.
– Ezt most kibaszottul komolyan gondolod?!
– Áruló! – sziszegte Eleanor.
– Louis… – kezdte Maurice. – Mi a helyzet a szólóddal?
– Jobban szeretem Harry verzióját.
Hivatalossá vált. Teljesen elment az eszem.
Harry zöld szemei sötét smaragdokként csillogtak, és egy elégedett mosoly ült az arcán.
Maurice felállt és az ajtóhoz sétált, a selyemsálja hullámzott utána a levegőben. A terem kiáltások és gúnyolódások masszájává vált. Az emberek egyenként viharzottak ki. Hiába próbáltam velük beszélni, senki sem hallgatott rám. Ellöktek az útból, néhányan Maurice után kiáltottak, mások úgy tettek, mintha semmi közük nem lenne ehhez az egészhez.
Összekapcsolódott a tekintetünk Harryvel. Elindultam felé, amikor Jeffrey megállított. Tudhattam volna, hogy ő nem fogja szó nélkül tűrni.
– Mi a pokol volt ez?! – A kezeimet a vállára tettem, és próbáltam lenyugtatni, de lelökte őket. – Meg kellett volna védened, Louis!
– Nem tudtam tovább ülni, és hagyni, hogy az egész terem rátámadjon. Ez nem helyes.
A szemei elkerekedtek, és drámaian felszegte a fejét.
– Nem! Az nem volt helyes, ahogy a társulattal és velem bánt. Ennek így kellett lennie. Megérdemelte. – A terem kiürült, és mi ketten maradtunk Jeffreyvel. – Kivel voltál múlt éjszaka?
– Mondtam már, a táncteremben maradtam!
– Nem ezt kérdeztem!
– Rendben! Harryvel voltam.
Jeffrey ajkai úgy lekonyultak, mintha sírni készülne, de nem tette.
– Ti ketten dugtok?
– Nem!
– Szeretnéd?
Túl sokáig gondolkodtam.
– Nem.
– Végeztünk egymással. – A jegyzeteit a táskájába dobta.
– Jeffrey, kérlek, ne csináld ezt. Sajnálom!
– Nem, ez nem igaz. Vártál erre a pillanatra, mert nem vagy elég tökös hozzá, hogy normálisan szakíts velem.
Oké, lehet, hogy alulértékeltem Jeffreyt. Tökéletesen tud olvasni a rejtett jelekből, ha megerőlteti magát.
– Nem akartam, hogy a dolgok így érjenek véget.
– Megint fájdalmat fog neked okozni, Louis.
– Mi nem…
– Hagyd abba. Látom, hogy nézel rá, de ő ezt nem viszonozza. Valami baj van vele. Csak azt tudja, hogyan használhatja ki az embereket – Jeffrey elgondolkodott, mielőtt folytatta. – Én törődtem veled. Szeretném, ha tudnád, hogy fontos voltál.
Jeffrey egyedül hagyott, de a szavai sokáig velem maradtak.

**

Délután az auditóriumba mentem próbálni, miután átcseréltem a harisnyámat egy tisztára. A testem még mindig fájt a padlón alvástól, és minden bizonnyal ezt a táncom is megsínylette. A társulatnak az első felvonást kellett volna próbálni, ezért arra számítottam, hogy a színpad tele lesz háttértáncosokkal és Maurice-szal. De csak egy ember állt ott. Liam.
Most az egyszer nem volt felírótábla a kezében, mert most nem kellett egy adminisztrációs krízist megoldania. Furcsán közömbösnek és kedvetlennek tűnt, ahogy ott állt a botjára támaszkodva. Óvatosan léptem elé.
– Tudod, Louis, bármit megadnék, hogy újra táncolhassak.
Liam sosem tett ilyet. Sosem sopánkodott a múlton, vagy beszélt a sérüléséről. Mindig pozitív próbált lenni, és a jövőbe tekintett.
– Szeretem ezt a társulatot – mondta. – Ez az egyetlen, ami megmaradt a régi életemből.
– Liam, mi a baj? – kérdeztem, miután ledobtam a táskámat a földre.
A gyengéd, barna szemeit hunyorogva emelte rám az erős reflektorfények miatt.
– Ki fognak rúgni.
– Micsoda?
– Ez a megbeszélés volt az utolsó lehetőségem, hogy kezdjek valamit a kialakult helyzettel, de elbuktam.
– Nem értem.
– Nem mondtam el neked, Louis, mert nem akartam, hogy rátámadj, de próbaidőre küldtek, miután Harry csatlakozott a társulathoz. Őt kellett volna irányítanom.
– Kenneth nem hibáztathat ezért! Ez nem a te hibád.
– Harry az én felelősségem.
– Még megoldhatjuk ezt.
– Maurice kilépett.
Hátradőltem, és a fejemre tettem a kezeimet. Erre nem számítottam. Maurice távozása nagy hatással lehet a produkcióra, és már túl késő volt, hogy áttegyük a műsorok dátumait.
– Miért tetted ezt, Louis? Miért álltál Harry mellé?
Erre a kérdésre nem volt egy konkrét válasz, hanem sok apró összetevőből állt. Kis dolgokból, ami azt az embert jellemezte, akiben régen megbíztam.
– Megbízom benne – feleltem.
– Jobban, mint bennem, vagy a barátaidban, akivel itt voltál az utóbbi hét évben?
– Ez csak egy megérzés.
– Harry korábban már megtörte a bizalmad.
– Tudom – mondtam halkan, zavartan.
Liam lassan lesétált a színpadról. Jobban bicegett, mint előtte bármikor, és nem a nedves időjárás vagy az erőfeszítés miatt, hanem a nehéz súlytól, amit a hátán cipelt.
– Mikor derül ki? – szóltam utána.
– A hónap végén lesz egy teljesítményértékelés.
Liam elment, és én lezuttyantam a földre. A térdeimet felhúztam és átöleltem, miközben azon gondolkodtam, hogy talán életem legnagyobb hibáját követtem el. Maurice lelépett. Talán Liam lesz a következő. A gondolat, hogy Liam elveszítheti a munkáját, miután a táncos karrierjét már elvesztette, szörnyű volt. Bűntudat telepedett a mellkasomra, és alig kaptam levegőt. A nézőtér felé bámultam, és próbáltam elképzelni a közönséget a nyitóesten – arcok százai, akik egyetlen táncosért vannak ott. Liam tévedett. Ez Harry produkciója volt. A közönségtől kezdve a koreográfián át a zenekarig, az egész társulatra rászállt, mint egy sötét felhő. És most engem is megkapott. Miért hagytam, hogy ez megtörténjen?
Erősebben öleltem a térdeim, és valami apró dolog csapódott a nyakam hátsó részének. Oda emeltem a kezem, mert azt hittem, egy bogár. Aztán érkezett egy újabb meg egy újabb. Körbenéztem, és teljesen egyedül voltam, de a furcsaság folytatódott. Felálltam, és megráztam a pólómat.
– Itt fent! – hallottam meg. – Harry az állványzaton ült, és gyantával dobált. – Gyere!
Az oldal kulisszához mentem, és felmásztam hozzá.
– Mit csinálsz itt fent? – kérdeztem, ahogy lassan felé másztam, miközben a deszka recsegett a térdem alatt.
– Semmit. – A lábait lelógatta, és szórakozottan rugdosott a levegőbe. – A próba elmarad.
Hányszor csinálta már ezt Harry? Hányszor nézte végig, ahogy koreográfusok, az adminisztrációnál dolgozók léptek ki, lettek kirúgva miatta? Olyan szívtelenül bánt a kollégáival, ahogy a saját testével.
– Maurice kilépett, és Liam talán elveszti a munkáját – mondtam.
– Tudom, hallottam.
– Csak nézni fogod, ahogy az egész produkció darabjaira hullik?
– Üdvözöllek a sötét oldalon, Siegfried herceg – vigyorgott.
– Komolyan kérdezem. Jeffrey szakított velem. Az összes barátom gyűlöl.
– Itt vagyok neked én.
– Tényleg így lenne?
Harry szemei összehúzódtak.
– Azt hittem, bízol bennem.
– Szeretnék, de te eléggé… megnehezíted a dolgom.
Néhány másodpercig némán ültünk egymás mellett.
– Kiálltál mellettem – mondta Harry csodálattal.
– Megszállt az ideiglenes őrület.
– Azt mondtad, egy zseni vagyok.
– Ez csak egyfajta szólás-mondás.
– Nem, nem erről van szó. Úgy gondolod, hogy zseni vagyok és Moszkva ékköve.
– Harry, koncentrálj! – hajoltam hozzá közelebb. – Tudom, hogy nem akarod, hogy Liam elveszítse a munkáját. Beszélj Kenneth-el! 

– Miért hiszed azt, hogy hallgatna rám?
– Te vagy az egyetlen, akinek ad a véleményére. – A gerendák nyikorogtak a súlyunk alatt, de Harry félelem nélkül hátradőlt, mintha egy hintán ülne. – Tartozol nekem.
– Azt hittem, egy csókkal tartozom.
Most már a hátára feküdt, és lassan pislogott fel rám, miközben a csuklóját a combom mellé ejtette.
– Igazad van – nyeltem egy nagyot. Ó, Istenem, annyira gyenge voltam!
Megnyalta a száját, és gyakorlott csábítóként lebiggyesztette az ajkát, amitől egyszerre éreztem, hogy kíván és kínoz. Az egyik kezem a nyaka alá csúsztattam, amikor odalent kinyílt az ajtó, és a tekintete hirtelen elsuhant mellettem. A lányok léptek be az auditóriumba.
Gigi a táncruhában, Eleanor pedig a farmerjában volt. Már éppen azon voltam, hogy szóljak nekik, de Harry befogta a számat:
– Shh.
A lányok még mindig a megbeszélés miatt bosszankodtak. Gigi a földre dobta a hátizsákját, és folytatta az érzelmileg valószínűleg teljesen kimerült Eleanor kioktatását.
– Azt mondom neked – kezdte Gigi –, hogy Louis már az eleje óta az ő pártján áll. Ezek ketten szerveznek valamit.
– Nem, az nem lehet – vitatkozott Eleanor, és lustán hátradőlt, miközben Gigi elkezdte a szólóját. – Louis utálja Harryt!
Harry elvette a kezét a szám elől, és érdeklődve hallgatta a beszélgetésüket.
– Mennünk kéne – suttogtam, mire leintett.
– Nyisd ki a szemed, Eleanor! Ők ketten dugnak! – jelentette ki Gigi.
Egymásra bámultunk Harryvel, miközben mindketten elvörösödtünk.
– Kizárt – mondta Eleanor. – Több, mint ötven üzenetem van Louistól, amiben arra panaszkodik, hogy mennyire utálja Harryt. Gyakorlatilag egy tanulmányt írt nekem a témáról – vette elő a telefonját.
Eltakartam az arcom a tenyeremmel, amikor eszembe jutott, mi mindent írtam neki.
– „Harry maga az ördög”, „Harry tönkreteszi az életemet”, „Ha úgy kezdenék viselkedni, mint Harry, lőjetek le!”, „Te jó ég, Harry már megint Csajkovszkijról tart beszédet. Ébressz fel, ha vége”, „A negyedik felvonást próbáljuk Harryvel. A halál nem jöhet elég hamar!”, „Hé, szépség, mit csinálsz később? Ui: Harry a legszörnyűbb.”
Gigi abbahagyta a táncot, és indulatosan fellendítette a karját.
– Lehetne ennél nyilvánvalóbb? Annyira megszállottja Harrynek, hogy az már kínos!
Harry a hasára gördült, és annyira rázta a visszafojtott nevetés, hogy a gerendák remegtek alattunk.
– Shh – böktem meg az oldalát.
– Louis sosem csalná meg Jeffreyt – mondta Eleanor határozottan.
– Ha Harryről van szó, akkor igen – vágta rá Gigi teljes bizonyossággal. – Ha Harry azt szeretné, hogy Louis essen térdre előtte, olyan gyorsan megtenné, hogy beleszédülnél.
Harry már sírva nevetett.
Eleanor elgondolkodva csavargatta a haját.
– Gondolod, Harry is ugyanígy érez iránta?
Gigi lenyalta az izzadtságot a szája felől.
– Nem tudom. Képtelenség benne olvasni. – Aztán témát váltott. – De ha az a kettő összefog, hogy egyesítsék az erejüket, akkor nekünk is ezt kéne tennünk. Egyikükkel sem próbálok, amíg el nem fogadják a követeléseinket!
– Megtehetjük ezt?
Gigi megvonta a vállát.
– Maurice kilépett, és a koreográfus asszisztens könnyű eset. Mutassuk meg azoknak a pöcsöknek, ki a főnök!
– Tetszik az ötleted – ugrott fel Eleanor. Kinyújtotta a kezét, és elkezdte az én részemet táncolni a pas de deux-ből Gigivel. Aztán cseréltek, és a másik mindig vagy az enyémet, vagy Harry szerepét táncolta.
Lemásztunk az állványzatról, és amilyen halkan csak tudtuk, kinyitottuk az ajtót, aztán elhagytuk az auditóriumot. A B stúdió felé mentünk.
– Mi legyen most? – kérdeztem.
– Talán nekünk is próbálnunk kéne egymással.
Elvigyorodtam.
– Kétszer annyi páros táncom van, mint neked. Mit gondolsz, el tudod táncolni Gigi és El részeit?
– Tütüt is fogsz rám húzni?
– Nyilvánvalóan.
Elmosolyodott, és kinyitotta nekem az ajtót.
– Öhm – kezdtem, miközben kiléptem a melegítőalsómból. – Biztos vagyok benne, hogy ez egyértelmű, de azért szögezzük le, hogy amit Gigi mondott, az hülyeség. Nem vagyok a megszállottad.
Harry ledobta a pulcsiját.
– Hát persze, hogy nem.
A pas de deux-mel kezdtünk, amit térdelve, felnyújtott kezekkel kellett volna kezdenem. Harry felé léptem.
– Megkérnélek, hogy térdelj le, Louis, de nem akarom, hogy beálljon a nyakad.
Leterítettem a földre és játékosan ütni kezdtem.
– Mondtam neked! Nem igaz! – Megint hisztérikusan nevetett. – Ez nem vicces.
– Te is tudod, hogy az! Csak egy kicsit.
Harry meglepően tökéletes fehér hattyú volt. Jobban tudta a lépéseket, mint Gigi. Hosszú nyaka volt, és egy férfi táncoshoz képest nyúlékony végtagjai, emiatt kecsesen tudta táncolni a koreográfiát.
– Akár prima balerina is lehetnél, Harry.
– Nem is tudom – mondta, miközben megtámaszkodott a vállaimon és arabeszk tartást vett fel.
Az én tömörebb, izmosabb, férfias testem nem illeszkedett olyan jól a női szerepekbe. Harry karjaiba forogtam, és majdnem orron vágtam a könyökömmel.
– Figyelj oda! Olyan vagy, mint egy elefánt a porcelánboltban.
– Fogd be, gyönyörű vagyok!
Úgy tettem, mintha óriási szívás lenne Gigi és Eleanor nélkül próbálni, pedig valójában még sosem szórakoztam ilyen jól egyetlen próbán sem. A lányokkal el kellett játszanom, hogy vágyom rájuk, és ez még jobban megnehezítette a dolgom, hogy a technikai kivitelezést hiba nélkül tudjam hozni. De amikor Harryvel táncoltam, amikor a kezem a derekán volt, a mozgások maguktól jöttek. Nem előadtam. Ez volt a legtisztább, legőszintébb táncom valaha.
Harry tényleg nagyon jól ismerte a Hattyúk Tavát. Én is szerettem, de sosem merültem bele ilyen mélyen a jelentésébe. Harrynek számtalan új ötlete volt arra, mit vihetnék még bele a játékomba, amik ezelőtt fel sem merültek benne. Az ő értelmezésében a fehér hattyú nagyon romboló és vakmerő volt. Gigi tökéletesen hozta, amit elvártak tőle, de Harry verziójában sokkal csábítóbbnak és kínzottabbnak kellett volna lennie.
Nagyon sok ötlete volt, és amikor kérdeztem tőle valamit, ő beszélni kezdett, és a tiszta, zöld szemei megteltek élettel. A felét sem értettem annak, amit mondott, de ő csak folytatta, és mesélt az orosz nyelven íródott levelekről és Csajkovszkij életéről. Őrülten hangzik, de olyan izgatott volt, hogy én is izgatott lettem.
Harry egy könyvbe írta le az ötleteit és a kutatása eredményeit forrásokkal, diagrammokkal és képekkel illusztrálva, egészen a Hattyúk Tava 1877-es bemutatójától kezdve. Szinte minden nap dolgozott rajta, mióta a Bolsojhoz került, és azt mondta, reméli, egyszer ki tudja majd adatni.
Nem egy prima donna volt. Úgy értem, hiába terrorizált mindenkit, hiába kezelte rosszul az embereket, tényleg nagyon érdekelte ez a balett. Az elképzelései a librettó mély megértésén és elismerésén alapultak. Inspiráló volt, szinte már fenséges.
De amikor visszaöltöztünk, rá kellett mutatnom a tényekre. Harry meglátása akármennyire is inspiráló volt, de attól még lehetetlen. Még ha rá is tudnánk venni a koreográfus asszisztenst és Kenneth-et, a táncosok utálnak minket, a két legfontosabb szereplő, Eleanor és Gigi pedig sztrájkolnak ellenünk.
– Majd észhez térnek – mondta, miközben lekapcsolta a fényeket. – Aztán visszajönnek.
Ahogy bezártuk a stúdió ajtaját, a két lány jött szembe. Valószínűleg ők is végeztek a próbával az auditóriumban.
Kitártam a karjaimat feléjük.
– Hölgyeim!
Gigi felmutatta a középső ujját.
– Szopj le, Tomlinson!
Eleanor Harry arcába dobta az izzadt harisnyáját.
– Igazad van. Majd észhez térnek – mondtam neki.
A Royal Opera lépcsőjén ültünk le együtt, és a felforrósodott testünk hamar lehűlt a hűvös széltől. Kihúztam egy cigit a zsebemből. Harry nem tudta elhinni, hogy még mindig cigizem. Próbálta kivenni a gyújtót a kezemből, de gyorsabb voltam. Rágyújtottam, és visszacsúsztattam a zsebembe.
– Szeretnék többet hallani az ötleteidről – mondtam neki.
– Rendben – nézett le maga elé félénken. Néhány tincs kiszökött a kontyából, és most a szemébe fújta őket a szél. - Ha ezt szeretnéd...
– Tényleg így érzem. Azt mondtad, hogy egy összefoglaló könyvet írsz a Hattyúk Taváról? Miért nem jössz át ma este, és mutatod meg néhány kutatásod?
– Nem gondolod unalmasnak?
Beleszívtam a cigibe, és a szám sarkánál kifújtam a füstöt.
– Nem… úgy értem, a téma unalmas, de te érdekessé teszed.
– Csak te és én? A lakásodban?
Próbáltam természetesen reagálni a felvetésére, de a szívem majdnem kiugrott a mellkasomból.
– Csak mi.
Félénken elmosolyodott.
– Oké, legyen. Hazamegyek, hogy lezuhanyozzak és egyek valamit előtte.
– Majd én gondoskodom a vacsoráról – emeltem fel a kezem.
– Pizza?
– Főzök nekünk valamit. Most már felnőtt vagyok, Harold!
Harry leintett egy taxit, és még gyorsan visszanézett rám:
– Viszlát este.
Gyakorlatilag repültem hazáig.

Az a helyzet, hogy mindig fülig ér a szám, ha ezt a részt olvasom :)