I. felvonás 3. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a folytatást ;) Jövőhét közepén újra találkozunk! Addig is, írjátok le, hogy tetszett ez a rész :) 

Louis / Jelen

A támogatók vacsoráját a Crust teremben, az Operaház legnagyobb termében tartották. A kristálycsillárok, a bársonyvörös és arany szín itt is ugyanúgy megjelent, mint a nézőtéren. A 17. századból származó olajfestmények díszítették a falakat, ezzel is kiemelve a hely történelmi jelentőségét. Amikor ott voltam, önkéntelenül sétáltam egy kicsit jobban kihúzva magam, felszegett fejjel, büszkén, mert tudtam jól, hogy milyen tiszteletreméltó helyet sikerült megszereznem a Royal Ballet történetében.
Zayn odarohant hozzám, a csokornyakkendőjét a kezében tartva:
– Bocsi, hogy csak most értem ide. Késett a metró – mondta a futástól lihegve.
– Semmi gond. – Megigazítottam az inggallérját, aztán elvettem tőle a nyakkendőt, hogy a nyaka köré tekerve megköthessem.
A vacsora a férfi táncosoknak volt megrendezve, hogy megismerkedjenek a női támogatókkal – amolyan Sadie Hawkins-féle tánc a felsőbb rétegnek. De a legtöbben úgy éreztük, mintha eszkortok lennénk, ahogy folyamatosan itallal kínálgattak minket, és a nők arcátlanul kihasználták a figyelmünk.
A dress code fekete öltöny volt fehér inggel és fekete nyakkendővel. Mind ugyanúgy néztünk ki. A társulat összes férfitagja kapott egy öltönyt, amit a Gieves & Hawkes márka varratott, a legrégebbi szabó cég egész Londonban. Néhányan nem értették, miért van szükség erre a precíz formalitásra, amikor nem vagyunk a színpadon, de én igen: megerősítette az összetartozásunk, és úgy éreztük, mintha egy ezerszer nagyobb dolognak lennénk a részesei együtt, karöltve.
Niall Horan, a balett zeneigazgatója körbe-körbe sétálgatott, a fekete keretes szemüvege tökéletesen passzolt az öltönyéhez.
– Horan! – hívtuk oda magunkhoz.
– Milyen jól festetek, fiúk – mondta jókedvűen.
Mint a legtöbb zenei rendező, Niall végzettsége szerint karmester is volt. Volt már a Lipcsei Balettnél vendég karmester, mielőtt meghívást kapott volna a Royal Ballet-hez Londonba, mint állandó zenei rendező. Könnyen összebarátkoztunk, ami azért meglepő, mert a legtöbb zenei rendező egy fasz volt, aki meg volt róla győződve, hogy a zene sokkal fontosabb, mint a tánc. Niall máshogy gondolkodott. Az édesanyja balerina volt, és kisiskolás kora óta balett zongorista volt, aki mélyen tisztelte a táncosokat. Emellett ugyanúgy szerette a focit, mint én, és már meg is vettük közösen a férfi U-csapat szezonális bérletét.
Hátranéztünk, amikor a jómódú nők kezdtek beszivárogni a hatalmas tölgyfaajtón. Niall elvigyorodott.
– Szomjasnak és kiéhezettnek tűnnek.
– Ha már lesüllyedünk, magunkkal rántunk téged is – jegyeztem meg.
– Nem miattam jöttek – nevetett. – A csinos táncos fiúk miatt vannak itt.
– Ugyanannyira szeretik ezeket a szőke fürtöket, mint a combomat – mondtam Niallnek, miközben összeborzoltam a haját.
– Igen – értett egyet Zayn, és aggódva figyelte a nőket – Te is fogj egyet a csapatmunka kedvéért, Horan.
Zayn a női mecénások kedvence volt, amióta előző évben Mercutiot alakította a Rómeó és Júliában, ezzel teljesen megvadítva őket. Lehetséges, hogy ehhez valami köze volt a koreográfus döntésének, miszerint félmeztelenül kellett eltáncolnia a szólóját.
– Gigi nem bánja, ha szétszednek? – kérdezte Niall Zayn-től.
– Viccelsz? Szinte kirugdosott az ajtón, és azt mondta, rázogassam a társulat perselyét, hogy jobban gyűljön a pénz.
Ez pontosan úgy hangzott, mint Gigi.
Ideges voltam, hogy egész este taperolni fognak, de az sokkal jobban felzaklatott, hogy újra látni fogom Harryt. Egyébként is, miért nem jött még? Hajnal háromig fent voltam, és videókat néztem a fellépéseiről a Bolsojjal. Arra gondoltam, hogy ha pislogás nélkül bámulom, biztosan találok valami kis hibát a technikájában, amit majd felhánytorgathatok neki a próbák alatt. Ha hibázott is, nem vettem észre. Harry olyan érzelmes előadóvá vált, hogy amikor táncolt, nehéz volt másra koncentrálni, mint az érzésekre, amiket átadott. Ahogy a szólóját néztem a Giselle-ben, teljesen elvesztem az előadásában, és sírni kezdtem. Valódi, kibaszott könnyeket hullajtottam miatta! Aztán dühösen csaptam le a laptopom, gyűlölve saját magam, amiért Harrynek sikerült félrevezetnie az olcsó trükkjeivel.
A fiúkkal úgy döntöttünk, hogy itt az ideje beleveszni a tömegbe és üdvözölni az asszonyokat. Egy törékeny, nyolcvan éves nő, Margaret csapódott mellém. Arra jutottam, hogy vele maradok. Viszonylag ártalmatlannak tűnt.
– Erre, kérem, Mags – mondtam neki, miközben az asztalok között vezettem. – Hívhatom Magsnek?
– Ó, hát persze! – felelte elpirulva, miközben megérintette a kék árnyalatú haját, ami úgy csavarodott a fejére, mint egy vattacukor. – Senki sem hívott így lánykorom óta.
Elmosolyodtam, és közben hátranéztem, ahol Zayn két érzéki negyvenes nő között feszengett.
– Segítség! – tátogta.
Megvontam a vállam és visszatátogtam neki:
– Bocsi.
Mags élete érdekesnek tűnt egy médiamogul örököseként. A humora száraz volt, és egész vacsora alatt remekül kijöttünk egymással. Nem kellett azt tettetnem, hogy nevetek a poénjain, mert tényleg vicces nő volt, és egy percig sem kezelt úgy, mint egy darab húst, ami mindig nagyra becsülendő.
Harry csak a desszert után döntött úgy, hogy megtisztel minket fenséges jelenlétével. A tölgyfaajtó kitárult, és ő uralkodókat megszégyenítően lépett be rajta. A zöld szemei tompa pillantásával nézett körbe, a kezei a háta mögött. A reakciót, amit az érkezésével kiváltott, egyetlen más táncosnál sem tapasztaltam még. Túlzás nélkül az egész helyiség felállt, és tapsbanviharban tört ki. Harry meghajolt, és én rosszallóan megráztam a fejem. Nem csak magasról tett a dress code-ra, hanem még csak nyakkendőt sem viselt. Tetőtől talpig Gucciba volt öltözve, a nyakában egy aranyszínű virágot formázó masnival és fekete inggel, a hosszú haja a vállát verdeste. Az egész, ahogy kinézett, annyira… helytelen volt! Sértő. Nem úgy nézett ki, mintha a társaság tagja lenne, hanem mint Machiavelli hercege.
– Óóó – suttogta Mags. – Megérkezett az új táncos a Bolsojtól. Azt hallottam, hogy nagyon ügyes. Ugye milyen csodálatosan néz ki? Még sosem láttam ilyen öltönyt.
Egy nagyot kortyoltam a boromból. 

– Azért, mert az nem egy öltöny. Fogalmam sincs, mi a pokol van rajta!
– Bemutatna neki? – ragadta meg a karomat.
– Mags, maga nem akar keveredni a hozzá hasonlókkal. Higgye el nekem, valami baj van vele.
Figyeltem, ahogy Harry udvariasan, egyenként köszöntötte az összes támogatót és a társaság tagjait. Ő és Zayn egy egész percig ölelkeztek. Tudom, számoltam magamban a másodperceket. Aztán nevettek valamin Liammel, mielőtt Kenneth bemutatta neki Niallt. Amikor a mi asztalunkhoz ért, én a távolba meredtem, és összefontam a karjaim a mellkasom előtt. Mindenkinek köszönt, mielőtt megállt Mags előtt, és megcsókolta az asszony arcát.
– Enchanté – mondta Harry. Mags elvarázsolva a szíve fölé szorította az egyik kezét, és ezüst szempillái alól pislogott fel rá. Felálltam a székemről, és kelletlenül nyújtottam a kezem. Harry ránézett, és továbbsétált. Elképesztően dühös lettem. Vette a fáradtságot, hogy mindenkit egyenként üdvözöljön ebben az átkozott teremben, csak hogy engem figyelmen kívül hagyjon. Fattyú!
A mellettünk lévő asztalhoz ült le Liammel és Kenneth-el. Természetesen az egész idejét az igazgatóval töltötte, valószínűleg meg volt róla győződve, hogy felettünk állt. Beleértve engem is. Különösen felettem.
Szerettem volna ignorálni őt, és csak élvezni a boromat, talán egy kávét, vagy kettőt, de az asztalnál körülöttem mindenki Harryről akart beszélni. Harry, Harry és Harry. Nem tudtam megállni, hogy néha felé pillantsak, néz-e, de még csak felém sem fordult. A lábait keresztbe tette, a karja Kenneth székének háttámláján nyugodott, és egy lágy mosoly ült az arcán.
Elegem volt mindenből.
– Harry annyira kifinomult – suttogta izgatottan a velem szemben ülő vékony üzletasszony. – Kíváncsi vagyok, vajon a kontinensen nevelkedett?
Hangos nevetésben törtem ki.
– Harry? Kifinomult? Még azt sem tudta, ki az a Nijinsky, amikor először találkoztunk! – Harry felkapta a fejét. Nem nézett rám, de láttam, hogy dühös. Nem tudtam abbahagyni. – Nem, ő nagyon messze van a kifinomulttól, ha csak nem vesszük figyelembe a balett óráit egy cheshire-i pékség hátsó termében. – A hölgyek suttogni kezdtek egymás között. Kedvelték Harryt, de a pletykákra még kiéhezettebbek voltak. – Amikor az akadémiára jött, még sosem volt balett előadáson. Tizenöt éves volt, és sosem volt még előadáson! El tudják ezt képzelni?
Egy Mags korú szemüveges asszony a kezét a szája elé tette, és azt suttogta:
– Talán egy szegény család gyermekeként nevelkedett, mint az a Billy Elliot.
– Nem – biztosítottam őket. – Nem volt szegény, csupán tragikusan átlagos és földhözragadt.
Harry ledobta az asztalra a szalvétáját és felpattant. Arra gondoltam, hogy talán rám fog rontani. Helyette átsétált a termen és kedvesen felkért táncolni egy támogatót.
– Jöjjön, Mags! – mondtam, megragadva az asszony kezét.
– Hová megyünk?
– Táncolni.
Az első dal egy keringő volt. Próbáltam minél közelebb kerülni Harryhez, hogy kihallgathassam a beszélgetését, mert biztos voltam benne, hogy mindenkinek rólam panaszkodik, aki meghallgatja. Egy gyorsabb dal következett. Határozottan alábecsültem Mags-et, mert végig fiatalosan mozgott.
– Lazuljon el, Tomlinson! – kiabálta túl a zenét.
Alig tudtam lépést tartani vele, és csak nehezen sikerült derék fölött tartanom a kezét, mert minden lehetőséget megragadott, hogy a fenekemet fogdossa. Végre Harry is felfigyelt ránk, és hatalmas vigyorral nézett minket. Nagy hiba volt Magset felkérni, mert ha egyszer elkezdte, nem akart megállni.
– Üljünk le – ajánlottam. – Muszáj levegőhöz jutnom.
– Ostobaság! Maga egy fess fiatalember! Egész éjjel táncolnia kell!
Még öt számot végigtáncoltunk, és néha Zayn meg Niall is csatlakoztak a kalandhoz a saját partnereikkel. Zayn haja összekócolódott, a nyakkendője kilazult, és rúzsfoltok voltak az arcán meg a gallérján. Táncoltunk foxtrottot, jitterburgot, és néha még diszkó is keveredett a repertoárba. Észrevettem, hogy Liam egyedül állt a falnál. A lába elbizonytalanította, így mindig kerülte a táncot. A gondolat összetörte a szívem, mert a sérülése előtt ő volt a legnagyobb táncos, akit ismertem. Zayn is észrevette. Bocsánatot kért a partnerétől, és a tánctérre csábította Liamet. Nekem sosem sikerült volna, de Zaynnek biztosan valami mágikus hatalma volt, mert hamarosan rövid, óvatos lépésekkel siklottak a táncparketten, és Zayn kissé oldalra hajolt, hogy kompenzálja Liam bicegését.
Ahogy Mags és én melléjük értünk, odakiáltottam:
– Hé, én vagyok a következő!
– Sajnálom haver, de a táncrendem tele van – felelte Liam vidáman, miközben Zaynbe kapaszkodott.
Végre sikerült kifárasztanom Magset, mire véget ért az est. Visszamentünk az asztalhoz, és mindenkitől elbúcsúzott. Fáradt volt, de még mindig jobb formában volt, mint én. A helyiség másik része felé pillantottam. Harry eltűnt. Későn érkezett és korán távozott. Csalódott voltam, de nem tudtam, miért. Reggel úgyis együtt lesz a próbánk, és minél kevesebbet kell vele foglalkoznom, annál jobb. Leültem a helyemre, és hamarosan Zayn is csatlakozott hozzám. Úgy esett a mellettem lévő székre, mint egy rongybaba.
– Teljesen kiütöttek. Fogunk egy taxit?
– Nem, szerintem inkább sétálok.
– Elkísérlek – fordult felém.
– Rendben leszek.
– Harryről van szó?
– Jól vagyok, Zayn – erősködtem.
– Nem haragszom rá, amiért helyettem ő kapta a principal táncos szerepét, és neked sem kellene.
– Nos, engem felbosszant!
Zayn bólintott, bár mindketten tudtuk, hogy nem Harry társulatnál betöltött szerepe a valódi ok, amiért mérges voltam. Hátramaradtam, és ittam még egyet. A támogatók egyenként hagyták el a termet és kiléptek a hűs éjszakai levegőre. A pincérekkel egyetemben utolsóként maradtam a helyiségben. A lábamat húzva sétáltam el a barokk olajfestmények előtt, az eltúlzott drámai jelenetek félelmetesek voltak. Szerettem volna tudni, hány táncos sétált el előttük ugyanígy, fekete Gieves & Hawkes öltönyben az évek alatt. Több ezer. Egy nap majd engem is elfelejtenek, de ezek a festmények még mindig megmaradnak ugyanilyennek: érzelmesnek és merésznek. Mint Harry. Harryre is emlékezni fognak. Kiértem az operaház lépcsőjére, és magamra húztam a vastag gyapjúkabátomat. Kihúztam egy cigarettát a dobozból, és egy pillanatig hagytam, hogy az ajkaim között lógjon, miközben az éjszakai égboltot figyeltem. Ahogy az öngyújtómat kerestem a zsebemben, egy gyengéd érintést éreztem a vállamon, és ismerős ajkakat a fülem mellett:
– Jó éjt, Demetrius.