II. felvonás 12. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a folytatást :)

Harry / Múlt

Semmi sem volt többé ugyanolyan Párizs után. Még amikor nem gondoltam arra, ami történt, akkor is ott voltam. Más ember lettem, egy másik faj. Teljesen megváltoztatta a DNS-em.

Soha többé nem csókoltam meg Louis-t. Szerette volna, de mindig találtam valami kifogást, hogy miért nem kéne. Először úgy tettem, mintha beteg lennék, majd amikor egyértelműen látszottak rajtam a depresszió jelei, azt mondtam, hogy honvágyam van, utána pedig teljesen elkerültem őt. Még azelőtt elhagytam a szobát, hogy felébredt volna, és csak akkor tértem vissza, amikor már aludt. Egyre több időt töltött Zaynnel és Liammel. Én nem éreztem jól magam a srácok közelében, még akkor sem, ha velem egykorúak voltak, és inkább Gigi meg Eleanor társaságát kerestem. Sejtették, hogy történt velem valami, de szerencsére nem kényszerítettek, hogy mondjam el. Figyeltek, amikor arra volt szükségem, hogy valaki meghallgasson, de a legtöbbször csak hagyták, hogy a szobájukban üljek szótlanul. Gigi nagyon lelkes volt, és segített nekem órák után, amikor gyakorolni akartam egy partnerrel, Eleanor pedig elment velem az ingyenes klinikára, ahová időpontot kértem, anélkül, hogy kérdezett volna.

A teszt negatív lett, hála Istennek, de utáltam magam azért, hogy egyáltalán meg kellett csináltatnom. Védekezés nélkül közösültem egy felnőtt férfival. Olyan piszkos és undorító voltam. Ki akarna egyáltalán velem lenni ezek után? Biztosan nem egy olyan rendes fiú, mint Louis.

A téli előadás próbái voltak a napom legnehezebb órái. Louis mellett kellett lennem, aki mindenkinél többet jelentett nekem, és Beauchamp mellett, akit mindenkinél jobban utáltam. Annak ellenére, hogy hetek óta teljesen magamba zárkóztam, Louis folyton ott volt, nem volt hajlandó feladni. Mindig foglalt nekem egy helyet maga mellett a korlátnál, és hozott nekem törölközőt meg vizet. A térdem újra sajogni kezdett a korábbi sérülés miatt, és egészen a nővérszobáig sietett, hogy szerezzen jeget és fáslit, aztán visszarohant hozzám.

– Meg tudom csinálni – mondtam neki, de ő mogorván rámszólt:

– Segíteni akarok.

Betekerte a térdemet, és gyengéden tartotta a bokámat, hogy ne mozgassam. Az ugró térdem megint rosszabb lett. Már így is ki kellett hagynom egy egész hetet, hogy rendbe jöjjön, de még mindig nem volt száz százalékos.

– Mit művelsz magaddal? – szidott dühösen. – Nem várhatod el, hogy a tested meggyógyuljon, ha mindig túlerőlteted. Lazítanod kéne egy kicsit.

A jeget a térdemre tette, és én megkönnyebbülten felnyögtem, ahogy a fájdalmat lassan felváltotta a zsibbadtság. 

– Tudom kezelni.

– Nem tudom, mit akarsz bizonyítani. A lábad megerőltetése nem fog egy erősebb táncossá tenni. Mindig fájdalmat fog okozni hosszútávon. És egyébként is, vannak fontosabb dolgok a táncnál – mondta halkan.

– Mint például? – kérdeztem, miközben felálltam és óvatosan behajlítottam a lábam.

– Gondolkozz rajta – felelte Louis elpirulva.

Beauchamp minden erőfeszítés nélkül tekintélyt parancsolva lépett be a terembe. Az öltönykabátja a vállán lógott, mint egy régi hollywoodi filmcsillagnak: mintha ő lenne a siker megtestesült képe.

Louis felderült. Ez volt a legnehezebb. Még mindig felnézett Beauchamp-ra, és bálványozta őt. Hányingerem volt tőle.

Nem tudtam, hogyan fogom túlélni a gyakorlást, de elhatároztam, hogy megpróbálom. Tudtam, hogy Beauchamp arra vár, hogy elrontsak valamit, és odajöhessen „kijavítani”, de úgy táncoltam a rossz térdemmel, mintha minden rendben lenne. Inkább érezzem azt, hogy a térdkalácsom millió apró darabra zúzódik, mint hogy újra hozzám érjen.

Egy ugrás után a fájdalom végigsugárzott a lábamon, mint egy villámcsapás. Amikor nem figyelt oda, lehajoltam és próbáltam lélegzethez jutni. Louis aggódva pillantott felém.

Különös módon Beauchamp a próba nagy részén figyelmen kívül hagyott. A vége felé már nem tudtam súlyt helyezni a rossz térdemre. Újra és újra elrontottam a lépéseket, de ő csak tovább sétált. Összezavarodtam, de nagyon megkönnyebbültem.

A próba végén be akart jelenteni valamit. Felvette a szürke zakóját, és keresztezte a karjait maga előtt. Az arcvonásai megkeményedtek.

– Nehéz szívvel, de be kell jelentenem nektek ma, hogy… elmegyek.

– Ne! – hördült fel az egész csoport.

Beauchamp szerényen elmosolyodott, és hátrasimított az ezüst haját.

– Sajnos ez van. Nagyon sajnálom. Kaptam egy munkát a kijevi balettnél, és szombaton oda kell repülnöm. Azt kívánom, bár itt lehetnék a téli előadásig, mert mindannyian rendkívül tehetségesek vagytok. Nagy örömömre szolgált, hogy megismerhettelek titeket – pillantott rám áthatóan. – Az oktatóitok veszik át a helyem egészen a nyitóestig. Tudják a koreográfiát, és pontosan ott folytatjátok, ahol együtt abbahagytuk.

Ennyi volt. Ez volt a bejelentés. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, hogy elmegy. Azt nem mondhatom, hogy boldog voltam, de hosszú idő után először éreztem a reményt. Nem fogom többet látni őt az előcsarnokban, az auditóriumban, vagy a táncteremben. Végre szabad lehetek.

Louis elszomorodott. Drámaian szorongatta a korlátot, és elveszve előre hajtotta a fejét. Meglepődött, amikor megböktem a hátát.

– Pizza ma este?

Megfordult és felvonta a szemöldökét:

– Ezt úgy érted, hogy ma nem salátát fogsz vacsorázni, és nem gyakorolsz hajnali háromig?

– Azt hiszem, megérdemlek egy kis szünetet.

– Ó, Harry – Louis megfogta a kezem és összefűzte az ujjainkat. – Persze, hogy megérdemled!

Ahogy elindultunk az ajtó felé, Louis odarohant Beauchamp-hoz, hogy a többi tanulóval együtt elbúcsúzzon. A karjukat egyenként a nyaka köré fonták és megcsókolták az arcát.

– Nem hiszem el, hogy itt hagy minket! – mondta neki Louis csodálattal a szemeiben. – Annyi mindent tanultam öntől, uram. Sosem fogom elfelejteni.

Én voltam az egyetlen, aki nem búcsúzott el. Felvettem a táskám a földről, és kisétáltam.

Általában utáltam, amikor Louis Beauchamp-t ajnározta, de most, hogy távozik, már nem érdekelt. Semmi sem tudott volna lehangolni.

Gigi és Eleanor áthívtak magukhoz estére Hazug csajok társaságát nézni, de megálltam a szobájuk előtt, hogy szóljak nekik, más terveim vannak Louis-val. Nagyon örültek az ötletnek.

– Jól nézel ki, Harry – mondta vidáman Eleanor, ahogy az ajtófélfára döntötte a fejét.

– Jól érzem magam.

Üzenetet küldtem Zaynnek, hogy elmondjam neki, aznap estére szükségünk lenne a szobára. Egy kacsintó hangulatjelet küldött válaszként. 

Még Louis előtt a szobába értem. Feltakarítottam a koszos ruhákat a földről, port töröltem, és elrendeztem a polcokat. Filmeket kerestem a laptopon, és találtam is hármat, ami tetszhet nekünk. Nem emlékeztem, mikor volt az utolsó alkalom, hogy ennyire vártam valamit. Talán mégsem vagyok annyira elbaszott, mint ahogy azt gondoltam, és talán túl tudok lépni a múltban történteken. Talán elég jó lehetek Louis-nak.

Mint mindig, Louis úgy lépett be a szobába, mint egy vad tekintetű, aranyos nyuszi.

– Takarítottam – jelentettem ki vidáman. – Nézd, összehajtogattam a ruhákat, és rendszereztem a könyveinket meg a vidójátékokat. 

– Nagyszerű – mondta sietve, és gyorsan ledobta a táskáját meg a pulóverét. – Nem fogod elhinni, Harry… – Odarohant a szekrényhez, és elkezdte a válla fölött kidobálni a ruhákat.

– Mit? – kérdeztem tőle, és felszedtem a dolgokat a földről.

– Beauchamp megkért rá, hogy tartsak vele Kijevbe! – kiáltotta Louis izgatottan. A boldogságom egy csapásra elillant. – Az asszisztense csak két hét múlva kezd, és azt mondta, szüksége lesz valakire, aki segít neki a szervezésben. El tudod ezt hinni? Én leszek Alexander Beauchamp koreográfus asszisztense! Ez a legjobb dolog, ami történt velem! Ez életem legjobb napja!

A torkom kiszáradt. Elképzeltem, ahogy kigördültek ezek a hazugságok Beauchamp ajkán, ahogy felvetette ezeket Louis-nak. Nem segítene Beauchamp-nak a koreográfiával Kijevben, mint ahogy én sem voltam sosem városnézésen Párizsban.

– Mit mondtál neki?

– Természetesen igent mondtam! – Kihúzott egy nagy bőröndöt a szekrényből, és elkezdte bepakolni. – Azt mondta, maradhatok vele az új apartmanjában. Mennyire menő már?

– Menő – ismételtem halkan.

– Ehetünk ma pizzát, de szeretnék korán lefeküdni. Holnap nagyon sok dolgom lesz az utazás előtt.

Louis mindenkit felhívott, akivel valaha találkozott, hogy elmondja nekik a jó hírt. Bárki, aki ismerte, az tudta, hogy már öt éves kora óta rajong Beauchamp-ért. Több, mint egy órán keresztül telefonált az anyjával:

– Azt mondta, én vagyok a legtehetségesebb diák, akivel valaha dolgozott, és hogy különleges vagyok.

Beauchamp nekem is azt mondta, hogy különleges vagyok.

A felső ágyon néztük a filmet, Louis laptopjával a lábainkon. Egész este úgy viselkedtem, mint egy zombi. Leszedtem a pizza feltétét, de nem tudtam enni. A filmet sem tudtam követni. Minden alkalommal, amikor Louis megkérdezte, mit gondolok a cselekményről, csak szórakozottan bólintottam. Túl izgatott volt az utazás miatt, hogy észrevegye, mennyire bezárkóztam újra.

Ahogy egyre fáradtabb lett, nekem dőlt, és én figyeltem az elégedett arckifejezését: A hosszú szempilláit, amik finoman az arccsontját söpörték, a halvány rózsaszín ajkait, amikor ásított, az orrát, ahogy összeráncolódott és a mellkasa emelkedését és süllyedését, ami alatt a szelíd szíve édesen dobogott.

**

Minden nap korábban ébredtem, mint Louis, és a következő reggel sem volt kivétel. Az egyetlen különbség az volt, hogy nem rohantam a táncterembe, hanem egyenesen Beauchamp irodájába mentem. Ő és Madame Lesavauge egy közös helyiségen osztoztak. A szűk, levegőtlen, bézs színű helyiségben egymásnak háttal két asztal állt, és egy szobanövény volt az ablakpárkányon. Az ajtó nyitva volt, ezért csak besétáltam, miközben a kezem a hátizsákom pántját markolászta.

Beauchamp egyedül volt, és éppen a holmiját pakolta egy kartondobozba. Elegánsan volt felöltözve, egy fehér inget és nyakkendőt is viselt, pedig aznap már nem is volt órája. A napfény visszatükröződött a nagy Rolex órájáról, és a sötét szemei lassan találkoztak a tekintetemmel. Egy kicsit feljebb tolta a szemüvegét a hosszú, római orrán, és meglepettnek tűnt.

– Helló, Harry. Nem számítottam rád. Elköszönni jöttél?

Vettem egy mély levegőt, és megembereltem magam, hogy elmondhassam, miért vagyok ott.

– Vigyen engem Kijevbe Louis helyett!

Egész éjjel ezen gondolkoztam, és rájöttem, hogy nincs más megoldás. Ha elmondanám, hogy mi történt velem Párizsban, még mindig nem lenne garancia arra, hogy bármit csinálnának, és ha elmondanám Louis-nak, akkor sem biztos, hogy lemondaná az utat. Louis bálványozta Beauchamp-t és teljesen vak volt, ha a hibáiról volt szó. Ezt tapasztaltam minden nap a próbákon, amikor Beauchamp túl keményen bánt valakivel, vagy elfelejtette a koreográfiát. Louis mindig mellette állt, nem foglalkozott a valósággal. Ha elmondanám neki, milyen ember valójában, nem biztos, hogy elhinné. Nem kockáztathattam. Soha nem engedném, hogy Beauchamp azt tegye Louis-val, mint velem.

– Hallotta. Vigyen engem Kijevbe Louis helyett – ismételtem meg határozottan.

Beauchamp kecsesen megkerülte az íróasztalát, az ujjaival végigsimítva a könyveken és papírokon, aztán az ajtóhoz lépett, és bezárta. A gyomrom összeugrott.

– Tomlinsont akarom – mondta. Csak a holttestemen át. – Olyan jó fiú – merengett Beauchamp. – Alig várja, hogy teljesíthesse a kéréseimet. Nagyon engedelmes.

Bepánikoltam.

– Én is engedelmes vagyok! Megteszek bármit, amit akar, uram. Vigyen engem helyette. Kérem!

Beauchamp halkan kuncogott, aztán felém lépett, és egy hajtincsemet az ujjára csavarta.

– Olyan rideg voltál velem, Harry. Még csak el sem köszöntél tőlem tegnap. Megbántottál. Arra gondoltam, hogy esetleg nem élvezted a közösen eltöltött időt.

Nem akarta megkönnyíteni a dolgom.

– Élveztem – mondtam alig hangosabban, mint a suttogás.

A lábujjaimra álltam, és zárt ajkakkal megcsókoltam. Megragadta a derekam és a falhoz lökött. A mellkasa majdnem kétszer olyan széles volt, mint az enyém, és a levegő hirtelen kiszorult belőlem. A nyelvével kényszerített, hogy kinyissam a szám, a borostája felkaristolta az arcom, és az orrom betöltötte a csípős kölnije illata. 

– Te kis kéjelgő – motyogta a fülembe. – Tudtam, hogy szeretted. Csak játszottad a nehezen kaphatót, nem igaz?

– De.

– Akarsz engem?

– Igen – mondtam, és nyeltem egy nagyot.

Visszahúzódott, és az arcomat vizsgálta.

– Bizonyítsd be!

Anélkül, hogy levette volna rólam a szemét, szétcsatolta az övét, és kibontotta a nadrágját. Az egész lényem rettegésbe süllyedt. Az ajtóra néztem, és könyörögni kezdtem:

– Kérem, ne itt!

– Azt hittem, akarsz engem. Nem akarsz Kijevbe jönni velem?

– De, akarok – feleltem, miközben lenéztem a cipőimre.

– Akkor légy jó fiú – emelte fel az állam. – Oké?

– Oké.

Ledobtam a táskámat, és letérdeltem. A padló hidegnek tűnt a farmeromon keresztül is, és a sérült térdem újult erővel kezdett fájni. „Meg tudom csinálni” – mondogattam magamnak. „Csak csináld! Csak csináld, és légy túl rajta gyorsan.” A számba vettem őt. Sokkal rosszabb volt az íze és az illata is, mint amire emlékeztem. Előre tolta a csípőjét, és a farka azonnal a torkomig csúszott. Nem álltam készen erre. A szemeim megteltek könnyel, és úgy éreztem, meg fogok fulladni. Megsimogatta a fejem.

– Jó. Nagyon jó – mondta, és a légzése máris egyenetlen volt. – Ez annyira jó. Istenem, úgy hiányoltam a szádat, Harry.

Utáltam tőle hallani a nevem. Nem akartam, hogy a nevem használja, miközben ezt csináltam. Meg akartam halni.

– Olyan jó fiú – nyögött fel. – Te vagy a legkülönlegesebb fiú, Harry.

A hajamba markolt, és gyorsabban, keményebben kezdett mozogni. Olyan durva volt. Miért kellett úgy csinálnia, hogy fájjon? Pedig azt tettem, amire kért, és jó voltam.

Befejezte, én pedig köhögtem, és a kézfejemmel törölgettem a szemem.

– Olyan jól fogunk szórakozni Kijevben! – mondta lihegve, miközben megigazította a nadrágját. – Két egész hét. Várod? – kérdezte mosolyogva.

Bólintottam, és kierőltettem egy mosolyt, miközben magamban újrajátszottam a poklot, amit Párizsban megéltem, és azon tűnődtem, vajon lesz-e erőm megismételni mindazt. Lesz – döntöttem el magamban, mert most nem azért csinálom, mert gyenge vagyok. Most Louis-ért teszem. Erősnek kell lennem, hogy meg tudjam őt védeni.

Hááát, a múltban játszódó részek mostanában semmi jóval nem kecsegtettek... Ha "tetszett" a rész (már amennyire egy ilyen tetszhet), ha utáltátok, ha dühösek vagytok, vagy bármi egyéb, akkor várom a kommentjeiteket. Készítsük együtt azt a woodoo babát ;)