II. felvonás 13. fejezet
Sziasztok! Meghoztam a fordítás folytatását, ami a jelenben játszódik. Szeretem ezt a részt, remélem, nektek is tetszeni fog :) Jó olvasást!
Louis / Jelen
Mivel akkora szerencse ért, hogy a szülinapom éppen Szentestére esett, mindig egy héttel korábban ünnepeltem. Az esemény társulati partiként is szolgált, mivel ez volt az utolsó alkalom, hogy a szünet előtt találkoztunk egymással.
Körülbelül harmincan jöttek el, de mivel a lakásom elég kicsi, az egész tele volt. Az ablakok bepárásodtak a piáló és nevetgélő embertömegtől.
Eleanor és Liam az elektromos tűzhely felett veszekedtek. Liam a specialitásának számító halas taco-t csinált, Eleanor pedig füves brownie-kat sütött. Kicsit szűkösen voltak a kis konyhában, és próbáltak arra figyelni, nehogy hal kerüljön a brownie-ba, vagy fordítva.
Én lelkiismeretes házigazdaként rohangáltam körbe, és meggyőződtem róla, hogy mindenkinek van ital a kezében. Jeffrey és én még mindig randiztunk. Magára vállalta a társ-házigazda szerepét, elvette az emberek kabátját, és megmutatta nekik a lakást.
– Nézd ezt a kilátást! – büszkélkedett a vendégeket az erkélyre vezetve, majd újra vissza a nappaliba. – Ez a mi kis olvasósarkunk, és itt nézünk tv-t. Várj, hadd mutassam meg a DVD-t, amin Louis régi táncelőadásai vannak! – Ne, kérlek, ne! – És így nézett ki Louis babaként. Olyan kis pufók volt!
Senki ne kérdezze, hogy találta meg a régi családi fotókönyveket. Azt sem tudtam, hogy a lakásban vannak. Jeffrey nem volt az a született kíváncsi ember, de ha rólam volt szó, képest volt egy kibaszott régésszé avanzsálni. És ez még nem minden, ami a kötődését jellemezte. Úgy döntöttem, a partin burgundivörös pulóvert viselek, és rajta éppen akkor kék pulcsi volt. Amint meglátta, hogy nem egyforma a ruhánk színe, azonnal átöltözött.
– Ó, te jó ég! – mondtam neki. – Most már mi is egy olyan pár vagyunk…
– Fogd be, cukik vagyunk.
– Úgy nézünk ki, mintha testvérek lennénk!
– A városban mindenki úgy öltözködik, ahogy a fiúja.
– De mi nem a városban vagyunk, hanem a lakásomban.
– Melegek vagyunk, bárhol is legyünk. Az öltözködés a kapcsolatunkat szimbolizálja, és szolidaritást mutat a hozzánk hasonlókkal.
Elvigyorodtam. Annyira imádnivaló volt, ahogy az alig pár hónapja coming outolt fiú előadást tartott nekem a közösségről.
Zayn és Gigi gyapjúkabátját enyhe hóréteg fedte, amikor beléptek az ajtón. Megpusziltam őket, és a kezembe nyomtak egy üveg vörösbort. Niall és Maurice csak percekkel utánuk érkeztek. Szegény Maurice! Megállás nélkül pillantgatott hátra a válla felett attól tartva, hogy Harry bármelyik pillanatban megjelenhet.
– Ne aggódj, Maurice. Nem hívtam meg Harryt.
– Ó, hála égnek! – A legédesebb likőrért nyúlt, amit a pulton talált. – Harrie egész nap kiabált velem! Képtelen lennék még egy percet kibírni annak az embernek a társaságában.
Együttérzően bólintottam. Ismertem az érzést.
Niall egy könyvet hozott nekem. Nem vette a fáradtságot, hogy becsomagolja, csak egy kis masnit ragasztott a borítójára. A Manchester United egyik volt menedzsere, Max Ferguson életrajza volt.
– Ó, ezt el akartam olvasni.
– Szólj, ha végeztél, és akkor kölcsön tudom kérni.
– És aztán soha nem adod vissza, mint a többi könyvem.
– Pontosan.
A zene hangos volt, de mindenki más is. Az emberek nyüzsgésétől alig tudtam kivenni, milyen dal megy a háttérben, ahogy az arcokat is alig lehetett látni. Jeffrey és én kis karácsonyi égősorokat szereltünk fel, és lekapcsoltuk a nagy villanyt. Elég sötét volt, hogy intim beszélgetéseket folytathass, de elég világos, hogy lásd, hová lépsz.
Mindenki megérkezett. Baráttól barátig sétáltam, hangosan nevettem, amikor váratlanul megszólalt a csengő.
Kiléptem a kis erkélyre, ahol Zayn cigizett.
– Ki az? – kérdeztem.
– Csak az ősellenséged.
Lenéztem a korlátnak támaszkodva. Tényleg Harry állt ott bebugyolálva, egy üveg borral a kezében. Beviharzottam a szobába.
– Ki hívta meg?
Hirtelen az egész szoba elcsendesedett, de aztán Gigi megszólalt:
– Én voltam – vallotta be. Maurice elárultan a mellkasára szorította a kezét. – Azt akarta, hogy ma este is gyakoroljak vele, és túl fáradt voltam, hogy kitaláljak valami hazugságot. Három hete nem aludtam! Olyan, mint egy rabszolgahajcsár!
Tényleg sötét karikák voltak a szeme alatt. Harry minden este próbált vele, legtöbbször éjszakába nyúlóan. Normál esetben nem érdekelt volna, ha egy barátom elhív magával valakit a bulimra, de ez alkalommal éppen azért nem hívtam meg Harryt, mert nem akartam, hogy eljöjjön. Ahogy Maurice vagy Jeffrey sem. Főleg Jeffrey, aki figyelmeztető pillantást vetett rám.
– Mondd meg neki, hogy húzzon el!
– Megszabadulok tőle.
Nem a kaputelefonon beszéltem vele, hanem inkább lementem a lépcsőn az előtérbe, hogy megmondjam neki, jobb lenne, ha nem jönne fel. Felderült, amikor meglátott az üvegajtón keresztül. Az orra és a fülei rózsaszínek voltak, és kicsit toporgott, hogy melegen tartsa magát. Kinyitottam a bejárati ajtót.
– Szia, Harry.
– Boldog szülinapot! – mondta olyan természetesen, mintha nem kiabáltunk volna egymással néhány napja. A kezembe nyomott egy üveg bort: Ravenswood Lodi Zinfandel.
– Gigi és Zayn is ugyanezt hozta.
Harry csalódottnak tűnt.
– Azt mondta, ez a kedvenced. Nem gondoltam arra, hogy tőlük is ezt kapod majd. Pedig gondolhattam volna… – csóválta meg a fejét.
– Nem baj, sosem lehet elég a jó dolgokból.
Harry a kapucsengőre pillantott. Nem azon keresztül beszéltem vele, és nem is hívtam be. Kezdte összerakni magában, hogy nem akarom, hogy ott legyen, és megpróbálta megmenteni a kínos helyzetet.
– Megyek is. Csak oda akartam adni ezt – mosolygott zavartan. – Jó éjt!
Becsuktam a szemem.
– Harry, várj!
– Tényleg mennem kell. Viszlát!
– Gyere fel.
– Nem lehet, terveim vannak. Jó szórakozást! – integetett. Tudtam, hogy vissza fog menni a táncterembe teljesen egyedül. Szörnyen éreztem magam. Próbálta jóvá tenni a dolgokat, én pedig udvariatlanul viselkedtem vele.
– Kérlek – mondtam neki az ajtóban dideregve. – Gyere fel. Komolyan gondoltam. Gigi és Eleanor is itt vannak. Ahogy Zayn és Liam is.
Lassan megfordult.
– Oké – mondta. – Talán egy kis időre.
Amikor felértünk a lakásba, Jeffrey nem volt hajlandó elvenni Harry kabátját, ezért én vettem el, hogy az ágyra tegyem a többi közé. Harry követett a hálóba, és közben égnek álltak a kis hajszálak a tarkómon. Korábban sosem voltam zavarban a lakásom miatt, de most igen. A hely valószínűleg sokkal kisebb volt, mint az övé. Az egész életem sokkal kisebb volt az övénél. Hirtelen ráébredtem, hogy mennyi egyszerű holmim van, ami nagyon messze áll a divatos dolgoktól. Harry ízlése sokkal kifinomultabb volt ennél. És mégis mit gondoltam, amikor felraktuk a sok kis karácsonyi izzósort? Annyira gyerekesnek hatottak.
– Nagyon sok barátod van, Louis.
– Nem elég, hogy betöltsék az egész operaházat.
– Azok nem a barátaim. Csak emberek, akik tudják, ki vagyok.
Harry végignézett a komódomra kipakolt fényképeken. Felvett egy bekeretezett képet rólam és Zayn-ről a táncteremben.
– Emlékszem erre a napra – aztán felvett még egyet, ami a két lányról és rólam készült egy emeletes buszon. – És erre is.
A kezeim a zsebembe süllyesztettem. A tudatos mulasztásom teljesen nyilvánvaló volt. Azokon a napokon ő is velem volt, hiszen akkor minden nap együtt voltunk.
– Semmi baj – mondta. – Megértem, hogy miért nem akarsz rólam képeket a lakásodban.
– Kihagytál a beszédedből – mondtam védekezőn.
– Ez nem is igazán zavar, ugye? – csóválta a fejét hitetlenkedve.
– És a támogatók vacsoráján nem fogtál velem kezet.
Harry maga köré fonta a karjait. Egy szürke kasmírpulóvert viselt, ami melegnek és puhának tűnt.
– Bocsánat – ült le az ágyam szélére. – Megbocsátasz nekem?
– Ez nem az a bocsánatkérés, amit szeretnék.
Jeffrey belépett a szobába, és szinte felnyársalta a szemeivel Harryt. Aztán felém fordult, és tettetett könnyedséggel bejelentette:
– Készen vannak a brownie-k, édesem.
– Harry, biztosan emlékszel a barátomra, Jeffrey-re.
– Helló, Jeffrey – mondta, miközben a könyökén támaszkodva hátradőlt az ágyon.
Jeffrey az ég felé emelte a kis, kínai baba orrát.
– Ne haragudj, hogy a hálónk ennyire rendetlen. Reggel későn másztunk ki az ágyból.
Kifinomult.
– Nem érdekel. Régen egy szobában aludtam Louis-val. Tudom, hogy milyen.
Jeffrey arca olyan vörös árnyalatot öltött, amit még sosem tapasztaltam ezelőtt.
– Nem tudod. Mi nem csak szobatársak vagyunk, hanem egy pár.
Harry az egyező színű pulcsinkra nézett.
– Tényleg? Nem tudtam volna megmondani.
– Tudom, hogy neked nincs senkid – próbálkozott kétségbeesetten Harry bőre alá férkőzni Jeffrey. – Milyen kínos lehet.
Harry felsóhajtott.
– Igen. Nehéz lehetőséget találni egy kapcsolatra, amikor a munkád annyira időigényes. Most, hogy már nem táncolsz a Hattyúk Tavában, biztos nagyon sok szabadidőd van.
Jeffrey kifogyott a visszavágásokból. Dühös szemmel fordult felém, aztán duzzogva otthagyott minket.
– Jobb, ha mész, és foglalkozol a pasiddal – mondta Harry.
Miért nem ragaszkodtam jobban Jeffreyhez? Mi a franc történt velem? Összezavart, hogy Harryt a hálószobámban láttam. Az ágyamon. Hagytam neki, hogy a fejembe férkőzzön.
Csatlakoztam Jeffreyhez a konyhában, és szorosan a karjaim közé fogtam, miközben átöleltem. Harry kicsit távolabbról nézett minket.
– Öhm, két szerelmes madár. Mi lenne, ha segítenétek ezeket felszolgálni? – kérdezte Eleanor felvont szemöldökkel, és a sütőből éppen kivett sütik felé mutatott.
Apró szeletekre vágtam a brownie-t és az egyetlen karácsonyi mintás tányéromra pakoltam őket. A legtöbb vendég udvariasan elutasította, valószínűleg nem akarták nagyon szétcsapni magukat, de Zayn, Gigi és Niall boldogan elfogadta. Én nem terveztem, hogy eszek belőle, hiszen én voltam a házigazda, de a találkozás Harryvel mindent megbolygatott, és szükségem volt valamire, ami eltereli a figyelmem.
Harry azonnal a sarokba szorította Maurice-t, ahogy esélye nyílt rá. Próbálta vele megváltoztattatni az egyik részt a szólójában, de Maurice nemet mondott, amit Harry nem fogadott el válaszként. Néhány itallal később Maurice páncélja egyre jobban kezdett lehullani.
– Kérlek, értsd meg, én egy tradicionális ember vagyok. A koreográfiám tisztelgés az orosz mesterek, Petipa és Ivanov előtt.
– A tradicionális egy másik szó az ideje múltra. Az ötleteid ideje múltak – mondta neki Harry keményen.
Meg kellett őt mentenem.
– Maurice, mit szólnál egy brownie-hoz, vagy egy kis tacohoz?
– Éppen beszélgetünk – mordult rám Harry.
Maurice odaoldalazott hozzám.
– Szeretnék egy kis tacot – mondta erősen ejtve a „t”-t a svájci akcentusával.
Odavezettem őt a sorba, ahol Liam osztogatta az ételt. Harry a falnak dőlt, és mogorván megjegyezte:
– Még nem végeztem vele.
– De igen! – csattantam fel. – Nem a stúdióban vagyunk. Ez egy parti, az én bulim. Nem fogok csak állni, és nézni, ahogy megtámadják a vendégeimet. Farkasok közt nevelkedtél?
– Nem támadtam meg! Muszáj hallania, mert igazam van.
– Neked mindig igazad van, ugye? – forgattam a szemeimet. – Kevesebbet kéne törődnöd az igazaddal, és többet azzal, hogy az emberek kedveljenek.
– Te kedvelsz engem?
– Nem könnyű kedvelni téged, Harry. – A padló kicsit megmozdult alattam. Éreztem, hogy a füves brownie kezdi kifejteni a hatását. Minden egy kicsit elmosódott, és a gondolataim összekavarodtak. Nem tudtam, mit gondolok magamban, és mik azok, amiket ki is mondok hangosan. – De sokat gondolok rád.
Harry összepréselte az ajkait és oldalra nézett, zavarba esve a hirtelen őszinteségemtől. Lehuppantam a földre, és keresztbe tettem a lábaim, mintha ez teljesen normális lenne egy buli közepén, de egy kicsit elszállva nem láttam benne semmi furcsát. Harry lecsúszott a fal mellett, és csatlakozott hozzám.
– Mire gondolsz? – kérdezte.
– Hogy milyen gyönyörű voltál, amikor először találkoztunk. Hogy mennyire szégyenlős, szelíd és kedves voltál. Harry összerezzent.
– Nem szeretek arról a fiúról beszélni, aki voltam.
– Miért?
– Utálom őt.
– Nekem hiányzik.
Harry szemei felvették a pulóvere szürke színét, ahogy komoran, határozott lemondással rám nézett:
– Az a fiú már nem létezik.
Kinyújtottam a kezem, és megérintettem a mellkasát.
– Nem, ez nem igaz.
Harry megpróbálta ellökni a kezem, de erősen ott tartottam. Éreztem a szíve gyors, ideges dobogását a puha pulóver alatt.
– Gondoltál rám valaha? – kérdeztem.
Egy percig hagyta, hogy szenvedjek, aztán bólintott.
– Igen.
– Mikre gondoltál?
– Nem mondhatom el. Túl józan vagyok.
A szemeim elkerekedtek. Bármit megadtam volna, hogy olvasni tudjak a fejében abban a pillanatban. Hátranéztem a vállam felett, hogy maradt-e még a brownie-ból.
– Én…
– Elnézést! – szakított félbe Jeffrey.
Basszus. Jeffrey.
Felpattantam, és megtámaszkodtam a vállain. A kanapéhoz vezetett, és szinte rázuhantunk. Nagyon dühösnek tűnt, és arra számítottam, hogy kiabálni fog, mert tudott nagyon durva lenni, amikor akart. De a hosszú, hisztérikus kioktató leckéje helyett hevesen csókolni kezdett. Utáltam a vonzódás nyilvános kimutatását, és normál esetben dühös lettem volna, de a fű miatt kicsit beszívva, a Harryvel történt beszélgetés miatt pedig felizgulva nem érdekelt, hogy mit csináltunk. Harry még mindig a földön ült a fal mellett, és bámult minket. Zayn meg Niall kuncogni kezdtek, amikor meglátták a csókcsatánkat, Gigi pedig kiabált ránk, hogy takarodjunk a pulóveréről.
Az emberek két-három óra múlva elkezdtek hazaindulni. Elköszöntem Maurice-tól, aki teljesen kifáradt tőlünk, fiataloktól és a bohóckodásunktól. Zayn még maradt volna, de Gigi nagyon fáradt volt, ezért hívtak egy taxit Eleanorral. Liam és Niall az erkélyen beszélgettek, de úgy döntöttek, hogy a hazafelé úton folytatják. Mindannyiukat megöleltem, és utána egyedül maradtunk Jeffreyvel a lakásban. Legalábbis azt hittem.
– Miről beszélgettetek? – kérdezte Jeffrey, miközben mosogattunk.
– Kivel?
– Tudod, kivel.
– Semmiről – vontam meg a vállam, aztán összeszedtem a sütis tányérokat a dohányzóasztalról.
– Nem úgy tűnt – dünnyögte. – Azt hittem, megegyeztünk abban, hogy nem hívod meg.
– Nem hívtam meg.
– Meg kellett volna kérned, hogy menjen el.
– Jeffrey, az olyan udvariatlan lett volna!
– Nem érdekel! Elintézte, hogy ok nélkül kitegyenek az előadásból!
Abban a pillanatban Harry megjelent a szobaajtóban.
– Nem ok nélkül történt – mondta.
Ó, te jó ég, mióta állhatott ott? Mit hallott?
Harry kivette a tányérokat Jeffrey kezéből, és a mosogatóba rakta őket. Aztán megengedte a vizet és elkezdett mosogatni, mintha az övé lenne a lakás. Jeffrey majdnem ott helyben felrobbant. Mindig gyanította, hogy Harry volt az oka a kirúgásának, de sosem volt benne biztos. Egészen mostanáig.
– Milyen oka lehetett?
Harry a vállára dobta a konyharuhát, és a pultnak dőlt.
– Nem vagy elég jó, Jeffrey.
Ez volt az a pillanat, amikor fizikailag kellett visszatartanom Jeffreyt.
– Ezt most komolyan mondod? Kenneth imád engem, és Maurice arról beszélt, hogy kapni fogok egy szólót.
– Lehet, hogy az ő alap igényeiknek megfelelsz, de ahhoz nem vagy elég jó, hogy egy színpadon legyél velem, ahhoz meg pláne nem, hogy Louis-val!
Jeffrey kiszabadult a fogásomból, és Harry elé lépett.
– Már ezelőtt is voltam egy színpadon Louis-val, és ezután is leszek!
– Nem, amíg én a társulatnál vagyok!
Már azt sem tudtam, miről vitatkoznak tulajdonképpen. Közéjük léptem, és eltoltam őket egymástól. Jeffrey úgy mart a karomba, mint egy macska.
– Talán nem állhatok Louis-val egy színpadon, de megosztja velem az ágyát. Mégis, mi a francot csinálsz itt, Harry? Meg sem lettél hívva! Louis utál téged!
Megbántottság cikázott végig Harry közömbös arckifejezésén. Bement a hálóba, felkapta a kabátját, és vörös arccal kirohant a lakásból.
– El tudod ezt hinni? – fakadt ki Jeffrey. – Ez a srác egy őrült! Mondtam neked, hogy miatta küldtek el! Az egész karrieremet szabotálni fogja, amíg a társulatnál van!
– Jeffrey, egy kicsit túllőttél a célon – mondtam, miközben már vettem a kabátomat, hogy Harry után menjek. – Nem beszélhetsz így vele. Ő a kollégám.
– Én meg a pasid vagyok! – kiáltotta Jeffrey, és a mellkasomra borult.
– Tudom, tudom, kedvesem. – A hüvelykujjammal gyorsan letöröltem a könnyét, és megcsókoltam.
– De ezt akkor is rendbe kell hoznom.
Kiléptem a lakásból, és eszeveszetten lerohantam a lépcsőkön. Harry már az utca felénél járt. A kezei a zsebében, és a hópelyhek méltóságteljesen hullottak a vállára.
– Harry! – kiáltottam.
Megállt, és rám nézett. Nem igazán tudtam, mit mondhatnék. Nem akartam Jeffrey helyett bocsánatot kérni, ráadásul Harry is szörnyen viselkedett.
– Csak szerettem volna megköszönni a bort.
Rám nézett, és a jeges széltől szipogni kezdett egy kicsit.
– Igaz, hogy nem akartad, hogy átjöjjek ma este?
Lenéztem a földre, és vettem egy mély levegőt.
– Harry, a dolgok nem állnak valami jól köztünk. Ne haragudj, de úgy gondoltam, egyszerűbb lenne nekem is, és…
– Jeffrey.
– Igen.
Harry felnézett az apartman ablakára, ahol a karácsonyi fények úgy villogtak, mint egy tűzijáték.
– Tényleg boldoggá tesz?
Ez egy elég furcsa kérdés volt attól az embertől, aki olyan sok energiát fektetett abba, hogy bántson.
– Igen.
Harry visszafordult a sötét, üres utca felé.
– Rendben.
Nagyon hideg volt. Be kellett volna mennem, és hagynom, hogy fogjon magának egy taxit. De annyi minden volt, amit tudni szerettem volna.
– Gondolod, hogy valaha visszatérhetünk ahhoz, amilyenek régen voltunk egymásnak?
– Hogy érted? – kérdezte a homlokát ráncolva, bizonytalanul.
– Úgy értem, mielőtt Beauchamp elvitt Kijevbe.
Minden bizonytalanság eltűnt az arcáról, és a vonásai sziklaszilárdak lettek.
– Nem.
Igen, tudom, a vége nem túl vidám, de most legalább nem veszekedve váltak el, nem igaz? :D És mintha az elfojtott szikra is kezdene életre kélni...

Megjegyzések
Azt viszont tovabbr sem ertem h Harry most a jelenben mar miert nem oszinte meg mindig Louval? :(
Koszonom! <3
Puszii, D.
Hisztis Jeffreyt nem bírom elviselni, ráakaszkodott nagyon Louisra. Jó lett volna, ha nem zavarja meg őket a beszélgetésben, így hogy megeredt a nyelve a füves sütitől Lounak...kíváncsi lettem volna meddig megy el. Annyira várom már, hogy csak a jelenben folytatódjon, de tudom, hogy addig még sok minden történik majd.
Köszönöm!
Harry mélyen eltemette magában a történteket, és valamilyen szinten saját magát okolja, ráadásul eléggé ellenségesek Lou-val, még ha mi tudjuk is, mirőls szól ez az egész csipkelődés. Köszi, hogy írtál :) Puszi
Szia Hópihe!
A csak jelenben játszódó részekre várni kell még, de már nem túl sokat :) Azok kicsit mindig felszabadultabb részek. Köszönöm, hogy írtál. Puszi
Szia GotSgToT!
Igen, olyan szívesen felvilágosítnám én is :D Puszi
Szia MK!
Hát, nem a legvidámabb sorsot szánta nekik az írónő, ez tény.
Szia Névtelen!
Percek kérdése, és kint lesz ;)