III. felvonás 23. fejezet

Sziasztok! Mára egy elég hosszú részt hoztam nektek, remélem, szeretni fogjátok :) Jó olvasást hozzá! Illetve itt megjegyezném, hogy továbbra is szeretettel várlak titeket a facebook-os HDawn Stories csoportomban, ahol elsőként értesülhettek az új részekről ;)

Harryt keresve kocogtam végig a folyosón. Elhaladtam a faliújság és az A stúdió mellett, ahol egy rakat háttértáncos lazította a fájó bokáit, vagy éppen vizet töltöttek a palackjaikba. Lelassítottam, hogy köszönjek nekik, mert mindig barátságos voltam velük. Néhányukkal együtt jártam iskolába, és olyanok is akadtak közöttük, akik évek óta hivatalosak voltak a partijaimra. Most hátat fordítottak nekem. 

Amikor visszaértem a B stúdióba, Harry helyett Zaynt találtam ott, aki a foucette-jét gyakorolta. A hajlékony teste lehetővé tette, hogy gyorsan felkapja és leengedje a lábát, miközben egyik forgás követte a másikat.

– Hol van Harry?

Zayn az egyik oldalra igazította a haját, aztán kikapcsolta a zenét, és felkapta a korlátra terített törölközőjét.

– Tudhattam volna, hogy nem miattam vagy itt.

Harry cuccai eltűntek, és egyedül Zayn táskája volt a sarokban. A levegőben keveredett Zayn és Harry izzadtságszaga.

– Ne haragudj.

– Ezt olyannak mondd, akit érdekel. Talán Giginek, Maurice-nek, Liamnek vagy bárki másnak, akit Harry tönkretett a segítségeddel.

Nyeltem egy nagyot. Még nem álltam készen, hogy szembenézzek a megbeszélés következményeivel, vagy azzal, hogy ez mit jelent a társulatnak. Önző módon nem akartam vele foglalkozni, mert csak Harryt akartam. Egy buborékban éltem, amin a körülöttem lévő világ nem tudott áthatolni.

– Nem tudom elhinni, hogy hagytad magad manipulálni – mondta Zayn, miközben letörölte az izzadtságot a nyakáról.

– Tudom, hogy ez klisésen hangzik, de megváltozott.

– Nem, ő nem. Te változtál meg.

– Éppen te mondtad nekem, hogy lépjek túl a múltban történteken, és barátkozzak vele!

– Azt mondtam, hogy légy vele kedvesebb. A kollégája vagy, nem a rabszolgája!

Én nem így éreztem. Csodálatos érzés volt, hogy Harrynek szüksége van rám, hogy hasznos vagyok a számára. Ő volt a szívem. Amit ő akart, én is azt akartam.

– Harry az, aki – felelte Zayn, miközben feszülten felém sétált. – De a mi barátunk voltál. Mellettünk kellene kiállnod.

– Sajnálom – mondtam halkan, szemlesütve. A tükörképemre pillantottam. Talán igaza volt Zaynnek abban, hogy megváltoztam. Képtelenség, hogy ugyanaz az ember lettem volna azután az éjszaka után Harryvel.

Az ajtó felé indultam, de Zayn megállított:

– Az öltözőben van.

– Köszi – mondtam egy visszafogott, békítő mosoly kíséretében.

Felhajtotta a melegítőnadrágja szárát, és újra bekapcsolta a zenét. A cselló szirupos hangja ömlött a stúdió hangfalaiból, és betöltötte a helyiséget. Szinte alig hallottam Zaynt, amikor újra megszólalt:

– Ne gyere majd sírva, ha újra megbánt. Mert bántani fog, Louis.

Válasz nélkül otthagytam.

Harry öltözője közvetlenül az enyém mellett volt. Először a sajátomba mentem be, és leraktam a táskám az ajtó mellé. A helyiségben teljes káosz uralkodott. A fésülködőasztal tele volt sminkkel, a földön szétszakadt harisnyák és tánccipők, a sarokban fásli és géztekercs.

Ahogy ott álltam, rájöttem, hogy óvatosnak kell lennem, hiszen az életemről volt szó. Zayn, Gigi, Eleanor, Liam és Niall mindig ott voltak nekem. Harry akár holnap is itt hagyhatja a társulatot. Ki lettem volna a barátaim, a szeretteim nélkül? Mennyit leszek képes kockára tenni azért, hogy Harry talán szeretni fog egy nap? A válasz meglehetősen egyszerű volt: bármit kockáztatnék érte.

Miután felvettem az utcai ruhámat, Harry öltözőjébe mentem. A lámpa le volt kapcsolva, és semmi zaj nem szűrődött ki. Azt hittem, már hazaindult, amikor megláttam, hogy valami mozog a sötétben.

– Nem akarom, hogy így láss.

– Harry?

Felkapcsoltam a lámpát. A sarokban ült, kicsire összehúzva magát, miközben jegelte a térdét, és a fejét a lábai közé hajtotta. Vett egy lassú, mély lélegzetet.

– Menj el. Kérlek.

– Nem. – Letérdeltem mellé, és megfogtam a kezét. – Mit tegyek?

Végre felemelte a fejét. A szemei üvegesen meredtek a semmibe, a fürtjei izzadtan lapultak a homlokára és az arcára tapadva.

– Haza kell mennem. Szükségem van a gyógyszeremre.

Gyorsan összeszedtem a dolgait. Nem volt ereje felöltözni, ezért a vállára borítottam a pulóverem, és belém kapaszkodva óvatosan felállt a földről. Nem adott ki hangot, de a halántékán kidagadó erekből meg tudtam állapítani, hogy szenved. Teljesen rám helyezte a súlyát, miközben elhagytuk az operaházat és lefelé mentünk a lépcsőkön. Az, hogy így látták őt, ennyire gyengének, sokkal jobban megviselte, mint a fájdalom.

Leintettem egy taxit. Egész úton az üvegnek támasztotta a fejét, és ahogy kifelé bámult a városra, a szürke londoni égbolt szinte összeolvadt a sápadt arcszínével. Ahogy megpróbáltam kihúzni a kocsiból, amikor a házához érkeztünk, a sofőr azt kérdezte, nem kellene-e mentőt hívnia.

– Jól vagyok! – kiáltott rá Harry, mire a sofőr rálépett a gázra, és elhajtott.

Lifttel mentünk fel az emeletre, és amint beléptünk a lakásba, máris kerestem a helyet, ahol leültethetném. Nem volt semmi bútor, csak a frissen viaszolt parketta és a hatalmas ablakok, amik látni engedték ezt a szegény fiút, amikor legszívesebben elbújt volna mindenki elől. Elengedett és a konyhába bicegett. Felborította a turmixgépet, miközben felnyúlt a gyógyszeres szekrénybe. Én közben öntöttem neki vizet, amivel bevehette a dupla adag fájdalomcsillapítót. A hideg poharat a homlokához nyomta, és a pultra támaszkodva kapkodta a levegőt.

– Hol van az ágyad? – kérdeztem, miközben a vállamra húztam a karját.

– Fent – mondta könnyekkel küszködve. Már a gondolat gyötrő volt számára, hogy megmássza azokat a lépcsőfokokat.

A karjával a nyakam körül lehajoltam, és felemeltem őt.

– Ne. Túl nehéz vagyok.

– Foglak.

Tényleg nehéz volt, és minden foknál meg kellett állnom egy pillanatra, de semmiképpen sem hagytam volna, hogy egyedül próbálja megmászni ezeket a lépcsőket.

A hálószobája a lakás legfelső pontján volt stúdió szerűen elrendezve, nyitott koncepcióval, amit alulról nem lehetett látni. Harry ágya a legtávolabbi falnál volt, mint egy elrejtett kincs. A dekadencia, amire első alkalommal számítottam, amikor beléptem a lakásába, azt itt találtam meg, ezen a kis helyen, amit senkinek sem mutatott meg.

Az ágyneműje tiffany kék volt, szatén selyemből, a fejtámla pedig rojtos bársony a viktoriánus korból. Egy rakat párnája volt különböző formákban és méretekben, művészien elrendezve a fejrésznél. Az ágya mellett egy kis mahagóni éjjeliszekrény volt faragott kazettákkal, amelyen magasan voltak feltornyozva a könyvek. Néhány kisebb kortárs festmény volt a falra akasztva, a nagyobbak pedig csak letámasztva mellé, mintha még nem lett volna ideje felszerelni őket. A falba könyvespolcokat építettek be, és olyan érzés lehetett, mint egy könyvtárban aludni. Volt egy gardrób, ami legalább akkorának tűnt, mint a hálószoba, tele gyönyörű ruhákkal, olyan színes és változatos gyűjteménnyel, mint a könyvei és a művészete.

Le kellett vennem néhány párnát, hogy fel tudjam hajtani a takarót. Levetkőztettem őt, levettem a válláról a melegítőmet, lehúztam a cipőit, amíg már csak a kis, fekete alsónadrágot viselte. A gyógyszer kezdte kifejteni a hatását. Már nem húzta össze a szemöldökét és a végtagjai is ellazultak a karjaimban. Levettem a saját cipőimet is, aztán bebújtam mellé.

Nem akartam feltenni a kérdést, amely mindkettőnk fejében ott motoszkált, de meg kellett tennem:

– Hogy tudsz így táncolni?

– Jól vagyok.

– Nem, nem vagy jól.

Megfogta a kezem, és úgy tartotta, ahogy én még az öltözőben.

– Jól vagyok. Vannak jó és rossz napjaim. Ez a mai rossz volt.

– Többé nem akarom, hogy rossz napod legyen.

– Azért nem volt teljesen rossz – szorította meg a kezem.

Felvidultam, és egy pillanatra elmúlt az aggódásom. De csak egy pillanatra. Aközött vacilláltam, hogy kérdésekkel halmozzam el, vagy hogy ejtsem a témát. A fáradt pillantása meggyőzött arról, hogy hagyjam most.

– Tetszik a hálód. Divatos, mint te.

Elmosolyodott, és a zöld szeme vidáman csillant meg.

– Moszkvában még szebb volt.

– Fogadni mernék! A földszintet miért nem rendezted be? Minden cuccod itt van összezsúfolva.

A tekintete a könyveiről egy festményre vándorolt, ahol egy kisfiú aludt az édesanyja ölében. 

– Nem szeretem, ha az emberek a holmijaimat bámulják.

– Kivéve engem? – kérdeztem reménykedve.

– Kivéve téged.

Ahogy a gyógyszerek tették a dolgukat, Harry egyre nyugodtabb lett. Váratlanul közelebb hajolt, és megpuszilta az arcomat. A forró lehelete olyan volt, mint a nap az arcomon. Gyengéd akart lenni, ami meglepett. Rendszerint sokkal lényegre törőbb volt, ha a vonzalmát akarta kifejezni.

– Harry, majd ha jobban érzed magad, el akarlak vinni randizni.

– Tényleg?

– Egy vacsorára, vagy a családom nyaralójába a hétvégén. Valami szép helyre.

– Ez kedves – motyogta a fülembe.

– Elárulhatok egy titkot?

– Persze.

Egy kicsit kellemetlen volt bevallani, de tudnia kellett.

– Terveztem egy randit kettőnknek… amikor az iskolába jártunk.

– Tényleg? – kérdezte Harry oldalra billentve a fejét.

Mocorogtam egy kicsit, és a takaró alá raktam a karjaimat.

– El akartalak vinni életed első balettelőadására, szóval gyűjtögettem, és megvettem a két jegyet a Szentivánéji álomra. Csak egy kis helyi társulat adta volna elő Birminghamben, de úgy gondoltam, szép esténk lett volna.

– Miért nem mentünk el?

– Miután megvettem a jegyeket, Beauchamp elhívott magával Párizsba a Hattyúk tava nyitóestjére a Párizsi Operaházba. Ezzel nem versenyezhettem. Azt akartam, hogy az első előadás, amit látsz, különleges legyen. Sokkal jobb volt, hogy vele mentél – ismertem be.

– Bárcsak veled mentem volna – mondta csöndesen.

Közelebb húztam, és megcsókoltam a homlokát. Közben a fejemben átértékeltem, miket kellett volna tennem és mondanom, amikor még iskolások voltunk. Ha visszamehetnék az időben, már akkor elmondtam volna neki, hogy kedvelem, amikor először aludtunk együtt. A magamévá tettem volna, és elvittem volna az első balettelőadására. Megbocsátottam volna neki, amikor megbántott, mert mélyen belül tudtam, hogy jó ember volt. Hogy honnan, azt nem tudtam elmagyarázni Zaynnek és Liamnek sem, de biztos voltam benne.

Harry a pólóm alá csúsztatta a kezét, és a mozdulatai lényegre törőbbek lettek, miközben a lélegzete is felgyorsult. Velem akart lenni, és tudtam, ha kérné, azonnal engedelmeskednék, mert kibaszottul nem tudtam volna neki nemet mondani.

De nem engedtem, hogy az utalgatásai az érintései által teret nyerjenek, hiszen a gyógyszerek miatt valószínűleg felülbecsüli az erejét. Pihennie kellett volna, mert sokkolt a látvány, amikor szenvedni láttam a fájdalomtól. Nem állt meg. A lábát körém fonta, így a sérült térde a combomon nyugodott.

– Gyerünk, vetkőzz le – mondta kedvesen, mire megveregettem a vállát. – Nem akarod?

Állandóan akartam, amikor a közelemben volt.

– Nem olyan régen hatalmas fájdalmaid voltak. – Nem akartam ellenállni, de tényleg nagyon aggódtam.

– Akkor csinálj velem valamit. Ígérem, meg sem mozdítom a térdem.

Önelégülten vigyorodtam el. Nahát, nahát… Mérlegelve a lehetőséget, hogy nem szexelünk, Harry inkább úgy döntött, most az egyszer átadja az irányítást. Ez új volt. Aztán arra gondoltam, vajon megszokom-e valaha, hogy egy ágyban vagyok Harryvel, miközben hozzám ér, vagy megkér, hogy én simogassam? Nem. Ezt lehetetlen megszokni.

Ledobáltam magamról a ruhákat, csak az alsómat hagytam magamon. Harry tekintete végigsiklott a meztelen mellkasomtól egészen le, a fenekemig. Az egyik kezemen támaszkodva felé hajoltam, és megcsókoltam a száját, aztán a kezem lecsúsztattam az ágyékára. Az arca azonnal kipirult, és hamar kemény lett odalent. Arra gondoltam, hogy már az is tökéletes lenne, ha csak lustán simogatnám őt, hogy aztán a kezembe élvezzen, de neki más tervei voltak.

– Csináld azt, amit a táncteremben – kérte.

– Táncoljak?

– Nem, a másik dolgot. – A hasára gördült, és hiába próbáltam leolvasni az arcáról, mit szeretne, eltüntette a párnában. – Csak a kezeddel.

– Oké.

A derekára fektettem a tenyerem és lágyan simogattam. Azt hittem, erre gondol, de aztán hátranyúlt és lehúzta az alsóját, majd lerúgta a bokájáról.

– Ó.

Csak a kezem… Ez igazi próbatétel lesz számomra – gondoltam, miközben végignéztem a gyönyörű, felfedett testén. Kicsit megszorítottam őt, mire összerándult, ezért lazítottam az érintésen. A combja libabőrös lett, ahogy végighúztam a hátsó részén az ujjaim. Túlságosan feszült volt, hogy szétnyissa a lábait, ezért közéjük csúsztattam az ujjaim, hogy megérinthessem a legintimebb részeit.

Úgy éreztem, el fogok ájulni, ahogy a saját farkam lüktetett. Próbáltam róla tudomást sem venni, de aztán úgy döntöttem, az ebbe fektetett energiát inkább arra költöm, hogy a kezembe vegyem magam. Megpróbáltam valami jelet keresni, hogy élvezi. Még mindig csöndes volt, és úgy feküdt, mint egy szobor. A másik kezemmel elsöpörtem a haját a nyakáról, és megcsókoltam.

– Törődöm veled, Harry. – Végre megmozdult. – Engedd, hogy kényeztesselek.

Harry vett egy mély levegőt, és lassan szétnyitotta a lábait. Ez az apró gesztus elég volt, hogy megálljon a szívem. Ahogy előttem feküdt kitárulkozva… Erre képtelen voltam. Túlságosan akartam őt.

Az ujjaim a félgömbjei közé csúsztak, és megálltak a bejáratánál. Harrynek elállt a lélegzete. Éreztem őt, ahogy felfedeztem a lágy bőrt. Még annál is jobb érzés volt, mint ahogy kinézett. Rugalmas és puha.

– Ó, Harry. Olyan finom vagy itt – mondtam, miközben egy kicsit erősebben simogattam.

Harry megfeszítette a hátát, és felnyögött az érintésre. Ez őrület… még csak benne sem voltak az ujjaim.

– Csókolj meg – mondta, miután felemelte a fejét.

Az ajkaimat az övéhez szorítottam, és az ujjammal körbecirógattam a kis rést. Ez volt az első alkalom, hogy a kéj szikráját láttam a szemében, amikor így érintettem.

– Benned akarok lenni – mondtam neki.

Őrjítő volt, hogy nem válaszolt semmit. Helyette behajlította a térdét, és felhúzta maga mellé. Annyira passzív és védtelen volt azokban a pillanatokban, hogy tudtam, megkaphatnám, ha ezt akarnám. Tudtam, hogy nyöszörögne, és még többet akarna. Tudtam, hogy eszméletlen érzés lenne. Mögé másztam, és felhúztam a derekát. Elképzeltem, milyen lenne megdugni. Beléhatolni, szinte mindenféle előkészítés nélkül, érezni, ahogy feszül körülöttem.

– Benned akarok lenni – ismételtem, de Harry megint nem mondott semmit. A fejem a hátára hajtottam. – Kérlek, engedd, hogy megkaphassalak.

Miért nem válaszol? Miért nem engedi? A számat a bejáratára csúsztattam, és csókolni, nyalogatni kezdtem.

– Louis… – nyögte Harry.

– Kérlek. Imádlak – mondtam, szinte már könyörögve.

– Ez annyira…

Most már nem tudott eléggé kitárulkozni. Széttárta a fenekét a kezével, és hátranyomta magát a számhoz. Az ajkaimat újra hozzáérintettem, és a forró leheletem átmelegítette a puha, nedves húsát.

– Kérlek. Meg fogok halni, ha nem élvezhetek beléd.

Harry teljesen magán kívül volt, ahogy a nyelvemnek dörgölőzött. Felemeltem a fejem, hogy egy kis levegőhöz jussak, de Harry fojtottan felkiáltott:

– Vissza! Gyere vissza!

– Bébi… – az arcom teljesen a húsának nyomtam, aztán előre nyúltam, és a kezembe fogtam a szerszámát.

– Igen – lehelte.

Egy lassú, hosszú, nyálas csókot hagytam a bejáratán, amikor a kezemre és a csuklómra élvezett. A szívem a fülemben dübörgött, és olyan kemény voltam, hogy már fájt. Harry fáradtan és erőtlenül feküdt mellettem. Elernyedt, és a fejét a párnára ejtette, miközben a sötét fürtjei izzadtan tapadtak a bőrére. Nem volt szívem megkérni semmire, túl fáradt volt. Éppen azon voltam, hogy gondoskodjak magamról, amikor Harry megmozdult mellettem. A lábai még mindig szét voltak nyitva, a bejárata rózsaszínen csillogott. Ó, Istenem, a teste tökéletesen elő volt készítve, mintha könyörögne nekem. Nem feküdhettem mellette, amikor ilyen volt, mert nem bíztam magamban eléggé. Megcsókoltam az izzadt fejét, és kimentem a fürdőszobába, ami kék üvegcsempékből és krómszerelvényekből készült, amelyek fényesek voltak az éles, fluoreszkáló fény alatt. Olyan érzés volt, mintha ékszerdobozban lennék. Beléptem a zuhany alá, és megnyitottam a hideg vizet. Az üvegfalhoz szorított tenyérrel vártam, hogy csillapodjon a vágyam. 

Nem teljesen értettem, mi történt. Miért nem akarja nekem adni magát? Valamit rosszul csináltam? Igaza volt Jeffreynek, hogy Harry iránti érzelmeim erősebbek, mint amit ő érez irántam? Azt hittem, teljesen egymásra vagyunk hangolódva, de amikor az ágyba kerültünk, mintha más bolygón lennénk. 

Harrynek nem volt sok tusfürdője és szappanja, de az a kevés nagyon drágának tűnt. Felkaptam a sampont, egy matt, téglalap alakú üveget, amin a zöld betűk dombornyomottak voltak. Olyan illata volt, mint egy kertnek… pontosan, mint Harrynek.

Néhány pillanattal később Harry kopogott a zuhanyzó üvegén. Még mindig meztelen volt. Kinyitottam neki az ajtót.

– Egyedül hagytál.

– Szükségem volt egy kis időre magamban.

– Magányos voltam.

Végre kezdtem magamhoz térni, erre megjelent, hogy felkavarja a dolgokat. Belépett a zuhanyzóba, és felém nyúlt. Amikor a víz hozzáért a kezéhez, felordított.

– Miért ilyen hideg?

Elcsavarta a meleg vizet és megvárta, amíg bepárásodik az üveg, mielőtt mellém lépett. Nem pazarolta az időt, máris átölelt és megcsókolt. Először az ajkaimat, majd az arcom, aztán le a nyakamon. A csókjai nedvesek voltak, és a puha ajkai egy másik selymes részére emlékeztettek… Nem tartott sok időbe, amíg újra felizgultam. Végignézett a testemen, mire elpirultam. Aztán hirtelen megfordult.

– Moss le.

Egyetlen pillantás Harry tökéletes fenekére, és a mellkasom máris megfeszült. Már biztos voltam benne, hogy ki akar nyírni. Felvettem a szappant és a szivacsot, ami a zuhanyzó falán lógott. 

– A kezeddel – mondta.

Egyetlen ember sem lehet annyira erős, hogy ilyen sokáig ellenálljon…

Ledobtam a luffa szivacsot, és felemeltem a kezem. Mosni kezdtem, az ujjaimmal átbarangoltam a háta szappanos ívein. Gondolkodás nélkül léptem hozzá közelebb, és csak azt vettem észre, hogy a farkam hozzáért a fenekéhez.

– Tényleg egyedül kellene zuhanyoznom.

– Miért? Az iskolában is lemostál a zuhany alatt.

– Próbáltalak elcsábítani!

– Most is próbálsz elcsábítani?

– Igen. – Megragadtam a csípőjét és a fenekének nyomtam magam. Harry oldalra fordulva az ajkába harapott, és szétnyitotta a lábait. Nem tudom, ez mit jelentett, de kétségbeesetten dörgölőztem neki. Nem tudtam magamnak megálljt parancsolni.

– El tudsz ettől élvezni? 

– Igen…

Egy kicsit előre dőlt és megtámaszkodott a zuhanyzó falán. Meg akarta nekem adni, amit szerettem volna. Gyönyörrel akart megajándékozni, de pillanatnyilag ez volt a legtöbb, amit adni tudott. Hálás voltam neki. Beszappanoztam az egész testét, aztán a félgömbjei közé csúsztattam a farkam. A súrlódás nem volt tökéletes, de annyira be voltam indulva, hogy ez nem is számított. Az ujjaimat a csípőjébe mélyesztettem, és figyeltem, ahogy a makkom fel-le mozog a bejáratán. Annyira szerettem volna benne lenni. Ez a gyötrelem túl édes volt.

Átkaroltam egy kézzel, és lecsúsztattam a tenyerem a mellkasán a hasára, miközben végigcsókoltam a hátát.

– Ez jó? – kérdezte Harry aggódva, attól tartva, hogy ez nem elég nekem.

– Annyira jó. Bárcsak láthatnád magad így! Bár látnád, mennyire gyönyörű vagy. Nekem teremtettek, Harry, az istenre esküszöm. Te vagy a leggyönyörűbb teremtmény, amit az egész kibaszott életemben láttam.

A falhoz akartam lökni, és durván elérni a csúcsot, de tudtam, hogy a térde még mindig fáj. Lassan kellett csinálnom, ami egyszerre volt mennyország és pokol. 

A nyögéseim egyre hangosabbak lettek, és visszhangzottak a fürdőszobában. Szorosan átkaroltam a derekát, és a lehető legkeményebben dörgölőztem hozzá anélkül, hogy a térdének meg kellett volna mozdulnia. 

Harry kéjesen hátrafordult a válla felett, a rózsaszín ajkai elnyílva, és vízcseppek pihentek a sötét szempillái végén. Végem volt.

A homlokomat a lapockái közé fektettem, miközben elélveztem. Harry lassan megfordult, és a kezei közé fogta az arcom. Azokban a pillanatokban a látásom nem volt éles, de visszabámultam rá. Olyan jó volt, de még mindig messze állt attól, ahogy akartam őt, és egyre nehezebben tudtam elrejteni a hosszú ideje jelenlévő vágyamat iránta.

– Adj nekem időt – mondta, mintha a gondolataimban olvasna. – Kérlek.

Átkaroltam őt, és a nyakába fúrtam a fejem.

– Tudod, hogy a végtelenségig várnék rád.

– Louis – motyogta a nevem hálásan, és ugyanolyan szorosan visszaölelt.

– Oké, most már tényleg le kell mosnom téged.

– Teljesen összekoszoltál – felelte nevetve.

Újra felemeltem a szappant, felhabosítottam, és lassan átmostam a kezemmel. Minden táncosnak izmos, tónusos teste volt, de Harryé megőrizte a fiús puhaságát és csinosságát. A feneke egyszerűen elképesztő volt. Kicsi, de ruganyos, aranyos, és… Harry megköszörülte a torkát.

– Azt hiszem, most már elég tiszta vagyok.

– Igazad van – feleltem vonakodva, és a víz alá húztam, hogy lemoshassam róla a habot. Besamponoztuk a hajunkat, és az egész zuhanyzónak szexi kert illata lett. Mint Harrynek. Neki tovább tartott a hajmosás, mert balzsamot is használt, amit pár percig fent kellett hagyni, hogy a fürtjei ragyogjanak. Nem vitatkoztam vele. Imádtam a haját, és akármit csinált vele, az működött.

Vicces volt visszagondolni, hogy milyen ideges voltam, amikor együtt zuhanyoztam Harryvel az iskolában. Hogyan rejtettük el egymás elől olimpiai gyorsasággal az erekciónkat, és hogy a hátát csókolni a legmegbotránkoztatóbb dolognak tűnt. 

Most itt voltunk, meztelenül, egymással szemben, a másikat érintve, teljesen szabadon. Mintha egy álom vált volna valóra. Olyan érzés volt, mintha újra tizenöt lennék, és a legpajzánabb fantáziámat élném meg. Harryvel csókolózok a zuhany alatt! Megtörténik végre! Köszönöm, Istenem!

Elmondhattam neki, és megcsinálhattam azokat a dolgokat, amihez kamaszként nem volt merszem, mintha egy második esélyt kaptam volna, hogy újra átéljem az egészet, és ezúttal tényleg jól csináljam. Lazán átkaroltam őt.

– Boldoggá teszel.

– Tényleg? – kérdezte, mintha nehezen tudná elhinni.

– Az elmúlt két nap voltak életem legjobb napjai, szeretném, ha ezt tudnád. Nem érdekel, mennyire ragaszkodóan hangzik, de így érzem.

Harry összefonta az ujjait a tarkóm mögött.

– Azt akarom, hogy ragaszkodj hozzám.

Csókolóztunk, csókolóztunk és csókolóztunk, miközben a víz az arcunkra hullott. Ha nem mentünk volna onnan ki, teljesen összezsugorodtunk, vagy megfulladtunk volna.

Amikor kiléptünk a zuhanyfülkéből, semmit sem láttunk, mert az egész fürdőt gőzkabinná varázsoltuk. A ködön át Harry egy kis beépített szekrényhez lépett, és átnyújtott nekem egy puha, fehér törölközőt. Mielőtt még magamra tekerhettem volna, játékosan megütött az övével.

– Aú!

Végigsimított a kipirosodott fenekemen.

– Nehogy azt hidd, hogy elfeledkeztem erről.

– Én sem feledkeztem el rólad. Még mindig lábadozom a tegnap este… és a ma reggel után.

Harry magához szorított.

– Akkor később.

A derekunkra tekert törölközővel indultunk el a gardróbja felé. Kinyitotta a komódot, és elővett két tiszta bokszert. Az egyik fekete volt, a másik sötétkék, mindkettő tiszta selyem. 

– Hmm, ez nem igazán én vagyok.

– Válogatós – vonta fel a szemöldökét Harry.

Beletúrtam a fiókba, és találtam egy fehér pamut alsót.

– Ez megteszi.

Nem volt értelme jobban felöltözni. Az alsóinkban lépkedtünk le Harry hosszú lépcsőjén. Furcsa volt így állni azok előtt a hatalmas ablakok előtt.

– Láthatnak minket?

– Nem tudom. Esetleg az Alsóház, ha van távcsövük.

– A politikusok piszkos emberek. Fogadok, hogy megtennék. – Felnyújtottam a karjaim, és integettem a parlament épülete felé. – Helló, öreg fiúk! Hé, később rendezhetnénk nekik egy műsort.

Harry csatlakozott hozzám az ablaknál, és előre nyúlva az alsómra csúsztatta a kezét.

– A műsor nyolckor kezdődik.

– Vaku használata tilos.

Már majdnem este volt, és én farkaséhes voltam. Kinyitottam Harry nagy, dupla ajtós hűtőjét, de semmi sem volt benne az energiaitalokat leszámítva.

– Hol a kaja?

Átkutatta a faliszekrényeket, és kihúzott egy köteg szórólapot.

– Bocsi, általában rendelek. Sushi?

Átlapoztam a szórólapot, de semmi sem tetszett meg.

– Mi a helyzet a pizzával?

– A régi idők emlékére!

– És az újakéra!

– Igen.

A kaja hamar megérkezett. Alsógatyában nyitottuk ki az ajtót a futárnak, aki ha eddig nem volt meleg, abban a pillanatban biztosan elgondolkozott rajta. Harrynek nem voltak tányérjai, úgyhogy a dobozból ettük meg a pizzát, a földön ülve. Tényleg olyan volt, mintha újra iskolások lennénk.

Az egész este előttünk állt. Nem tudtam, mit csinálhatnánk, de újra előjött a régi ritmusunk: Harryt ugrattam, és nagyon sokat beszéltem, ő pedig nevetett a poénjaimon, és próbált túljárni az eszemen. Egyikünk sem akart kilépni a lakásból, ezért úgy döntöttünk, hogy maradunk, és megnézünk egy filmet.

Szerettem a szuperhősös filmeket, de az igazat megvallva fogalmam sem volt, Harry mit szeret. Az iskolában nagyon alkalmazkodó volt, és attól függően változott az ízlése, hogy éppen kivel volt. Amikor velem, szuperhősös filmeket nézett és beszélgetett a fociról. Zaynnel regényeket beszéltek át, vagy éppen fotózást és a művészetet. Maga körül mindenkit boldoggá akart tenni, de most tudni akartam, őt mi teszi boldoggá.

– Mit szeretsz? – kérdeztem.

– Leginkább a dokumentumfilmeket.

Nem tudtam visszaemlékezni, mikor láttam legutóbb olyat. 

– Van olyan, amit nagyon szeretnél megnézni?

Harry elgondolkodva rágcsálta a pizzaszelet szélét.

– Van egy a méhekről, amit látni akartam.

– Méhek? Mármint a rovarok?

– Igen. Ki fognak halni. Ez egy környezeti válság, Louis! Nagyon fontos, hogy támogassuk ezeket a figyelemfelkeltő filmeket!

Nem ezt választottam volna, de Harry nagyon beleélte magát ebbe a méh krízisbe, úgyhogy eldöntöttem, megnézzük. Amikor feltakarítottuk magunk után a pizzás dobozokat, észrevettem, hogy Harry telefonja világít a pulton. Kenneth volt az. Harry már nyúlt, hogy elutasítsa a hívást, de én játékosan ellöktem a kezét, és fogadtam.

– Harry telefonja, Louis vagyok. – Felpattantam a konyhapultra, és hintáztattam a lábaimat.

– Egész délután hívogattalak titeket. Az új koreográfus egy nappal korábban érkezett, és azonnali találkozót kért. A stúdióban kell lennetek perceken belül.

– Nem lehet, nincs rajtunk nadrág.

Harry egy gödröcskés mosolyt villantott rám.

– Vegyetek fel nadrágot, és gyertek ide! – ugatott Kenneth. – Alex…

– Szeretném, de más terveink vannak. Megmentjük a méheket, és sztriptízt táncolunk az alsóháznak.

Harry összegörnyedt a nevetéstől.

– Louis!

– Mennem kell, Ken.

Harry a lábaim közé állt, és megbökte a combom.

– Kihagyod a próbát? Nagyon rossz vagy.

– Rossz hatással vagy rám.

Elmeséltem neki, hogy új koreográfusunk lesz. Harry bosszúsnak tűnt, de azért elfogadta a helyzetet. Mint a legtöbb fasiszta diktátor, ő is mindig felkészült a puccsra. Az én kis Mussolinim!

Csókolóztunk a konyhában, aztán Harry visszavezetett a hálószobájába. Ez egy kifejezetten jó dolog volt Harry lakásának dekorációja hiányában: nem volt több bútora, ezért az egész estét az ágyban kellett töltenünk. Hozta a laptopját, és elnyújtóztunk az összekuszált ágyneműn. Harry megkért, hogy keressem meg a filmet, amíg ő italokat öntött nekünk. Még a laptopja is túl steril volt. A kutatásán kívül semmi más ikon nem volt az asztalon, és még könyvjelzői sem voltak. Kíváncsi lettem volna, milyen pornót szeret, de az előzmények mappa is teljesen üres volt. Azt hiszem, kénytelen leszek felfedezni én magam, bármilyen sötét titkot rejteget.

Visszajött egy pohár borral és egy üveg vízzel. Ő nem ihatott a fájdalomcsillapítók miatt. A laptopot egy párnára raktam az ölemben, miközben ő mellém bújt.

– Próbálj meg ébren maradni – mondta.

– Te voltál az, aki állandóan elaludt a filmeken.

Ez volt az egyik oka, hogy hat hónapig tartott megcsókolnom őt. Minden alkalommal, amikor összebújtunk, vagy filmet néztünk, folyton elaludt. Mintha egy cicával éltem volna együtt. Amikor nem tudott reggel aludni, akkor napközben szundikált.

– Érdekes, hogy gondod van az alvással. Gyerekként folyton aludtál.

– Jól alszom, amikor veled vagyok.

– Ezt most úgy érted, hogy unalmas vagyok? – ugrattam.

Harry aggódva pillantott a gyógyszerekre az éjjeliszekrényen.

– Most nem tudom bevenni az altatót, mert már vettem be fájdalomcsillapítót.

– Veled maradok ma éjjel – mondtam neki, miközben összefontam az ujjainkat.

– Köszönöm – lélegzett fel megkönnyebbülve. – Utálok éjjel álmatlanul forgolódni.

– Félsz a sötétben?

– Szeretem a sötétet. A saját… gondolataimtól félek.

– Bárcsak beleláthatnék abba a csinos buksidba – csókoltam meg a homlokát.

Harry belesüppedt a mélabús csöndjébe, ezért elindítottam a lejátszót, és belekortyoltam a boromba.

A francba, Harrynek igaza volt. A méhek bajban vannak. Miért nem tudtam, hogy a méhek meghatározó szerepet játszanak az élelmiszertermelésben? Ez egy olyan információ volt, amit tudnom kellett volna. A „kolónia összeomlási rendellenességének” nevezték ezt a krízist. Akkor fordult elő, amikor a dolgozóméhek többsége eltűnt, és csak néhányuk marad hátra, hogy a megmaradt fiatal méheket és a királynőt gondozzák. Volt ebben egyfajta tragikus erzsébetkori szépség: ezek a fiatal méhek és a királynőjük magukra maradtak.

Megböktem Harryt, hogy kiderítsem, neki mi a véleménye erről, de a feje lecsúszott a mellkasomra. Elaludt.

Nekem kellett lenni annak a dolgozó méhnek, aki gondoskodott egy álmos, fiatal méhecskéről. Megpróbáltam a fejét átrakni a párnára, de elégedetlenül mormogott. Nem akartam felébreszteni, mert attól féltem, nem tud majd visszaaludni, helyette a vállára húztam a takarót, és még egy párnát tettem a fejem mögé. Nem volt túl kényelmes, de nem akartam felzargatni.

Megnéztem a dokumentumfilmet, hogy másnap le tudjam nyűgözni Harryt az újonnan szerzett tudásommal. Amikor vége lett, óvatosan lezártam a laptopot, és az éjjeliszekrényre raktam, aztán néztem, ahogy Harry kócos feje le és fel mozog a mellkasomon a légzésem ütemére. Nem voltam benne biztos, hogy el tudok így aludni, de nem számított. Sokkal fontosabb volt, hogy Harry aludt.

Azt akartam, hogy minden éjjel nyugodtan aludjon. Azt akartam, hogy fájdalom nélkül élhessen.