I. felvonás 1. fejezet

Sziasztok! Már alig vártam, hogy hozhassam nektek ezt a fordítást :) Az eredeti, angol nyelvű sztorit AudreyHornesHeart felhasználó alatt találhatjátok meg Wattpadon. Remélem ti is annyira szeretni fogjátok, mint én. Jó olvasást hozzá, és utána kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Louis / Jelen

Átfutottam a Royal Operával szomszédos átriumon, a csillagok az üvegmennyezeten át megvilágították az utam. Az épület, amelyben egyaránt a Royal Opera és a Royal Ballet is otthont kapott, csöndes volt és nyugodt. Az ember azt gondolhatná, hogy a hely teljesen elhagyatott, de én tudtam, hogy erről szó sincs.

A balett társaság irodái az alagsorban voltak, és éles ellentétben álltak a fenti nézőtér vörös bársony, arany és mahagóni berakásaival és szerelvényeivel, amelyek megvilágították az auditóriumot. Idelent egyforma kis szobák voltak betontömbökbe ágyazva, mint a katakombák. A linóleum a talpam alatt frissen waxolt, és láttam benne az eltorzult tükörképem futás közben. 

Az irodák sötétek és üresek voltak, egyet kivéve. Már a folyosó végén hallottam a balett társulat igazgatóhelyettese, Liam Payne halk gépelését. A számítógépe felé görnyedve ült egy kordbársony kabátban, melynek könyökét velúr foltok díszítették, a sötét tekintete töprengő volt. 
– Helló, Louis – mondta anélkül, hogy felnézett volna.
– Ez meg mit jelentsen? – kérdeztem, feltartva egy levelet. Nem nekem szólt. Liam főnökétől, a társulat igazgatójától Kenneth O'Hare-től érkezett Zayn Maliknak, aki a legjobb barátom volt.
Principal táncos voltam a Royal Balletnél, és Zayn még mindig csak egy szólista. Amikor egy másik kiemelt táncosunk bejeletette, hogy visszavonul, biztosak voltunk benne, hogy ő fogja megkapni a helyét, de délután megérkezett a rendező levele, amiben kijelentette, hogy az állást egy külsősnek adják. 
– Ki érdemelné meg jobban ezt a pozíciót, mint Zayn? – csaptam le a papírt Liam zsúfolt asztalára, majd a vele szemben lévő székbe estem. Zayn túlságosan visszafogott volt ahhoz, hogy kiálljon magáért, tehát nekem kellett megtennem. A társaság a Hattyúk Tavával készült az őszi szezonra. Megkértek, hogy játsszam el Siegfried herceget, és teljesen természetesnek tűnt, hogy Zayn legyen Von Rothbart. Nem is volt más, aki el tudta volna táncolni.
Liam a halántékát masszírozta.
– Zayn egy erős jelölt volt, de amikor Kenneth és én a múlt hónapban Moszkvában jártunk, lehetőségünk akadt lecsapni az egyik táncosukra, és nem hagyhattuk veszni ezt a lehetőséget.
– Azt hittem, hogy ez a társulat elkötelezett amellett, hogy a saját tehetségeit támogassa. Mióta lopunk orosz primadonnákat a Bolsojtól? – csattantam fel.
– Technikailag nem elloptuk. Lejárt a szerződése. És ő nem orosz… hanem angol.
Pontosan tudtam, hogy egyetlen angol táncos volt akkor a Bolsojban.
– Ó, ne.
– Louis, hidd el, élete legjobb előadását adta.
– Nem érdekel az sem, ha egy kibaszott Fabergé-tojást adott neked! Harry Styles-szal lehetetlen együtt dolgozni. Ki fogjuk egymást nyírni.
Liam minden bizonnyal hallotta a pletykákat: a koreográfusok felmondtak, a balerinák könnyekben törtek ki, a férfi táncosok a háttérbe szorultak, és az adminisztrátokat kirúgták. Harry hírneve megelőzte őt. Liam felsóhajtott, felkelt a székéből, megkerülte az asztalt, és letérdelt mellém. A fél lábára sántított. Liam maga is táncos volt, de az első évben, amikor a társulathoz került, eltörte a bokáját egy tripla tour en l'air közben, és hirtelen a karrierjének befellegzett. A nézőtér hátsó részén voltam, amikor megtörtént, és még ott is tisztán hallottam a reccsenést, mintha egy faág tört volna ketté. Az, hogy minden nap láttam Liamet, folyamatosan emlékeztetett arra, milyen törékeny a testünk és a karrierünk.
– Gondolom, Siegfriedet akarja játszani – jegyeztem meg.
– Nem. Valójában szívesen játssza Von Rothbartot.
– A gazember! Miért nem vagyok meglepve?
– Láttuk a Von Rothbartját Moszkvában. Zseniális volt.
Hátradőltem a székemben, és magabiztosan kijelentettem:
– Nem jobb, mint én.
– Ti ketten teljesen különböző táncosok vagytok – nyugtatott meg Liam. – És tökéletesen illeszkedtek egymáshoz. A te Siegfrieded és az ő Von Rothbartja fenomenálisak lesznek együtt.
Nem a táncunk miatt aggódtam. A színpadon nem kell egymással beszélnünk. Attól tartottam, mi lesz a kulisszák mögött, a próbákon, a vacsorákon és a partikon. 
– Emlékszem rá, milyen édes volt, amikor az iskolába jártunk – merengett Liam. – A legjobb barátod volt az akadémián, Louis. Muszáj, hogy kedveld őt, legalább egy kicsit.
A kezem mogorván a pulcsim zsebébe csúsztattam. 
– Valójában sosem ismertem őt. Fogalmad sincs, mire képes. Bármikor hátba támadhat.
– Minden táncos ilyen – mosolygott Liam, és meglökte a könyököm.
Nem, Harry nem volt ilyen. Legalábbis az a Harry, akiről azt hittem, ismerem. Nehéz volt összeegyeztetnem az angyali, göndör hajú fiút, akivel az ötödik évfolyamon találkoztam, azzal a kiismerhetetlen emberrel, amivé a hatodik évfolyamra vált. Már rég túl kellett volna tennem magam azon, amit velem tett, de még mindig nem sikerült. Fiatal szívemnek az az árulás Shakespeare-esen drámai volt, és az, hogy mennyire közel álltunk egymáshoz, még rátett egy lapáttal a történtekre. Liam tévedett. Az, hogy Harry régen a legjobb barátom volt, nem tette könnyebbé a megbocsátást, hanem megnehezítette. Ellehetetlenítette. 
– Kérlek, mondd azt, hogy a döntés még nem végleges – könyörögtem. – Ugye, van még időm beszélni Kenneth-el?
Liam hangtónusa átváltott felsőbbrendűre:
– El van döntve. Harry már Londonban van, és holnap részt vesz a támogatók estjén.
– Liam!
– Viselkedj tisztességesen, Tomlinson.