II. felvonás 18. fejezet

Sziasztok! Ezzel a résszel az utolsó múltban játszódó fejezethez értünk. Szerintem sokan nem bánjátok, hogy túl vagyunk rajta :) Jó olvasást!

Harry / Múlt

Drága Harry!

Már hetek teltek el azóta, hogy láttalak vagy hallottam felőled. Nem válaszoltál sem az e-mailjeimre, sem a leveleimre. Aggódom miattad. Miért nem beszélsz velem? Nem élvezted az utazásunkat? Szerettem volna még egyszer megköszönni, hogy velem tartottál Kijevbe. Az összes tanárodnak elmondtam, hogy milyen jó fiú voltál, és mennyire lenyűgöztél.
Nagyon sok lehetőség van benned, Harry, de mindketten tudjuk, hogy ez nem elég. A tehetséged nyers és finomításra szorul. Messze vagy attól, ahol lenned kéne, ami a technikát illeti. Általában nem csinálok ilyet, de szeretnélek meghívni, hogy a nyarat töltsd velem Párizsban, mint a személyes mentoráltam. Ritka az ilyen lehetőség, de úgy gondolom, profitálni tudnál az egyéni figyelemből és a kapcsolataimból itt, Párizsban. Nem hiszem, hogy a nagy, zajos táncterem a megfelelő környezet egy olyan érzékeny fiú számára, mint amilyen te vagy. Tudom, mire van szükséged, Harry. Megértelek.
Ha engedelmes vagy, és keményen dolgozol az irányításom alatt, megadhatom neked álmaid karrierjét. A világ bármely társulatához be tudlak juttatni.
Remélem, megfontolod az ajánlatom. Utálnám, ha egy ilyen csodálatos potenciált veszni hagynánk.
Alig várom a válaszod.

Üdvözlettel:
Alex

Utóirat: Bocsáss meg nekem, én kis kedvencem. Sosem akartalak bántani. A dolgok most másképp fognak alakulni, ígérem.

A kártyán egy csonttollú madár volt, szájában egy piros bogyót tartott.
Madame Lesauvage átszelte a termet, miközben a kontyához fogott egy ősz tincset.
– Na?
Egyedül voltunk a táncteremben. Beauchamp megkérte, hogy személyesen adja át nekem a levelet, hogy biztosan elolvassam, miután minden e-mailt kitöröltem, és a leveleket, amik tőle érkeztek, felbontatlanul a kukába dobtam.
– Azt akarja, hogy vele töltsem a nyarat Párizsban, mint a mentoráltja.
– Ó, Harry, ez csodálatos! – csapta össze a tenyerét, aztán büszkén a vállamra tette a kezét. – Felhívod vagy visszaírsz neki?
– Madame, kérdezhetek valamit? – Amikor bólintott, folytattam: – Melyik a legjobb társulat a világon?
– Hát, a Párizsi Opera Balett a legrégebbi, de a Bolsoj messze a legnagyobb. A bolsoj szó oroszul hatalmasat jelent. Nekik van a legkülönlegesebb történelmük. Csajkovszkij náluk mutatta be a Hattyúk Tavát.
Egy pillanatig fontolgattam, amit mondott. Összefonta a két hosszú, vékony karját, a csúcsos könyöke úgy lógott ki oldalt, mint két nyíl.
– Nagyon komolyan kell venned ezt az ajánlatot, Harry. Az elmúlt néhány hónapban sokat fejlődtél, de az, hogy Alextől tanulhatsz, nagy különbséget jelenthet abban, hogy olyan társaságnál táncolsz, mint a Bolsoj, vagy egy pici regionálisnál, mint a Leeds-i.
– Egész nyáron ott kellene lennem.
Kisöpörte a tincseket az arcomból, és felemelte az állam.
– Tudom, drágám. Haza akarsz menni, hogy láthasd a családod és a barátaidat, igaz? De ezek olyan áldozatok, amiket meg kell hoznunk ebben a szakmában. Hét éves voltam, amikor elszakítottak a családomtól, hogy a párizsi École de Danse de l’Opéra-ban tanuljak.
A Madame egy prima balerina volt, és Európa összes társulatánál táncolt, beleértve a Bolsojt is.
– Gondolkodom rajta.
Hitetlenkedve megrázta a fejét.
– Ez egy életre szóló lehetőség, Harry. Bármelyik fiú az iskolában ölni tudna azért, hogy átvegye a helyed.
– Ezt mondták Párizsról és Kijevről is…
– És jól mondták. Nézd, hová jutottál! Lehetőséget kaptál arra, hogy Alexander Beauchamp legyen a mentorod egész nyáron! Nem tudok elképzelni nagyobb megtiszteltetést.
– Válaszolni fogok neki – mondtam, és megpróbáltam mosolyogni.
Ahelyett, hogy ezt a levelet is kidobtam volna, mint a többit, a hátsó zsebembe gyűrtem.

**

Elvonszoltam magam a menzáig. Nem voltam éhes, de előző nap a reggelit és a vacsorát is kihagytam, ezért már ideje volt valamit a gyomromba tömni. A folyosón végigküzdöttem magam a diákok tömegén, ami Kijev óta úgy tűnt, mintha még nagyobb lett volna. Többé már nem volt az a luxus, hogy figyelmen kívül hagyok másokat. A hangjuk felerősödve visszhangzott a fejemben, ahogy beszélgetésekbe és kapcsolati drámákba merültek. Régebben ez az én hangom volt. Régebben ezek az én drámáim voltak. Most úgy tűnt, mintha ők a színes világban, én pedig a fekete-fehérben léteznék. Szellem voltam a létezés egy másik síkján, egy teljesen eltérő frekvenciára hangolva.
Beálltam a sorba egy tálcával, és elvettem egy előre kikészített tányért párolt csirkével és zöldségekkel a melegítő alól. Ahogy körbefordultam, hogy helyet keressek, Louis arcát azonnal észrevettem. Valószínűleg éppen akkor jött a zuhanyzóból, mert az arca piros, a haja pedig puha és lágy volt. Éppen egy sztorit mesélt a többieknek, a szemei huncutul csillogtak, és a szája egy féloldalas vigyorba szaladt. A barátai vették körbe – Zayn, Liam, Gigi és Eleanor – és boldog volt. Ezt nekem köszönheti – gondoltam magamban. Mindig boldog lesz, normális életet fog élni, mert megvédtem őt. Ez volt az egyetlen dolog, amit szerettem magamban. 
Feszengve körbenéztem egy üres szék után kutatva. Minden hely foglalt volt, kivéve egyet. Nem foglaltak volna nekem helyet, ugye? Egyikükkel sem beszéltem Kijev óta. Választaniuk kellett, és ők úgy döntöttek, hogy Louis mellé állnak. De a Louis melletti üres székre folyton visszatért a pillantásom. Talán meggondolták magukat velem kapcsolatban, és úgy döntöttek, adnak egy második esélyt.
– Leülhetek ide? Nem foglak zavarni titeket.
Louis Eleanorhoz fordult:
– Hallottál valamit?
Eleanor átnézett rajtam, mintha szellem lennék.
– Nem, semmit sem hallottam – mondta szívesen becsatlakozva a kegyetlen játékba. Ő és Louis folyamatosan veszekedtek, de bármikor kést ragadott volna, hogy harcoljon érte, ha arra kéri. Louis ilyen fajta hűséget váltott ki az emberekből.
– Zayn, hallottál valamit?
– Semmit – mondta, és felrakta a lábát az üres székre.
Liam kellemetlenül érezte magát, de nem szegült ellen Louis-nak, Gigi pedig rám nézett, de kötelességtudóan néma maradt.
Az arcom égett, miközben az egész menza végignézte, ahogy elsétáltam, miután a régi barátaim elutasítottak.

Az udvaron ebédeltem meg. Túl hideg volt, de vagy ez, vagy az, hogy bent állva eszem, miközben mindenki engem bámul. Leültem egy fa alá, és az ujjaimba belemart a jeges szél. A végére annyira átfagyott a kezem, hogy már a villát sem tudtam tartani, ezért a zöldséget a téli madaraknak szórtam, amik összegyűltek körülöttem. Aztán elővettem Beauchamp üzenetét. Legalább egy tucatszor újraolvastam.
Tudom, mire van szükséged, Harry.
Megértelek.
Bocsáss meg nekem, én kis kedvencem.
Sosem akartalak bántani.
A dolgok most másképp fognak alakulni, ígérem.

**

A táncterembe mentem gyakorolni, mielőtt az órák elkezdődtek volna. Ezek a magányos próbák voltak azok, amik a leghasznosabbnak bizonyultak. Most, hogy majdnem egy éve voltam az RBS-nél, már megértettem az erősségeim és gyengeségeim, amiket mindenképpen el akartam tüntetni. A korrekciók, amit a tanároktól kaptam, és ami miatt az első alkalommal majdnem elsírtam magam, már nem voltak rám hatással. Egy sokkal keményebb kézre volt szükségem. A legjobb és a legrosszabb tanárommá alakítottam magam.
Levetkőztem a harisnyámig, és alaposan megvizsgáltam magam a tükörben.
– Ronda.
Gyakoroltam a forgásokat, és megszakítottam a piruettemet, amikor rájöttem, hogy nem elég nagy a lendületem.
– Hülye.
Arabeszk tartásban elvesztettem az egyensúlyomat.
– Szánalmas.
Aztán egy ugrás utáni landolásnál a térdem megremegett, és megbotlottam. Magamra kiabáltam a tükörben, és olyan erősen ütöttem a combom amíg az egész egy lüktető masszává vált.
– Utállak! Utállak! Utállak!

**

Azon a délutánon Zaynbe ütköztem az udvaron. Egy rakat könyvet cipelt a kezében, és krémszínű pulóvert viselt, ami kiemelte a sötét szemeit és a fekete haját. Amikor elmentem mellette, utánam fordult, és elkapta a könyököm.
– Harry, sajnálom, ami az ebédnél történt.
– Semmi gond – vontam meg a vállam.
– Ez nem igaz. Louis… nagyon megbántottad őt. Nagyon mérges.
– Értem.
Egy pillanatig kényelmetlen némaságban álltunk.
– Lóghatunk együtt néha, ha szeretnéd – mondta.
– Nem, Louis ennek nem örülne.
Zayn lassan bólintott, aztán elkezdett tovább sétálni, de megállítottam.
– Várj! – Megfordult és kíváncsian pillantott rám. – Kölcsönvehetem néhány könyvedet?

**

A szobatársam a Farkas Házban nem sokkal azután kiköltözött, hogy hazajöttem Kijevből. Éjszakánként rémálmaim voltak, és nem tudott aludni a sikolyaimtól, úgyhogy inkább beköltözött egy barátjához. Most már az enyém volt az egész szoba. Nem volt olyan szép, mint Louis-é, hiszen sokkal kisebb volt, és az ablaka egy téglafalra nézett, de tettem róla, hogy a fal tele legyen emlékekkel Beauchamp-ról. Az ágyam mellé felragasztottam a Hattyúk Tava programfüzetét, és a kortárs balett plakátját, amit Kijevben láttunk. Mellé tűztem a kártyát is, amit tőle kaptam a csonttollúval és a piros bogyóval a szájában. Nem tudtam, miért volt jó ezeket nézegetnem minden nap. Talán azért, mert az emlékek ugyanúgy fájtak, mint a térdem a táncteremben, és a fájdalom volt az egyetlen társaságom.
Este nyolc után Zayn kopogott az ajtón. Meglepődtem, hogy felbukkant azokkal a könyvekkel, amiket kértem. Anna Karenina, Háború és béke, Bűn és bűnhődés, Doktor Zsivágó, A Karamazov testvérek és Csajkovszkij életrajza.
– Mi ez a hirtelen érdeklődés az orosz irodalom iránt?
– Moszkvába fogok menni, hogy a Bolsojnál táncoljak.
Zayn felhúzta a szemöldökét és beletúrt a hajába.
– Harry, szuper, hogy nagy dolgokban gondolkodsz, de talán egy realisztikusabb céllal kéne kezdened, mondjuk egy regionális balett társulattal.
– Nem, a Bolsoj a legjobb. Ahhoz a társulathoz kell mennem. – Még mindig úgy nézett rám, mintha megőrültem volna. – Hogy van? – kérdeztem, miközben leültem az alsó ágyra.
– Legtöbbször szomorú. Felveszi a nemtörődömség álcáját, amikor a közelben vagy, de még mindig nem tette túl magát azon, amit vele tettél.
Az egyik könyv egyszerű gerincét simogattam elgondolkodva, és Zayn lehuppant mellém.
– Majd túlteszi magát. Csak egy hülye útról volt szó.
– Azt hiszed, az út miatt szomorú? Ha bárki más tette volna ezt, már rég kiheverte volna. Miattad van rossz kedve. Te voltál a legjobb barátja, és hátba szúrtad.
– Tudom.
– Miért tetted?
Visszagondoltam az összes undorító dologra, amit hagytam, hogy Beauchamp és a barátai velem tegyenek.
– Megérdemeltem.
Zayn nem lepődött meg a válaszomon.
– Még mindig ki tudod javítani, Harry. Ő is ezt szeretné.
– Igen, tényleg úgy tűnt a mai ebédnél is.
Zayn kivette a kezemből a könyveket.
– Faszul viselkedett, mert… végül is egy fasz. De vissza akar kapni, csak azt nem tudja, hogy bízhatna meg újra benned. Nem tudnál bocsánatot kérni?
A kezem ökölbe szorult. Nem, kibaszottul nem fogok bocsánatot kérni, mert nem sajnáltam. A helyes dolgot cselekedtem, hiába nem tud róla Louis. Én tudtam, és egyedül ez számított. Nem akartam feladni a megmaradt méltóságomat. Az áldozatom Louis-ért volt az utolsó, ami a régi énemből megmaradt.
– Azt hiszem, mindketten tudjuk, hogy jobb neki nélkülem.
Zayn nem felelt, mert tudta, hogy igazam van.

**

Másnap táncórán észrevettem egy üres helyet Louis mellett a korlátnál, ahová bekészített egy plusz üveg vizet és törölközőt. Azt akarta, hogy oda menjek? Nekem foglalta? Lehetett egy béke ajánlat, egy csendes utalás a megbocsátásra.
Elindultam felé, és ő visszatartotta a lélegzetét. Nem estem ugyanabba a hibába kétszer. Tovább sétáltam, és hátul helyezkedtem el.
Az óra monoton, zsúfolt volt, és alig tudtam figyelni. Még a fejem is megfájdult tőle. Beauchamp-nak igaza volt, nem éreztem jól magam a zsúfolt teremben. Egyedül kellett próbálnom, ha valódi munkát akartam végezni. Louis előttem állt az útban, de ahelyett, hogy megvártam volna, hogy arrébb menjen, ellöktem magam elől.
– Hé, nézz már a lábad elé!
– Mondtál valamit? – kérdeztem gúnyosan, és otthagytam.
Ahogy a folyosón haladtam, vékony, jéghideg ujjak fonódtak a nyakamra. A Madame.
– Visszaírt Alexnek?
– Még nem.
Behúzott az irodájába, ami egykor Beauchamp irodája is volt, és a fiókból kivett egy ropogós lapot meg egy tollat. Kihúzott egy széket, és mondta, hogy üljek le.
– Most azonnal válaszolni fog Alexander levelére! – mondta, és a francia akcentusa sokkal észrevehetőbb volt most, amikor mérges volt. – Udvariatlan vele, Harry. Nagyon kedves volt tőle, hogy az előző félévben elvitte magával két útra is. Megérdemli, hogy legalább udvarias legyen vele. – Hátradőlt a székén, aztán folytatta: – A diák, Hans Faust, akit múlt nyáron mentorált, sosem tért vissza az RBS-be, hanem Beauchamp mellett tanult tovább, és a Párizsi Opera Balettben kapott helyet, mielőtt az osztálytársai egyáltalán levizsgáztak volna. 

Tudtam, hogy Hans, mint én is, részt vett Beauchamp egy különleges útján, de arról fogalmam sem volt, hogy később úgy döntött, vele fog élni. Biztosan sokan elítélték a döntése miatt, de én megértettem őt. Azok után, amit Beauchamp tett velem, úgy éreztem, mintha kiszakítottak volna ebből a világból. Sehová sem tartoztam. Az egyetlen ember, aki tudta, min mentem keresztül, és aki megértett, az maga Beauchamp volt. Ő volt a méreg és egyben ellenszer is. 

Elképzeltem, ahogy Hans először belépett abba a kis párizsi apartmanba, ijedten és egyedül, pontosan, ahogy én. Sosem találkoztam vele, de még senkihez sem éreztem magam ennyire közel. Vissza akartam nyúlni az időben és térben, hogy megfogjam a kezét, és azt mondjam neki: Én is itt vagyok. Létezem. Megértelek. Nem vagy egyedül.
Felvettem a Madame aranyozott tollát, aztán írni kezdtem.

Kedves Beauchamp Úr!

Köszönöm a levelét, és hogy az elmúlt félévben elvitt Párizsba és Kijevbe. Rendkívül kedves volt Öntől. Sosem fogom elfelejteni az élményt.
Ám attól tartok, el kell utasítanom a nyári párizsi meghívását.
Igaza van. Tehetséges vagyok, van bennem potenciál.
A világ legjobb balett társulatánál fogok táncolni. A világ legjobb balett táncosa leszek.
Jobb leszek, mint Ön valaha, és a segítsége nélkül fogom megcsinálni.

Tisztelettel:
Az Ön Különleges Kis Kedvence

Összehajtogattam a papírt, és beletettem a borítékba, aztán átadtam a Madame-nak. Elmosolyodott és várta, hogy megosszam vele a döntésem.
– Küldje el. Égesse el. Szarok rá.
Kiviharzottam az irodájából, vissza a táncterembe, teljesen egyedül.

Ti is olyan büszkék vagytok Harryre, mint én?