I. felvonás 5. rész

Sziasztok! Ismét egy izgi, jelenben játszódó rész Louis szemszögéből :) Jó olvasást!

Louis / Jelen

Az első próbánk csak reggel hétkor kezdődött, de én már ötkor a stúdióban voltam. Legalább két órát akartam szánni a bemelegítésre és gyakorlásra, mielőtt Harry odaér. Levettem a pulcsimat és a melegítőnadrágom. Mivel nagyon meleg volt a teremben, úgy döntöttem, a bokszeremben táncolok, ami lila volt, és egy aranykorona díszítette hátul. Anyám vette nekem, amikor megkaptam Siegfried herceg szerepét.
A lejátszóhoz léptem, ahol sok CD-t tornyoztak fel, de nem volt kedvem válogatni belőlük, ezért csak elindítottam, ami már bent volt. Cascada. Miért ne? A korlátnál melegítettem be, aztán az ugrásokat és forgásokat kezdtem gyakorolni. A fülbemászó popdalok egy kicsit elvonták a figyelmem, ezért volt, hogy a korlát mellett kötetlenül tekeregtem és riszáltam a csípőm, de aztán próbáltam újra összpontosítani. Nem erőltettem túl magam, mert féltem, hogy elfáradok a próbára. Átkozott legyek, ha hagytam volna, hogy Styles szóvá tegye a kimerültségem.
Háromnegyed hét körül átöltöztem, és utána a táncosok is kezdtek beszivárogni a stúdióba. A lányok ásítoztak, az új sérüléseiket kötözték be, mielőtt felvették a balettcipőt, a fiúk pedig, köztük Zayn is, a padlón nyújtották a hátizmaikat.
Akkor először találkoztunk a koreográfussal, és ez inkább amolyan informális próbának lett szánva. A koreográfus úgy tervezte, hogy bemutatkozik, felveti az ötleteit, beszél a munkastílusáról, és elmondja, mire számítsunk a következő heteket, hónapokat illetően. Talán az első felvonást is átbeszéljük. Hiába nem tanultunk aznap túl sokat, az első próba mindig fontos. Mindenkinek részt kell vennie, beleértve Kenneth-et, a balett művészeti vezetőt.
Niall és Liam két hatalmas pohár kávéval a kezükben sétáltak be, és hátramentek leülni a próbaterem túlsó végébe. Aztán Gigi és Eleanor is megjelentek, és leültek mellém a padlóra. A fehér hattyú, azaz Odette szerepét Gigi, a feketéét, azaz Odiliáét pedig Eleanor kapta meg. Mindkettőjükkel együtt táncoltam tizenegy éves korom óta. Ismertük egymás gyengeségeit és erősségeit, ezért jól együtt tudtunk működni. Nem éreztem úgy, mintha a kollégáim lennének, sokkal inkább testvérekként tekintettem rájuk. És mint a valódi testvéreim, sokszor teljesen az őrületbe tudtak kergetni.
Harry ismét késett. Reménykedtem, hogy nem válik szokásává. Kenneth megállt előttünk egy felírótáblával a kezében és készen állt, hogy bemutassa a svájci koregográfust, Maurice Charratot.
A levegőbe emeltem a kezem:
– Várjon, az egyik principal táncos nincs itt. Harry Styles még nem érkezett meg.
Kenneth megvakarta az ősz szakállát.
– Harry ma nem lesz itt. A B stúdióban próbál egyedül.
– Tessék? A próba az egész társulatnak szól – ismételtem meg azt a szöveget, amit Liam vastag betűkkel nyomatékosított a már hetekkel azelőtt kiküldött e-mailben.
Kenneth megköszörülte a torkát és folytatta a bemutatást. Tudtam, hogy azt akarja, ejtsem a témát, de képtelen voltam rá. Ki hallott már olyanról, hogy a principal táncos hiányzik az első próbáról? Mit fog rólunk gondolni Maurice? A bemutatás után Gigi, El és én formáltunk egy kis kört, és egymás között sutyorogtunk.
– Mit gondol magáról Harry, ki ő? – sziszegtem dühösen.
– Talán van valami sérülése? – vont vállat Gigi.
– Lehet, hogy valami pletykába keveredett – vetette fel Eleanor. – Mi másért akarta volna otthagyni a Bolsojt? Ott úgy kezelik a balett táncosokat, mintha valami fenségek lennének.
– Bassza meg a Bolsoj! – csattantam fel. – Miért akarjuk egyáltalán, hogy itt legyen? Ő egy kétszínű alak. Honnan tudhatnánk, hogy nem egy kém? Már megfordult a fejemben, hogy esetleg kapcsolatba kellene lépnem egy nyomozóügynökséggel.
– Ó, ugyan már, Louis! – mondta Gigi, miközben egy hajtűt szúrt a kontyába. – Valószínűleg ő korunk legnagyobb táncosa. Nem érdekel, miért van itt. A jegyek háromszor olyan gyorsan fogytak el, mint eddig bármikor. 

– Ezért enged Kenneth a hóbortjainak. Neki a pénz számít – bólintott Eleanor.
– Mindketten megőrültetek? Harry nem a legnagyobb táncos!
Eleanor kihúzott a táskájából egy példányt a Vanity Fair magazinból.
– Nevezz meg egy másik táncost, akit az elmúlt ötven év alatt felkértek, hogy egy híres magazin címlapján pózoljon!
Miért nem láttam ezt eddig? Egy fényes, fekete-fehér borító volt, a fotót Annie Leibovitz készítette. Harry a hátán feküdt, a hosszú, sötét tincsei az arca körül hullámoztak, a félig lehunyt szemei unottan néztek a lencsébe és a fényes ajkai elnyíltak. „A balett sötét hercege: Harry Styles képes lesz újra divatba hozni a táncot?” – állt a kép alatt. Úgy nézett ki, mint egy túlszexualizált rocksztár. És miért kellene újra divatba hozni a táncot? Sosem ment ki a divatból! Ráadásul mindenki, aki látta a magazint, azt gondolhatja, hogy ő fogja játszani Siegfried herceget, nem én.
– Miért hoztad ezt ide? – kérdeztem Eleanortól, a magazint az arca előtt lengetve. Azonnal kikapta a kezemből.
– Hé! Ne gyűrd össze! Abban reménykedtem, hogy talán aláírja nekem.
Elkínzottan néztem Gigire:
– Harryről beszélünk. Harry Stylesról.
– Ő már nem az a kölyök az RBS-ből, aki még egy egyszerű arabeszk emelést sem tudott megcsinálni. A szakma csúcsán van. Ez pedig különleges kiváltságokkal jár, mint például a magazin címlapjának pózolás, vagy az, hogy egyedül próbáljon.
– Nem, ha rajtam múlik.
Volt egy rövid szünetünk, mielőtt elkezdtük az első felvonást. Kibújtam Liam mellett az ajtón, és végigviharzottam a folyosón a B stúdió felé. Benéztem az ajtó kis ablakán, és ott volt Harry félmeztelenül, fekete harisnyában, a haja kócos kontyban összefogva a feje tetején. A jobb térdére fáslit kötött, és úgy suhant a teremben, mint egy tigris. Hosszú, szálkás izmai voltak, és tetoválások a mellkasán és karjain, mint nekem. Meglepődtem. Egy részem arra számított, hogy még mindig ugyanolyan lágy és makulátlan a teste, mint amikor az iskolába jártunk, mintha az idő megfagyott volna körülötte. Kopogás nélkül léptem be.– Mi a szart csinálsz itt? – kiáltottam rá, elindítva a támadást. – Az egész társaság az A stúdióban van, még Kenneth és Niall, a zenei rendező is. Gondolod, hogy a te időd értékesebb, mint az övék? Biztosíthatlak, hogy nem így van. Életemben még sosem hallottam arról, hogy egy táncos így viselkedik! Sem Barišnikov, sem Nurejev, sem Godunov. Senki! Kinek képzeled te magad?
Harry megfordult, és kivette a fülhallgatóját, aztán kikapcsolta a csípőjére rögzített iPodot.
– Bocsi, mondtál valamit?
Húúú.
– Nem tudom, hogy mennek a dolgok Moszkvában, de itt, Londonban amikor minden táncos felkérést kap a próbára, akkor minden táncos részt is vesz a próbán!
Harry lihegve a korlátnak támaszkodott, az egyik lábát keresztezte a másik előtt.
– Egyedül jobban tudok dolgozni.
– Ez nem egy egyszemélyes show.
– Ez az én módszerem.
– Táncos vagy, nincsenek módszereid! Azt csinálod, amit mondanak! Mi lenne, ha mindannyian egyedül próbálnánk? A társaságban mindenkinek meg kéne engedni, hogy azt csináljon, amit akar, akkor, amikor akar?
Felém lépett, a törölközőjét a kezébe fogva.
– Nem vagyok olyan, mint a többi táncos.
– Azt gondolod, jobb vagy náluk?
– Igen.
Szerettem volna behúzni neki egyet.
– Nem vagy jobb. Ki ültette ezt a gondolatot a fejedbe?
– Te voltál az, Louis. Mindig azt mondtad nekem, hogy én vagyok a kedvenc táncosod, emlékszel? – kérdezte olyan ártatlanul, hogy egy pillanatra elhittem, hogy újra az a félénk srác áll előttem, aki Madame Lesauvage óráján volt.
– Nem úgy értettem, és ezt te is tudod.
A telt ajkai egy kis mosolyba húzódtak:
– Akkor hogy értetted?
Zavarodott lettem és teljesen elbizonytalanodtam.
– Én… én csak barátságos akartam lenni.
Közelebb lépett, a szemöldökét kérdőn felvonta, és az ajtóhoz kényszerített az izzadtan csillogó mellkasával és széles vállaival.
– Nagyon barátságos – jegyezte meg, aztán a nyakamba tette a törölközőjét.
Ha baszakodni akart velem, működött a terve. Teljesen a szépsége varázsa alá kerültem. Gyönyörű volt fiatalabb korában is, de most már azt is tudta, hogy használja ezt az adottságot.
– Vissza kell mennem a próbára – dünnyögtem. – Mert a társulat tagjai ezt teszik. Próbálnak. Együtt.
– Viszlát.
Nem hagyhattam, hogy övé legyen az utolsó szó.
– Ne szaladj majd hozzám, ha az egész társaság utál téged!
– Nem kell hogy kedveljenek. Főleg te nem – felelte gúnyosan.
– Mi a fasz bajod van?! Örülnöd kéne, hogy egyáltalán beszélek veled mindazok után, amit velem tettél!
Harry dühösen fordult felém.
– Ne tegyél nekem szívességet.
Hiba volt, hogy odamentem. Az egyetlen dolog, ami mérgezőbb a gyűlöletnél az az, ha olyasvalakit gyűlölsz, akit szerettél. Méreg futott át az ereimen. Nem tudtam ránézni Harry arcára anélkül, hogy ne jutott volna eszembe az a nap. Ahogy a térdeimre esve sírtam, és ő teljesen közömbösen bámult le rám. Úgy, mint ahogy most is. De miért éreztem mégis gyengédséget iránta? Miért pillantottam le folyton a térdére aggódva? Miért tartottam úgy azt az átkozott törölközőt, mintha a legfinomabb selyemből készült volna?
– Tudod, Harry, megbocsátottam volna, ha bocsánatot kérsz. – Aztán megálltam és minden bátorságomat összeszedve hozzátettem: – Még mindig megbocsátanék.
Elvette a kezemből a törölközőt, és az ujjai egy pillanatra a tenyeremhez értek. A szívem nagyot dobbant. Abban a pillanatban akár ezer magazin borítóján is lehetett volna, megkaphatta volna bármelyik szerepet a Hattyúk tavából, nem érdekelt volna. Megbocsátottam volna neki. Csak ki kellett volna mondania a szót, és utána olyanok lehettünk volna, mint régen: legjobb barátok, lélektársak, első szerelmek. Előrehajolt, míg az arca az enyém mellé került, és éreztem a leheletét a fülemen:
– Sosem fogok bocsánatot kérni, mert nem sajnálom.
És ezzel elérte, hogy újra tizenhatnak érezzem magam: átvertnek és teljesen kibelezve. Botladozva indultam az ajtó felé. Harry visszarakta a fülhallgatókat, de aztán újra kivette őket, ahogy távolodtam.
– Ó, Louis, mielőtt elfelejteném… Az entrechat seis-ed még gyakorlásra szorul. Nem ugrasz elég magasra.
A kezeim ökölbe szorultak.
– Mi a francot tudsz te az én entrechat seis-emről?
– Láttam a bemelegítésed ma reggel. Egyébként jól néz ki a bokszered. És a Cascada… Húha, nem gondoltam volna, hogy ennyire szenvedélyesen vonz az európai tánczene – kacsintott rám kegyetlenül.
– Öt óra óta a stúdióban vagy? – kérdeztem, és az arcom égett.
– Négykor jöttem.
Harry felugrott, és bemutatott egy tökéletes entrechat seis-t.